Pár kolozsvári művész néhány évvel ezelőtt rájött, hogy a befutáshoz nem Bukarestet kell először célba vennie. Nemzeti színű vér tör elő a sebből, műkő dönti le a román pátriárkát, a rókafej mágikus rezgéseket sugároz. A ma már nemzetközi szinten is kolozsvári iskoláként emlegetett kört mutatja be hétvégén nyílt kiállításán a Műcsarnok.

 

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintásra galéria nyílik! (Fotó: Hajdú D. András)

A Műcsarnok hétvégén nyílt (és júliusig megtekinthető) Európai utasok - Kolozsvári képzőművészet az ezredforduló után című kiállításának művészei többnyire a hetvenes, nyolcvanas években születtek, a kilencvenes és kétezres években jártak a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára, mára pedig csak kolozsvári iskolaként emlegeti őket a nemzetközi művészeti sajtó. Az Adrian Ghenie, Victor Man és Serban Savu nevével fémjelzett kolozsvári figuratív festészet menő címke lett a kortárs művészetben, az általuk készített képek a legnagyobb amerikai és európai művészeti vásárok slágerei. A magyar képzőművészek hol követendő példaként emlegetik őket, hol irigykednek rájuk. Sikerük titka nagyon röviden: tehetség, tudás és pénz.

Iskolateremtők

A történet a kétezres évek elején kezdődött, amikor Mihai Pop, a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola hallgatója megnyitotta Atas ("csatolmány") nevű galériáját az iskola egyik épületében. A kiállítóhely két és fél évig működött, majd megszűnése után Pop előállt a "b-tervvel": Adrian Ghenie festővel megalapították a Plan B galériát, amely immár kereskedelmi alapokon foglalkozott a művészekkel. Pop szakított azzal az addig sem túl eredményes szemlélettel, miszerint a romániai művészeknek először Bukarestben kell érvényesülniük, hogy aztán esélyük legyen külföldön is befutni. Így kelet helyett nyugat felé orientálódtak: 2006-ban kijutottak a bécsi Viennafairre, 2007-ben pedig az egyik legtekintélyesebb művészeti vásáron, a New York-i Armory Show állíthattak ki. A New York Times az ő köreikhez tartozó Cristi Pogacean Műcsarnokban is látható, Irakban 2005-ben elrabolt román újságírókat ábrázoló faliszőnyegével (Szöktetés a szerájból, 2006) illusztrálta az eseményről szóló tudósítását. Ugyanebben az évben javasolja a harmadik Prágai Biennálén Giancarlo Politi, a Flash Art olasz alapító-főszerkesztője a kolozsvári iskola ("Cluj School") elnevezést a Pop által képviselt fiatal román festőművészek jelölésére.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Még több képért kattintson!

2008-ban újabb nagy lehetőséggel bővült a kolozsvári művészek mozgástere: a Plan B Berlinben is nyitott egy galériát. 2009 októberében Kolozsváron megnyílt az Ecsetgyár (Fabrica De Pensule) nevű képzőművészeti központ, amelyben műtermek és a Plan B mellett a Sabot és a Bázis is helyet kapott. Ez utóbbi Berszán Zsolt, Betuker István és Veres Szabolcs közös projektje, az ő munkáik a Műcsarnok kiállításán is közös térben kaptak helyet. Az Ecsetgyár, ez a lehangoló ötemeletes ipari épület maga is olyan, mintha az egyik benne alkotó festő, Marius Bercea valamelyik vásznáról vált volna valósággá.

A panel tövéből

Témaválasztásaikat tekintve a kolozsvári alkotók éppoly szívesen nyúlnak vissza az 1989-es romániai forradalom előtti időkhöz, mint amekkora következetességgel fókuszálnak a jelenkori romániai valóság hétköznapjaira és árnyoldalaira. Ez a művészet a panelek tövéből nőtt ki. Serban Savu a kolozsvári lakótelepek hátsó udvarainak történelmét beszéli el szűkszavú jelenetekben fotóalapú olajképein, míg Leonardo Silaghi fiktív és - természetesen - szürke gyárbelsői, ipari terei mintha a "kommunizmus" motorjának alkatrészei lennének.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintson a fotóra!

A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején született kolozsvári festők számára - ahogy Mihai Pop a Flash Artnak elmondta - a pár évvel idősebb Victor Man volt a példa. Súlyos és sötét táblaképeinek beszédmódja nem párhuzam nélküli, számos ponton kapcsolódik az európai figurális festészet Gerhard Richter és Luc Tuymans uralta vonulatához. A kortárs német és flamand festészet hatása az Ecsetgyár több alkotójánál kimutatható. Szembeötlő, hogy mennyit tanult például Mircea Suciu a belga Michaël Borremanstól, de festésmódját és narratívaválasztását tekintve Leonardo Silaghi és az idősebb alkotónak számító Victor Racatau is inkább sorolható a belga szürreális figuralisták közé, mint bárhova máshova.

Ceausescu arcizmai, a róka fogai

Alex Mirutziu lírai fotóin és videómunkáin a művész teste válik az alkotás tárgyává. Szintén a fájdalom és a szenvedés felől indul, de sokkal politikusabb munkákkal jelentkezik Ciprian Muresan, aki 2004-es Az ötéves terv vége című művével Maurizio Cattelan A kilencedik óra (1999) című ikonikus alkotásának remakejét készítette el: míg Cattelannál II. János Pál pápát találja el egy meteorit, addig Muresan művében Teocist román pátriárkát dönti le lábáról a gyantából készült műkő. Román vér című képén pedig egy öngyilkossági kísérletet láthatunk: a felvágott érbol a román trikolor színei csorognak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A galériáért kattintson!

Mircea Cantornak 2008-ban már volt önálló kiállítása a Műcsarnokban, most főleg videókkal van jelen. A boldogság nyomában című filmje külön termet kapott. A Párizsban élő Gabriela Vanga Lego-elemekből épített íja (Meggondolni már nem lehet) a kiállítás legfiatalabb látogatóinak kedvencévé vált. László István Trikolor című, alig három és fél perces, döbbenetes videója háromszor futott le, mire szabadulni tudtam az állami ünnepségen az akkori román himnuszt (Trei culori) hallgató Nicolae Ceausescu premier plánban látható arcától. A videón "a Kárpátok géniusza" állva alszik, hosszan és lassan pislog, arcizmai alig rezdülnek, arca nem tükröz semmit, csak mérhetetlen ürességet.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintson a rókára!

Victor Mannak a kiállításon egy Papp Anna-Bellával közösen készített installációja látható. Az Akiknek van foguk, és akiknek nincs című munka bár nem könnyen adja meg magát az értelmezésnek, mégis a kiállítás egyik legátgondoltabb darabjának tűnik a benne látható kitömött rókafejjel, amelynek van foga, és amely csak fokozza a mágikus rezgést, amit a két művész által berendezett teremből árad.

Információs nyugágyak

A Műcsarnok kereszthajójában 32 darab nyugágyat találunk, amelyekre leülve az olvasólámpák fényénél merülhetünk el a kiállító művészek katalógusaiban. A pihenőtérré alakított apszisban információs asztalok segítenek eligazodni a kolozsvári művészeti színtér intézményrendszerében. Összességében elmondható, hogy az Angel Judit rendezte kiállítás román és romániai magyar művészei ugyan korunk divatos tendenciáitól nem tudnak, vagy egyáltalán nem is akarnak elszakadni, de láthatóan komoly erőkkel kutatják azt a - szürke és a földszínek minden árnyalatában játszó - történelmi tájat, amelyből vétettek.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintson a nyugágyakra!