Bódi Sylvi felhúzza a cipzárt a palackon

divatbemutató Bock borásszal, sugarbird
Vágólapra másolva!
Bock József borász nagyon megörült, hogy bevezették borát egy új miliőbe: a 2012-es tavaszi-nyári kollekcióját felvonultató Sugarbird, azaz Zimány Lindának és modelltársainak ruhamárkája csütörtök este csavart egyet a marketingen, nem csupán celebeket vont be a showba, hanem a Bock borászat két borát és egy pezsgőjét is felöltöztette. Villogtak az iPhone-ok, a szilikonnal dúsított dekoltázsok és a férfias fakeresztek, Bock József pedig kiengedte a szellemet a palackból.
Vágólapra másolva!

Fél órával a Sugarbird márka divatbemutatójának kezdete előtt közel akkora volt a tömeg az Eiffel téren, mint pár hete a szomszédban rendezett Macaron-napon. Amellett, hogy bemutatták 2012-es tavaszi-nyári kollekciójukat, az este különlegessége, hogy a magyar ruhamárka három tervezője és öt híres celeb - ők az úgynevezett Covergirls-csapat, azaz Dukai Regina, Zimány Linda, Bódi Sylvi, Horváth Éva, Debreczeni Zita -
most először nemcsak modelleket, hanem borokat öltöztetett.

Jagasics V. Csonka Hedvig, a Sugarbird vezető tervezője a bemutató előtt az [origo]-nak felvázolta, hogy jött a boros kollaboráció ötlete: "Ahogy az Evian ásványvizet is évről-évre megtervezi valaki, arra gondoltunk, hogy választanánk egy terméket, ami megérett és mi is megértünk, hogy tervezhessünk neki egy új külsőt, egy designos üveget" - magyarázza. "Minden lánynak megjelenik valamilyen jellemző grafikai eleme a kollekcióban: a Szilvi csipkemintája, a Regina Sugar-mintája, az én magyaros mintám."

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Sugarbird for Bock pezsgők a hölgy háta mögött (További képek a borok mögött!)

A címlapokon gyakran felbukkanó Covergirls-csapat nem először dolgozik a ruhamárkával, ám hangsúlyozottan csak afféle brainstormerként vesznek részt a tervezésben: "Bejönnek és évről-évre nagyon jó kollekciót építenek a két tervezőkollégámmal. Nem ők készítik a szabásmintát, nem ők rajzolnak, de egy az egyben el tudják mondani, hogy milyen ruhákat szeretnének milyen anyagból" - magyarázza vezetőjük.

Inkább a bor, mint a kábítószer

Mindehhez egy új marketingötlettel kapcsolódik a bor: a lányok megkeresték, hogy mit szólna hozzá, ha felöltöztetnék egy-két borát - mondja ezt az [origo]-nak Bock József borász. "Vendégségben voltak nálam, megkóstoltak egy-két bort és a pezsgőm nagyon tetszett nekik. Mondtam, hogy ez még egyelőre nincs forgalomban, házi pezsgő, mi is csak kóstolgatjuk, mire mondták, hogy hát ők ebből szeretnének venni". A Bódi Sylvit is tartalmazó kis csapat az egyik rosé-borból és cuvée-ből is vásárolni szeretett volna. Mire Bock József azt mondta nekik, hogy ha be tudják vezetni a borát "az ő miliőjükbe, akkor annak nagyon örül". Így történt, hogy egy gyöngyöző rosé-bor, egy fehér pezsgő és a royal cuvée új ruhát kapott erre az alkalomra, limitált szériában. A pezsgő egy nagyon divatosnak látszó cipzáras burkot kapott.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Bock József saját borát vizsgálja (Klikkeljen további fotókért!)

Bár Bock József tudja, hogy a bor és a divat társítása nem túl megszokott Magyarországon, de nem bánja: "Ha a fiatal bort iszik és nem rövid italt és nem kábítószert vesz be, az abszolút pozitívum. Fontos, hogy a fiatal a magyar boron kóstolja meg a finom borokat. Azt gondolom, hogy ha egy társaság borral tölti el az estéjét, akkor az egy tartós baráti társaság marad" - mondja néhány perccel a divatbemutató előtt.

Tömegízlés

A jelenlévőkön bor nélkül is látszik az összetartozás érzése: a barátnői társaságok egymás fotózásával ütik el az időt, szünet nélkül villognak az iPhonok. A közönség 90 százaléka nő: annyira kicsípték magukat, mintha nem csak egymást, de a tavaszi-nyári kollekciót is túl akarnák öltözni és/vagy tehetős szponzort keresnének.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A vendégek többsége ilyen és hasonló cipőkben jelent meg (Még több kép a fotóra kattintva!)

Divatbemutató nélkül, a publikum alapján is pontos képet lehet kapni az aktuális magyar tömegízlésről: kevés természetes hajszín és testbarát ruha, magas sarkú cipő, helyenként szilikonnal dúsított mell. A férfiaknál parfümfelhő, színes répanadrág, hipszterfrizura, illetve helyenként szélesen kihajtott gallérok közül kivillanó fakereszt.

A jelenlévők nem divatmajmok, még csak nem is fashion victimek - utóbbiakat onnan lehet felismerni, hogy "bármely külföldi híresség for H&M"-kollekció bemutatásakor már hajnalban az áruház kapujában toporognak. Nem, itt az egyszerű követők gyűltek össze, megkérdőjelezhető ízléssel, akik - különösen a divatbemutató utáni látottak alapján - részben azért jöttek, hogy egy időben egyazon a helyen legyenek, ahol a Covergils-csapat.

Ki kell engedni a szellemet a palackból

Kezdetét veszi a kilenc tourból álló, nyolcvan ruhát felvonultató divatbemutató. A felvonuló ruhák abból a szempontból mindenképpen egyediek, hogy teljesen hiányzik köztük az egységes koncepció: az egyik tour magyaros motívumokban utazik, a másik a hippi divatot idéz. A harmadikban színes geometrikus minták és kilátszó cipzárak, a negyedikben matrózminta. A továbbiakban rengeteg csipke, pöttyösnek ható leopárdminta, habos-rózsás tüll és így tovább - totális szín-, minta- és szabáskavalkád. Azért összegzésképp elmondható, hogy a fesztiválok és a romantika iránti rajongás több tervezőnél is felbukkan, és általánosságban elmondható, hogy a fodrokat és a testbarátnak semmiképp sem mondható műszálas, feltűnő, csillivilli anyagokat is kedveli a csapat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Matróznő (Kattintson a képre!)

Végül az utolsó, kilencedik tourban a modellek a boros címkékhez passzoló ruhában körbehordozzák a romantikusra pimpelt borokat (képek a galériában). Mennek pár kört, majd Szekeres Nóra felkonferálja Bock Józsefet, "az est nagy debütálóját". "Aki a három bort nem kóstolja meg ma este, gyerekek, az rengeteget veszít" - mondja a vidám hangulatban lévő borász a kifutóra perdülve. Majd: "A palackokba van bezárva, amit ma üzenünk nektek. Ki kell engedni a szellemet a palackból." Azt is bevallja, hogy "mint öreg parasztember" a design-dolgokhoz nem nagyon ért, de nagyon tetszik neki a végeredmény. Majd miután elszór néhány kézcsókot a jelenlévő hölgyek között, hejehujázós karlengetéssel vonul le a kifutóról.
Ami csak néhány percig marad ügyesen, villámként pattantak fel rá ugyanis többen is, mintha csak egész este erre vártak volna. Némelyek a celebekre rohannak közös fotókért, két tetovált ötvenes hölgy pedig vad táncba kezd a tömeg feje fölött, miközben egyikük lovagja szorgosan fényképezi őket. A borász szavainak engedelmeskedve kezdetét veszi az ivászat, a szokásos celeb-szolgál-pultban forgatókönyv alapján. Aztán jön a tombola, de azt már nem vártuk meg.