Öt év után újra koncertezik Yonderboi

MAHASZ, Fonogram-díj, Yonderboi
Vágólapra másolva!
A zenész nem tervezett fellépést az idei évben, a Yonderboi In-House néven futó turné csak az idei Volt, Balaton Sound és a Sziget fesztiválokat érinti.
Vágólapra másolva!

Mindössze három fesztiválon, a Volton, a Heineken Balaton Soundon és a Szigeten lép fel idén élőben Yonderboi, aki néhány dj-fellépéstől eltekintve, nem volt színpadon 2007 ősze, vagyis a Splendid Isolation turné vége óta. A zenész idén nem is tervezett fellépéseket, végül a három szigetes fesztivál kérésére - Ákoshoz hasonlóan - mégis lebonyolít egy turnét.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

"Fontos megjegyezni, hogy a szervezők kitartó megkereséseinek és jó rábeszélőkészségének nagyban köszönhető, hogy egyáltalán lesz most színpadi produkcióm" - mondta erről ifj. Fogarasi László AKA Yonderboi, akinek legutóbbi lemeze, a Passive Control tavaly jelent meg. A zenész - akivel tavalyi interjúnk itt olvasható - most táncosabb műsort ígér.