Verekedés és káosz tört ki a feltörekvő amerikai rapper londoni fellépésén, miután a közönségből valaki lelopta a Rolex óráját a kezéről.

A legnépszerűbb új New York-i rapper a camdeni Electric Ballroomban lépett fel, és minden simán is ment egészen addig, amíg ASAP Rocky a műsor háromnegyedénél hirtelen félbe nem szakította a show-t, és kiabálni kezdett, hogy ellopták az óráját. "Nem fogjuk befejezni a bulit, mert valaki ellopta a 15 ezer dolláros órámat" - dühöngött a rapper, miközben a lámpákat felkapcsolták, a testőrei pedig kijöttek a színpadra, hogy onnét keressék a tolvajt.

Forrás: AFP

Ekkor tört ki a káosz és a bunyó, a biztonságiak pedig a közönség egy részét kiszorították a teremből. Rocky végig a színpadon maradt, az óra viszont így sem lett meg. A 23 éves ASAP (gyakran A$AP) Rockyról már írtunk, mint az ún. fűszívós hiphop legnagyobb reménységéről, az első albuma júliusban jelenik majd meg. Az esetről készült videó alább látható.