Elnézést kért Morrisseytől az őt rasszistának beállító újság

Morrissey
Vágólapra másolva!
Közel öt év után kért elnézést az NME a brit énekestől egy interjú miatt, amelyben rasszizmussal vádolták meg Morrisseyt.
Vágólapra másolva!

"2007 decemberében megjelentettünk egy cikket Morrisseyről, mely után beperelt bennünket" - így indul az NME közleménye. "Szerinte rasszizmussal vádoltuk meg, egy interjút követően, amit ő adott az újságnak. Úgy gondolja, kiforgattuk a nyilatkozatát, amely alapján úgy tűnhetett, mintha rasszista lenne" - folytatódik a közlemény. "Szeretnénk kijelenteni, hogy nem gondoljuk, hogy rasszista lenne; azt sem gondoljuk, hogy korábban ezt mondtuk volna róla, és szeretnénk bocsánatot kérni Morrisseytől és mindenkitől, aki hasonlóan félreértette volna a cikket" - fejeződik be bocsánatkéréssel az NME közleménye.

Forrás: AFP

Annak idején megírtuk, hogy ellentmondásos interjú jelent meg az énekessel a lapban, melyben megjelent az alábbi idézet is: "Semmi bajom más országok állampolgáraival, de minél többen vándorolnak be Angliába, annál inkább veszélybe kerülhet a britek identitása. Úgyhogy nem kis tétje van a folyamatnak. Ha Németországba utazol, érzed, hogy ott vagy. Vagy ha Svédországba mégy, ugyanúgy megvan a svéd érzés. De valahogy Angliában azt se tudod, hol vagy." Az énekes menedzsere akkor úgy nyilatkozott, hogy az NME nyíltan Morrissey személyét kívánja lejáratni a sajtóban. Időközben az is kiderült, hogy az interjút készítő újságíró, Tim Jonze sem hagyta jóvá az énekes megjegyzéseit, mivel eléggé kellemetlennek érezte ebben a formában. Sőt állítólag kérte is, hogy a nevét vegyék ki a cikkből, mivel az egész anyag át lett írva. A téma azért is kénye, mert Morrissey nem először keveredett rasszizmus gyanújába: a kilencvenes évek elején ugyancsak az NME-vel bonyolódott hosszú háborúba, miután az újság néhány dalszövege és nyilatkozata miatt idegengyűlölettel vádolta meg az egyik legnépszerűbb brit énekest. Ezután az énekes évekig nem is nyilatkozott az újságnak, mellyel 2004-ben "kötött békét".