Orbán Viktor nagyon humoros ember, sokat nevetünk

2012.06.13. 15:16

Közel két évtizede fotózza Orbán Viktort itthon és külföldön. Burger Barna a miniszterelnök hivatalos fotósa, aki csak a kampányidőszakban 28 ezer képet készített a témájáról. Élete végéig folytatná a sorozatot, aminek szerinte annál nagyobb az értéke, minél tovább csinálja. Az [origo]-nak beszélt arról, készített-e kompromittáló képeket politikusokról, dolgozna-e az MSZP-nek, mondtak-e neki nemet kortárs írók - és arról is, vajon megnevetteti-e Orbán Viktor az IMF küldötteit.

Miért éppen most kötött veled szerződést egy Orbán Viktorról szóló, művészi igénnyel elkészített fotódokumentációról a Miniszterelnökség ?

2010-től minden évben megkötik ezt velem egy meghívásos közbeszerzési pályázat keretében. Minden évben kitették a hírt a honlapra, csak mivel az első évben nem jelent meg ennyi hírportálon, kevesebben vették észre. Ez fotóriporteri tevékenység, bár más, mint ami most jellemző a világon. Például mint az MTI esetében, ahol más az igény: ott meg kell lennie a kézfogásnak, mindkét politikusnak legyen nyitva a szeme, nézzen a kamerába, legyen jól komponált a kép. Én meg azt gondolom, hogy ezeket a szabályokat át kell hágni, nyugodtan lehet, hogy csak a kezük vagy az árnyékuk látszik, amikor kezet fognak. Attól az esemény még dokumentálva van. Szerintem ez jobban is érdekli az embereket, mert Orbán Viktort öltönyben kezet fogni már ezerszer látták.

Tudod, hogy hány képet készítettél Orbán Viktorról?

Nem. Lassan húsz éve ismerem, nem tudom számon tartani, hányszor fotóztam.

Fotó: Mudra László [origo]

Több helyen elmondtad, azután kerested meg, hogy fotóznád, hogy 1993-ban Washingtonban Bill Clinton beiktatásán jártál. Ott vettél egy fotóalbumot, amely az elnökségig vezető útját mutatta be, és nagyon nagy hatással volt rád.

Valóban így kezdődött, aztán mentünk Nyíregyházára, és ott ültem mellette a kocsiban. Visszamenőleg mondhatjuk, hogy tudatos döntés volt, de akkor inkább véletlenek miatt lett ez így. A Kurirnál dolgoztam kezdő fotósként. Nyolcan vagy kilencen voltunk - Pólya Zoli rovatvezetővel az élen -, és mindenki kapott egy pártot. A Fidesz volt a legkisebb, és mivel én voltam a legfiatalabb, az enyém lett. Úgyhogy akkor még biztosan nem volt ebben tudatosság.

Azt nyilatkoztad, hogy teljesen véletlen a könyved - Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 - és az Obama-kampányfotókönyv közti áthallás, pedig sok kép tényleg nagyon hasonlít az Obamát fotózó Pete Souza képeire. Mikor láttad a képeket?

Azután, hogy az enyém megjelent - bár ezt biztos nem hiszi el mindenki, ami nem is érdekel. Csináltam 28 ezer képet a kampányban, Obamáról 140 ezer kép volt fent a neten akkor. Ha összehasonlítasz két embert, akinek ugyanaz a szakmája, repül egyik helyről a másikra, emberekkel találkozik; lesznek azonosságok. Abban az időben volt, hogy megjelent egy technika, ami lehetővé tette a vaku nélküli fényképezést, amivel olyan képeket lehetett csinálni, amilyeneket előtte nem. Ez is hozzájárulhat a hasonlósághoz, illetve elképzelhető, hogy két ember a világ két pontján egyszerre csinál valamit, ami ott van a levegőben.

Művészi igénnyel készített képeket várnak tőled. Művészetnek tartod, amit csinálsz?

Nem, nem tartom annak. Inkább tudatosságról beszélek, a gondolkodásra helyezem a hangsúlyt.

Hol tartod ezt a rengeteg anyagot? Lopásbiztos külső winchesteren vagy egy széfben?

Otthon van nálam, két különböző adathordozón. Nem gondolom, hogy ez akkora érték lenne, és eleve nem csinálok olyan képet, ami kompromittálható lehet. Tudnék bárkiről, csak nem tartom etikusnak és értelmesnek. Engem nem érdekel a bulvár, nem szeretek például temetésen fotózni, nem tartom oda valónak magam. Van egy vonal, amelyen nem lépek át.

Hol van ez a határ?

Pontosan nem is tudom. Én még azelőtt tanultam a Práter utcában, hogy lett volna bulvárújságírás. Ha valaki itt meztelenül elszaladna az ablak előtt, valószínűleg nem akarnám lefényképezni.

Nem is a pucéran rohangáló emberekre gondolok, hanem a politikusokra és a közszereplőkre, akiknek az élete jobban szem előtt van, emiatt érzékenyebb téma. Előfordul, hogy a miniszterelnöknél egy erős grimasz már nem fér bele, egy szolidabb fintor viszont még igen?

Bármelyik belefér. Én élethelyzetekről beszélek: például nem szeretem fényképezni, amikor egy ember kiszolgáltatott vagy védtelen. A megrendezett dolgokat sem szeretem. Mondok egy példát: a miniszterelnök részt vett Kecskeméten a Mercedes-gyár átadásán. Vége volt, mindenki indult haza, a miniszterelnök és még három-négy ember viszont a helyzetről megfeledkezve állnak az új Mercedes mellett, nyitogatják az ajtaját, nézegetik, beszélgetnek. A fotósok még ott maradtak. Az egyik azt mondja, hogy Barna, kiabálj már oda, rád hallgat, hogy nyissa ki és nézzen felénk! A dolgok ilyenfajta megrendezése nagyon távol áll tőlem. A fotóriporter ne rendezzen semmit, ne is vegyék észre. Legyen ott, csinálja a dolgát, azt dokumentálja, amit lát. Ha elkezd rendezni, az szereptévesztés.

És ha ezen múlna, hogy valamiről meglegyen a fontos kép?

A fotóriporter nem avatkozhat bele. Ahogy mondtam, az én esetemben nem is azt várják el, hogy a miniszterelnök pont belenézzen a gépbe és meglegyen a kézfogás. Nekem az is kép, ha lefele néz, ha nem látom az arcát; mert az ilyen kép arra kényszeríti az embert, hogy továbbgondolja a látottakat. Van, hogy nincs meg egy kép, de ezen segít a rutin: jó, ha a fotóriporter előre látja, mi következik. Ha sokáig dolgozol valakivel, ki tudod találni, hogy mit fog csinálni, vagy legalábbis van egy sejtésed, hogy most arra fog lépni, és akkor te eleve nem oda állsz.

Fotó: Mudra László [origo]

Mennyit retusálod a képeket?

Eddig nem retusáltam egyetlen Orbán Viktor-képet sem. Minden kép, amely megjelenik - online vagy a könyvben -, retusálatlan. Amikor a könyv megjelent, kérdezték Orbán Viktort, hogy ő szerkesztette-e, mire mondta, ha ő szerkesztette volna, nem így nézne ki. Van benne egy csomó előnytelen kép. Nem szólt bele, nem is látta a könyvet, csak amikor elkészült, és a kezébe adtam.

Ez egy erős és kölcsönös bizalmi viszonyt feltételez. Mennyi idő alatt alakult ki ez a bizalom? Gondolom, az elején még visszakérték a képeket. 

Csak így lehet jól dolgozni - nem csak a fotográfiában. Az elején egyébként még azért nem kérték vissza, mert akkoriban nem volt ennyire szokás ellenőrizni. Ez még a digitális korszak előtt volt, és többnyire fekete-fehér képek készültek. A kontroll most egyébként annyi, hogy megcsinálom a képeket, odaadom, és eldöntik, hogy ebből mi kerül ki az oldalra, és hogy most használják-e fel, vagy majd később. A család szerette a képeket, és valahogy a bizalmába fogadott. A miniszterelnök feleségével a mai napig jó a kapcsolatunk, általában nekem szól a család, ha fotózni kell valamit. Még úgy is, hogy soha nem voltam a Fidesz alkalmazásában, függetlenként számlázok nekik.

Zavar, hogy az egész ország tudja, hogy mennyi a fizetésed?

Amikor nem ezzel foglalkoztam, két és félszer ennyit kerestem. A cégem, a Fókusz-Pókusz Kft. egyébként nyilvános cég, bárki belenézhet.

Sok vagy kevés ez a havi 750 ezer forint?

Az adó nem kevés, a technika sem olcsó.

Hogy néz ki a munkamegosztás a kormányzati fotósok között? Te mész az Egyesült Államokba, a többiek meg a magyar vidékre?

Túlnyomórészt valóban én csinálom a külföldi programokat. A Miniszterelnökség viszont külön szervezeti egység, ők a minisztereket dokumentálják, és ilyenkor általában fényképezik a miniszterelnököt is. Ha olyan esemény van, ami nagyon kiemelt, vagy csak a miniszterelnökre nézve fontos, akkor általában ott vagyok én is. Ismerek néhány kollégát, de teljesen független vagyok. Kapok egy programot hónapokra előre lebontva, hogy mikor mi várható, egy hónappal korábban kapok egy másikat a valószínű programokról, egy héttel korábban meg megmondják, pontosan hánykor hol kell lennem.

A politikai történések forgatókönyvét nem lehet megírni előre. Maximálisan rugalmasnak kell lenned, és ha szólnak, ugranod kell?

Igen, ami miatt nyilván kell egy kis türelem a család részéről is. Nincs szombat és vasárnap, de van hétfő meg mondjuk szerda. De szerencsére én is rugalmas vagyok, és azok is, akikkel együtt dolgozom.

Volt olyan pillanat az elmúlt években, amiről lemaradtál?

Mostanában történt, hogy nem mentem ki Felcsútra, a Puskás-Suzuki Kupára, és utólag láttam egy képet, amiből gondoltam, hogy érdekes lett volna. Meg talán néhány éve a tiszai árvíz idején, amikor villámgyorsan utazott oda a miniszterelnök. Utólag láttam, hogy jó lett volna ott lenni. Néha ez például azért nem megoldható, mert nem férek be a kocsiba. Ha csak egy autó megy, nyilván van egy prioritási sorrend, kiknek kell mindenképpen beférnie. Ha előre kitalálom, hogy menni akarok, és bekéredzkedek, akkor legtöbbször mehetek azért.

Fotó: Mudra László [origo]

Nem válik egyhangúvá majdnem két évtizeden át fényképezni ugyanazt az embert?

Ezért is jó, ha az embernek egy idő után van egy helyettese. Ha egy időre eltávolodsz a témádtól, sokkal jobban látod utána. A kreatív munkában nagyon fontos, hogy az ember megújuljon. Azt nem lehet rutinból csinálni, mindig ki kell találni valami újat. Sokszor azért is csinálok magamnak saját szabályokat. Hogy mondjuk "ma ezzel az egy objektívval kell végigcsinálnod a napot!" Próbálom magam edzésben tartani, amúgy elkényelmesedik az ember, különösen a zoomoptikák miatt.

Egy interjúban azt mondtad, lehetőleg életed végéig akarod folytatni az Orbán Viktor-sorozatot.

Szívós pali vagyok, és ennek akkor lesz értéke szerintem, minél tovább csinálja az ember. A Miniszterelnöki Hivatallal is úgy szól a szerződés, hogy a képek jogát megveszik, de én bármire, akár kiállításra is fölhasználhatom.

Mi jelent még kihívást közel húsz év után?

Ezt kevesen értik, de mindenképpen érdekes kihívás egy ilyen kvalitású ember közelében tölteni a napokat: nagyon sok mindent látsz, amit egyébként nem, nagyon sokat tanulsz, és sok olyan dolgot is hallasz, amit egyébként nem hallanál. Egy ország vezetését közelről látni mindenképp nagy ajándék.

Alá kellett írnod titoktartási szerződést?

Nem kellett aláírnom, de elvégezték rajtam a B- vagy C-típusú átvizsgálást. Nyilván azért dolgozom ott most is, ahol, mert eddig nem léptem át bizonyos határokat. És ha nem fogok bedilizni, ezután sem fogok. Nem fogok odamenni az angol királynőhöz, és megveregetni a hátát.

Vannak még helyzetek, amikor elbizonytalanodsz?

Az első öt-hat évben előfordulhattak bizonytalan helyzetek, de ez ma már nem jellemző. Nem tudom, hány évvel ezelőtt volt például egy frakciógyűlés vidéken: bementem, Orbán Viktor beszélt a frakciótagoknak. Viktor elkezdi mondani, hogy és mint lesz, befejezi a mondatot, majd azt mondja, hogy "Barna, kérlek szépen, te most akkor menjél ki". Egy hatalmas teremben kicsit kínosan érzi magát az ember ilyenkor, de aztán rájön, hogy oda kell figyelni, vannak dolgok, amelyek egyszerűen nem tartoznak rám. Ezen nem megsértődni kell, hanem tanulni belőle. Fontos, hogy az ember mindig a háttérben maradjon. Orbán Viktor a könyvbemutatón mondta, hogy azért szeret velem dolgozni, mert nem vesz észre. Általában igyekszem olyan távol maradni, hogy ne érjek bele az ő személyes aurájába.

Nem is beszélgettek?

De, sokszor. Ha repülőgépen utazunk, megbeszéljük a focimeccset vagy egy könyvet, amit mindketten olvastunk. Vannak beszélgetések, amelyeknek az elején bent vagyok, de két perc után ki kell menni, és ha mondjuk később a repülőn felhozom, hogy milyen érdekesnek indult a beszélgetés, nem mondja el a tartalmát, de összefoglalja, hogy milyen érzés volt, amit az adott emberrel átélt közben. Ezek a dolgok érdekelnek, a politika maga nem, csak az emberek. Orbán Viktor nagyon humoros ember, sokat nevetünk, ha utazunk valahova. Sok esetben előfordul, hogy megnevettet politikusokat is. És mivel ez még egy sima kézfogásnál is nagyon erős grimaszokat eredményezhet, nagyon oda kell figyelni, főleg, ha egyből egy vicces mondattal kezd. Ilyenkor nehéz komoly képeket csinálni.

Akár az IMF-képviselőit is megnevetteti?

Mindenkit, persze. Az olyan emberekkel is ugyanolyan vicces, akik nem az ő pártállásán vannak. A médiából ez nem jön le, de ha ott vagy a közelben, akkor látod. Ezt értem szerencse alatt; hogy látom, hogy mi az igazság, és tudom, hogy ebből mi látszik a médiában. Ezért is érzem magam kiválasztottnak, főleg úgy, hogy nem is értek a politikához.

Fotó: Mudra László [origo]

Elengedhetetlennek tartod, hogy a fotózásod tárgya iránt személyes szimpátiát érezz?

Igen. Asszem Picasso mondta, hogy a kreatív munkához szándékosan kell hangulatot vagy pánikot kelteni, mert az felszabadítja az alkotóerőt. Van, aki úgy hozza magát hangulatba, hogy öt percen keresztül szidja a bírót; habzik és fröcsög, és ettől érzi jól magát. Mindenkinek más az a hőfok, amelyen jól tud dolgozni. Amikor pedig az ember a miniszterelnökkel dolgozik, akkor elengedhetetlen ez a bizalmi viszony. Ma reggel megnéztem Francois Hollande kampányfotóit, és megint kedvem támadt kampányt fotózni: menni hajnalban, gyárakba, vidékre.

Jobb kampányt fotózni, mint az azt követő kormányzási időszakot?

Persze, sokkal. Az maga az élet, mert akkor az ember a választókkal találkozik. Most ugye nem erről szól, mivel a felső szinten zajlanak a dolgok, mondjuk Barrosóval vagy Obamával - ezek egész más szituációk. Ott az ember ki van kicsit rekesztve, megmondják neki, melyik három négyzetméterre állhat, nem mehet arrébb, akkor sem, ha tudja, hogy egy méterről jobb képet tudna csinálni. És amikor a miniszterelnök Obamával kezet fog, akkor nem lehet várni: az egész maximum 20 másodperc, amit végig kell fényképezni. A kampányban ilyen korlátozás nincs. 

Szemlátomást a maratoni projekteket kedveled: nemcsak Orbán Viktor mellé szegődtél, vannak emberek, akiket 16 éve minden évben lefotózol és írókról is készítettél sorozatot. Az ilyen projektekben van valami megnyugtató, vagy csak kiszámíthatóbban biztosítják az ember megélhetését?

A nagyobb távú projekteket sosem anyagi megfontolásból csinálom, mert senki nem fizet értük. Az izgat a leginkább a fotográfiában, ha valakit hosszan lehet követni, time lapse-szerűen. Az írók fotózását például úgy kezdtem, hogy amikor az előző Orbán-kormánynak vége volt, jött egy vákuum, és nem nagyon volt munkám. A ciklus végére ilyenkor azonosítanak a munkámmal, kapok egy bélyeget, de nincs ezzel baj. Arra gondoltam, hogy szeretném az írókat fotózni, nagyon sok magyar irodalmat olvasok, vannak barátaim, akik írók, érdekelt az egész. Nem az a nagy munka igazán, amikor odamész és kattintasz párat. Esterházy Pétert 8-10 évvel ezelőtt hívtam fel először, és elmondtam neki, hogy ez és ez vagyok, és ezt szeretném. Mondta, hogy jó, csak most épp egy könyvet ír. Ma van június 7., de szeptember 8-án, négykor hívjam, mert az jó lesz. És akkor hívtam szeptember 8-án négykor. Mondta, hogy most se jó, de a december 3. kettő órakor jó lesz. És az első híváshoz képest egy év múlva találkoztunk, de nekem jó volt ez így, mondtam, hogy nem sietek sehova.

Volt olyan, hogy valamelyik író vagy bárki más azért mondott neked nemet, mert Orbán Viktor hivatalos fotósa vagy?

Szerencsére nem. Meg én a fotográfia felől közelítem Orbán Viktor fotózását is. Tudtam, hogy sokan nem fogják szeretni a könyvet, és nem a képek miatt, hanem mert az embert nem szeretik. De az jólesik, ha egy MSZP-s azt mondja, ez egy jó könyv, vagy küld egy SMS-t. Nem egy ilyen eset volt. Egyébként van, akivel elviccelgetünk erről: például épp Bächer Iván mondta - akit 20-30 éve ismerek -, hogy azért kezdjek csak el félrerakni, mert már nem lesz két évem.

Fotó: Mudra László [origo]

Ha valamelyik MSZP-s politikusnak annyira tetszenek a képeid, hogy felkérne, hogy fotózd, igent mondanál rá?

Nem, mert ez erkölcsi kérdés. Annyira kétpólusú a politika Magyarországon, hogy nem lenne etikus. De ha most az MSZP fotósa lennék, és megkeresnének a másik oldalról, akkor is ezt mondanám. Politikai fotózást nem vállalnék.

Hatással van a munkádra az uralkodó politikai légkör?

Igen. Egyrészt sokan gondolják rólam, hogy mivel közel vagyok a tűzhöz, el tudok intézni dolgokat. Hirtelen valahogy többen hívnak, sok olyan emberrel kell beszélnem, akit nem is ismertem eddig. Számomra furcsa, néha kellemetlen ez a helyzet, de Magyarországon Móricz óta ismert jelenség. Az lesz majd érdekes, hogy amikor megváltozik a politikai légkör, vissza tudok-e illeszkedni abba a fotós közegbe, ahol voltam. Továbbra is portrékat csinálnék és könyveket. Most is van a fejemben több minden, csak tolom őket előre, mert nincs rá időm. Most megtehetem azt, hogy csak azt csinálom, amit szeretek, és ettől az ember sokkal kiegyensúlyozottabb. 

Az utóbbi egy-két évben fotóztad például a Tankcsapdát és Kertész Imrét, és készültek reklámfotóid is. Eszerint nem kell reggeltől estig a miniszterelnök sarkában lenned.

Fotózok azért mást is, Lukács Laci (a Tankcsapda énekese) például általában nekem szokott szólni, ha egy-két évente új fotók kellenek. Ennyi idős korára az embernek már többen a barátai lesznek, és jó esetben úgy gondoljuk, hogy az mindkettőnknek jó, ha én fotózom őket.

Volt egy sorozatod, ahol egy-egy fontos történés előtt és után készítettél portrét emberekről. Az egyik legismertebb darabja ennek egy Cseh Tamás-duplakép. A kiállításon nem árultad el, kinél milyen eseményt fotóztál. 

Az volt a projekt címe, hogy Előtte-Utána, amit azért találtam ki, mert érdekesebbnek tartok valakit lefotózni egy esemény előtt és egy esemény után, mint csak egy képet készíteni róla. Lefotóztam harminc embert, és mindenkitől azt kértem, mondja meg, mi az a fontos esemény az életében, ami 24 órán belül olyan változást fog hozni, hogy az arcán látni lehet majd. Az egész nagyon intim dolog, nem is hoztam nyilvánosságra, kinél mi történt. Cseh Tamással nagyon jóban voltunk, ekkor már beteg volt, és felülvizsgálatra ment. Az első képen látszik az arcán, hogy nagyon feszült, de a második már kisimultabb, mert jó eredményeket hozott a vizsgálat.

Fotó: Mudra László [origo]

Összességében úgy tűnik, hogy évek óta nagyon tudatosan menedzseled önmagadat.

Nem otthon ülve kell várni a munkát, ki kell találni dolgokat, amik vagy bejönnek vagy nem. Mondjuk, épp nincs munkád, de holnaptól lefotózod az összes budapesti bármixert, és akkor egy év múlva lesz száz bármixered, amivel bármit kezdhetsz, plusz egy csomót tanulsz közben. Most, hogy hamarosan meg fog születni a harmadik gyermekem, rájöttem, hogy két dolognak van értelme az életben: ez a művészet és a gyerekek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK