Vágólapra másolva!
A napokban 99 éves korában elhunyt francia galériás, Denise René mindig is mozgalomként, nem pedig kereskedelmi tevékenységnek fogta fel, amit csinált. Ő ismertette meg a világgal Victor Vasarelyt, egykori szeretőjét, de a kinetikus művészet és az op-art is neki köszönheti ismertségét. A legkevésbé romantikus stílust kereste, a művészet demokratizálását tűzte ki célul, sokat adott Vasarely szavára, de a végső döntés mindig az övé volt. 
Vágólapra másolva!

Denise René - eredetileg Bleibtreu - 1913-ban született Párizsban egy selyemgyáros lányaként. A művészetek iránt érdeklődő apa korán meghatározta későbbi érdeklődését. 1938-ban vásárolta meg gyermekei számára a később nevezetessé vált kétszáz négyzetméternyi helyiséget a rue La Boetie 124. szám alatt. Az üzlet másfél évig divatszabóságként működött, ahol Denise René fogadta a vásárlókat, és divatbemutatókat tartottak, de a háború itt is közbeszólt. 1939 karácsonyán az alacsony termetű hölgy - mindössze százötven centiméter volt - a párizsi művészek legendás találkahelyén, a Café de Flore-ban megismerkedett a magyar származású Victor Vasarelyvel. "Nem olyan borzalmas, ha lekopik a körömlakk" - mondta az akkor reklámgrafikusként dolgozó magyar, látva, hogy a lány rejtegetni próbálja az ujjait.

Párizs német megszállása alatt együtt menekültek délre, majd a városba visszatérve Vasarely ötletére egy dekorációs műhelyt nyitottak a divatszabóság helyén, ahol luxus csokoládémárkák díszdobozait díszítették, többek között magyar népies motívumokkal, de a hely a francia ellenállás egyik titkos központja is volt.

1944 február elsején jegyezték be a Denise René Galériát a párizsi prefektúra cégjegyzékébe. Első kiállításán Vasarelyt mutatta be, amelyet André Breton is megnézett, és azt gondolta, hogy egy új szürrealistára lelt. A következő évben Max Ernstnek nyílt itt retrospektív tárlata, René később Auguste Herbint állította ki, illetve magyarokat is bemutatott, például Beöthy Istvánt és Réth Alfrédot. Denise René szorosan együttműködött Vasarelyvel művészeti kérdésekben, és sokat adott a szavára, de a végső döntés mindig az övé volt.

Több volt műkereskedőnél

A galéria a háború utáni első években még kereste saját hangját, igen különböző művészeknek rendezett tárlatokat, de a negyvenes évek végére egyre inkább elkötelezte magát a geometrikus absztrakt mellett. "Az összes ellentétes irányzat közül én a legmegkonstruáltabb, legkevésbé irodalmias és romantikus vonalat választottam" - nyilatkozta magyarul nemrég megjelent interjúkötetében Catherine Millet-nek.

Forrás: Vasarely Múzeum/André Morain
Denise René

A negyvenes években bár ő sem élt jómódban, mégis havi összeget juttatott a művészeinek, hogy vásznat és festéket tudjanak vásárolni maguknak, így fektetett be a jövőbe. "Denise René sokkal több volt, mint műkereskedő, az új irányzatok új képviselőit kereste meg, állította ki, s ezzel nemcsak támogatta a művészeket, hanem fokozatosan ismertté, elismertté tette őket. Nagyrészt galériájának köszönhető, hogy ezek az irányzatok Franciaországban elterjedtek, megbecsültté váltak" - mondta az [origo]-nak Passuth Krisztina művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézetének tanára.

1951-ben egy egész Skandináviát beutazó kiállítást szervezett. A KlarForm (Tiszta forma) Koppenhága, Helsinki, Stockholm, Oslo után Liége-ben hirdette - nagy sikerrel - az absztrakt művészet diadalát. Le Corbusier, Alexander Calder, Ferdinand Léger művei mellett az olyan fiatalabb művészek munkáin volt a hangsúly, mint Hans Arp, Alberto Magnelli, Serge Poliakoff és Victor Vasarely.

A művészet demokratikussá tétele

"Van egy csodálatos kiállításötletem, nagyon jó a téma, de azonnal meg kell csinálnunk. Ne szóljunk róla senkinek, váratlanul kell előjönni vele. Nem tudom, mit gondolsz a dologról, de én nagyon belelkesedtem." Ezekkel a szavakkal indította be 1955 elején a kinetikus - mozgáson alapuló - művészet motorját Vasarely.

Forrás: Vasarely Múzeum/André Morain
Denise René és Victor Vasarely (André Morain fényképe)

Denise René vevő volt az ötletre, hogy egy, a mozgás fogalmát és természetét vizsgáló kiállítást hozzanak létre. 1955 áprilisában meg is nyílt a Le Mouvement (A mozgás) Yakoov Agam, Pol Bury, Jesús Rafael Soto, Jean Tinguely, Robert Jacobsen, Alexander Calder, Marcel Duchamp és Vasarely részvételével. A tárlat "nagy lendületet adott a nemzetközi kinetikus művészet mozgalmának kibontakozásához" - magyarázta az [origo]-nak Imre Györgyi művészettörténész, az óbudai Vasarely Múzeum igazgatója, aki azt is elmondta, hogy "a kiállítás katalógusában" (ténylegesen egy leporello, egy négy rétre hajtott sárga lap, amelynek két oldalára manifesztumszerű elméleti szövegeket nyomtattak - lásd korábbi illusztrációnkat) jelent meg Vasarely úgynevezett Sárga kiáltványa, amely az új médiaművészet jelentőségét veti fel: fotó, film, különféle médiák együttműködése, a sokszorosítás jelentősége a művészet demokratikussá tételében." Ez a párizsi kiállítás forradalmi tettnek számított, és sikerre vitte a kinetikus művészet gondolatát. A katalógust egyébként kifejezetten gyakorlati okokból nyomtatták sárga papírra, így jött ki ugyanis a legolcsóbban.

Denise René bemutatja Kassák Lajost

Denise René többnyire kortárs művészekkel foglalkozott, de 1957-ben mégis ő rendezte meg az 1919 és 1938 között Franciaországban élő, 1944-ben New Yorkban elhunyt Piet Mondrian első franciaországi kiállítását. Wilhelm Sandberg, az amszterdami Stedelijk Múzeum igazgatója vetette fel az ötletet, és nemsokára egy kamionnyi Mondrian érkezett a La Boetie 124-be. A retrospektív tárlat nagyban hozzájárult Mondrian franciaországi elismeréséhez.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Lucien Hervé fotója az 1963-ban Párizsba látogató Kassák Lajosról a Vasarely Múzeum jubileumi kiállításán

1960-ban pedig Kassák Lajosnak rendezett önálló kiállítást. Passuth Krisztina így ír erről a Barátom, Vasarely című interjúkötetben megjelent tanulmányában: "Vasarely nyilvánvalóan nagy segítségére volt. Így kerülhetett sor már valamivel később, 1959-ben arra, hogy a francia galéria megkeresse a magyar Kassák Lajost, aki mint absztrakt művész, itthon hallgatásra volt ítélve. Korábbi alkotásait nem állították ki, nem írtak róla - nem is ismerték. Legfontosabb, húszas évekbeli absztrakt "képarchitekturáitól" ő maga is eltávolodott, mintegy lemondva az irányzatról. Ugyanekkor viszont Vasarely, akinek hiteles mesterekre, elődökre volt szüksége saját irányzatának megerősítése céljából, "felfedezte" a maga és a francia világ számára Kassákot. Denise René pedig eldöntötte: 1960-ban önálló tárlatot rendez neki, az ismeretlennek."

1960. február 9-én nyílt meg a kiállítás, de Kassák sajnos nem láthatta, mivel nem kapott útlevelet a kiutazáshoz. 1963-ban újabb kiállítást rendeztek Kassáknak, amelyre ezúttal sikerült kijutnia.

Divat lett az op-art

A hatvanas évekre érett be igazán az a munka, amelyet Denise René megkezdett. Ekkorra szilárdult meg a galéria anyagi helyzete, művészei sikeresek voltak és gazdagok: Vasarely már Amerikában is sztárnak számított.

Forrás: AFP/Atta Kenare
Két múzeumlátogató tanulmányozza Victor Vasarely művét Teheránban

1965-ben rendezték meg a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) a The Responsive Eye (A fogékony szem) című kiállítást, amelynek előkészítésében Denise René is részt vett. A kiállító művészek többsége az ő galériájából került ki. William Seitz, a MoMA igazgatója és a kiállítás kurátora a sikeres megnyitó estéjén lemondott igazgatói posztjáról, olyan mértékű támadással szembesült az amerikai művészek és a művészeti élet más résztvevői felől. Szerintük nem állított ki elegendő számú amerikai művészt. Ekkor terjedt el az op-art (optikai művészet) kifejezés, amit Laurence Alloway alkalmazott először a Timesban a kiállításról szóló kritikájában. Az op-art Amerikában és Európában is divatos lett. "A Responsive Eye-nak hatalmas sikere volt. A múzeum környékén lévő üzletek a kiállítás szellemében rendezték be a kirakatukat" - mesélte Catherine Millet-nek René. A op-art Magyarországra is begyűrűzött: 1969-ben a Műcsarnokban rendeztek életmű-kiállítást Victor Vasarelynek, amelynek megnyitóján Denise René is megjelent. (Erről, illetve a Vasarely Go Home néven ismertté vált akcióról korábbi cikkünkben írtunk.)

A rettenthetetlen Denise René

René a hatvanas évek sikerein felbuzdulva nagyarányú terjeszkedésekbe kezdett. 1971-ben New Yorkban nyitott galériát, majd Németországban kettőt - a krefeldi galéria megnyitójára a Who együttest hívták meg zenélni - és Párizsban is új Denise René-galériák nyíltak, de a hetvenes évek gazdasági válsága elől ő sem menekülhetett, és csak hajszál híján úszta meg a teljes csődöt. Gyűjteményét elárverezték, több galériáját be kellett zárnia. 1981-ben a New York-i galériát is bezárta, de a nyolcvanas években sikerült újra megerősítette birodalmát. 1990-ben a párizsi kortárs művészeti vásár, a FIAC elnökévé választották. Egészen 1995-ig maradt a posztján. A párizsi Pompidou Központban 2001-ben nyílt kiállítás A rettenthetetlen Denise René - egy galéria az absztrakt művészet kalandjában 1944-78 címmel, ami a galéria művészettörténeti jelentőségét vizsgálta meg. Az idén májusban pedig a Vasarely Múzeumban nyílt meg a Victor Vasarely, Denise René és a geometrikus absztrakt művészet kalandja Magyarországon című kiállítás a Vasarely Múzeumban.

Forrás: AFP/Francois Guillot

"Valahogy úgy tűnt, vitalitásának köszönhetően mindenkit túl fog élni" - mondta a gyászhír hallatán Passuth Krisztina az [origo]-nak. Denise René 99 évet élt.


A cikkben felhasznált idézetek, ahol nincs másképp jelezve, a Barátom, Vasarely. Catherine Millet beszélgetései Denise Renével című könyvből valók. (Libri Kiadó, Szépművészeti Múzeum - Vasarely Múzeum Budapest, Janus Pannonius Múzeum Pécs. Fordította: Tótfalusi Ágnes. Budapest, 2012.)