Nyafogás és zúzás online

2012.08.10. 8:14

Egy Korn-koncert arra való, hogy jól kitomboljuk magunkat. Milyen ehelyett a YouTube-on nézni az élő Sziget-közvetítést? Kipróbáltuk.

 

Szóval az van, hogy nem nagyon szeretjük mi a Korn zenekart; hogy miért, azt kifejtettük a 2010-es, ún. gyökerekhez visszatérő lemezről, aztán meg a 2011-es, a dubstep nevű érdekes új műfajjal bátran kísérletező albumról  írt kritikánkban; meg hát egyébként is, minden alkalmat megragadunk, hogy belerúgjunk szegény Jonathan Davisbe, mintha nem szenvedett volna ő eleget az életében. Úgyhogy sok értelmét nem láttuk annak, hogy erről a koncertről is csak úgy megírjuk, hogy jaj de rossz volt - amúgy az volt -, hanem inkább kipróbáltuk, milyen élőben a YouTube-on nézni egy igazi nagy fesztiválkoncertet. Hiszen ugye idén először élőben adja a YouTube a Sziget több koncertjét, ezen a helyen ni; még vasárnapig elég sokat, bár pont a nagyszínpados koncertek már ritkulnak a hét vége felé.

Forrás: Csatári Gergely

Nagyjából arra számítottam, hogy néhány szám erejéig bírom majd, aztán elragad a multitasking, például nagyon be kéne már fizetnem egy számlát, meg amúgy is tele van az internet érdekesebbnél érdekesebb tartalmakkal. Azt nem mondanám, hogy nem néztem meg ezt-azt, de például az [origo] címlapjára csak rálestem, tovább már nem kattintottam (pedig van itt olvasnivaló!), hanem mentem vissza a Kornt nézni, amit pedig nem is szeretek. Abban, hogy ez ilyen meglepően jó élmény volt, azért komoly szerepet játszott az a tudat, hogy nahát, ez pont most megy élőben a Szigeten, én meg itthon nézem a számítógépen, ez tényleg valami elképesztő dolog! (Amúgy nagyjából két és fél másodperc késéssel jön a kép, mert alakítgatják és még Londonba is elküldik - a részleteket lásd itt.) Jó, és akkor mi van, mondhatnánk, és nyilván hamarosan el fogja veszíteni ezt a varázsát, már nem ez lesz a jövő, ami éppen most megvalósul - de így elsőre tényleg volt benne valami bizsergető.

Forrás: Csatári Gergely

Meg jó volt, hogy lehetett nézegetni, hogy mi történik egy nagyszínpados koncerten, amit az ember általában nem lát, mert messze van onnan (ha meg közel, akkor lökdösik és rúgdossák). Persze ugyanazok a fajta dolgok látszódtak a képernyőn, mint amiket a kivetítőkre is ki szoktak rakni: színpad totál, ez és az a zenész közelről, alulról és felülről, sokan lévő közönség - rég kialakultak már ennek a műfajnak a szabályai, nem is rúgta fel őket a (három színpadon összesen hatvan fős) stáb. De hát ott a helyszínen a kivetítőkre csak akkor pillant felületesen az ember, ha nagyon unatkozik - itt viszont jól meg lehetett figyelni, hogy nézd csak, ez a dobos mennyit vigyorog, ő látszik a legjobban élvezni a dolgot. Na meg persze Jonathan Davist, aki egy utolsó ripacs, uramisten. Az oké, hogy a nagyszínpadra nagy gesztusok valók, széles karkörzésekkel kell jelezni, hogy most éppen belső dráma zajlik - na de a mimikája, az kb. olyan volt, mintha egy C kategóriás horrorfilmben volna gyors lemészárlásra ítélt statiszta, aki azt reméli, hogy különösen megrázó alakítására felfigyelnek, és legközelebb már főszerepet kap. Különösen a koncert vége felé, az Another Brick In The Wall - amúgy tökéletesen fölösleges - feldolgozása alatt volt fájó nézni; de némileg perverz módon jól is esett: mintha belestem volna valahova és lelepleztem volna valami titkos, csúnya üzelmet. Még a rettenetes gitárszólókat is némiképpen élvezhetővé tette, hogy lehetett közelről figyelni, hogyan koncentrál James Christian 'Munky' Shaffer erre a fantáziátlan bizergálásra. További vicces effekt volt, hogy közönségzaj eleinte szinte semmi nem jött át, később is elég halkan; ezért minden közönségénekeltetés kapott egy kis abszurd, pantomimes jelleget.

Forrás: Csatári Gergely

A harmadik dolog, ami meglepően élvezhetővé tette az élő YouTube-közvetítést, a chatfal volt. Ide Google+ vagy Twitter accounttal lehet bejelentkezni (ott van egy Facebook ikon is, de nekem nem működött), aztán kommentálni. Nem mintha bármi érdemleges zajlott volna, ó, nem - ez is az a dolog, aminek tényleg semmi, de semmi értelme nincs, mégis rá lehet kattanni, ahogy gyorsan csúsznak lefelé a bölcs kommentek. Volt sok spanyol szöveg és cirill betű; aztán voltak magyarok, akik elkezdték utálni az oroszokat, miszerint "ezt a magyaroknak csinálták, úgyhogy ne foglaljátok légyszíves a sávszélt oroszok!" Volt, aki azon véleményének adott hangot, hogy "KORN KORN KORN", mások szerint szar volt ("mi ez a szűzkurva nyafogás?" - fogalmazott egy kritikus), megint mások szerint annyira nem volt szar, de azért "a Tankcsapda 10.000-szer jobb volt". Beszélgetés alig volt; egyedül Fieldy basszusgitáros hiányából lett egy kis thread: "- Hol van ő? - A feleségével, gyereket várnak! - Sok szerencsét hozzá, Fieldy!" És számot is lehet ám kérni a chatfalon; legalábbis sokan beírták, hogy Blind, és mi volt az utolsó szám: hát a Blind! Valaki pedig ezt a videót ajánlgatta "a Kornban csalódottaknak", de alig pár megtekintést sikerült összehoznia, abból is egy én voltam. Tudományos céllal trollkodtam egy kicsit, de egyetlen "hú de béna ez a szóló" beírással sem sikerült választ kicsikarnom; mondjuk azt nem próbáltam ki, hogy azok, akik arra vágytak, hogy bárcsak ott lennének, mit szólnának, ha megtudnák, hogy én ott voltam, de direkt hazajöttem, hogy a YouTube-on nézzem a koncertet.

Forrás: Csatári Gergely

Hát igen, ez így leírva mind hülyeségnek hat, és tényleg az is, de együttvéve azért mégiscsak ahhoz vezetett, hogy egész jól elvoltam másfél órán keresztül, pedig egy szar koncertet néztem. Mert hát az volt: a Korn egyedül akkor érdekes valamennyire, amikor zúz, akkor is csak azért, mert az ZÚZÁS; de két ilyen között el kell viselni Jonathan Davis kb. két évtizede pont ugyanolyan idegesítő manírjait és jellegtelen énektémáit. A dubstepes rész az első felébe került, kb. ugyanúgy szólt, mint lemezen (a kütyüs embert, aki felelős volt érte, eldugták hátra, a kivilágított dobos mellé a sötétbe). Aztán meg a chatfal nagy örömére jött a régi Korn; végül Pink Floyd-blokk egy érzésre kb. fél óra hosszú gitárszólóval megtoldva; majd a ráadásban, a vége előtt öt perccel egy érthetetlen hosszúságú dobszóló. Egy pillanatig sem ajánlom senkinek, hogy egy számára érdekes koncertet ne élőben, hanem a YouTube-on nézzen; viszont ha valami csak ezen a "na milyen lehet ez" szinten izgatja, akkor érdemes kipróbálni a jövőt, éppen most.

Forrás: Csatári Gergely

(A koncertet egy jó pillanataiban 900 KB/s fölötti letöltési sebességre képes netkapcsolattal, az átlagosnál kicsivel nagyobb monitoron néztem. Egyszer szakadt meg; kétszer-háromszor volt olyan gubanc, hogy egy fél másodperces részlet beakadt és megismétlődött. A HD minőségű közvetítés ezzel a kapcsolattal teljesen jól ment; amikor túl gyorsan mozgott valaki, akkor pixeles lett az arca, de ezt leszámítva éles volt a kép teljes képernyőn nézve is.)