Bebel Gilbertónak apja, a bossa nova megteremtője a magyar gulyást javasolta. Beszélt még a brazil drágaságról és az álmairól is.

Fotó: Mudra László [origo]

Nagybátyád, Chico Buarque írt egy könyvet Budapest címmel, amit meg is filmesítettek. Olvastad?

Igen. Azt kell, hogy mondjam, hogy elég bonyolult az a könyv. Sajnos nem vagyok egy nagy könyvfaló. Bár a nagyapám történész volt, az anyám élete szinte csak a gitárja, az éneklés és a zene körül forgott [anyja Miúcha, ismert brazil énekesnő, Chico Buarque testvére]. A könyvekkel nem sokat foglalkozott, ahogy az iskolával sem, úgyhogy bizonyos értelemben egy túlélő vagyok. Na, de ahogy Chico ír, az olyan néha, mint egy labirintus. Van, amikor többször át kell olvasni egy-egy részt, hogy megértse az ember. De azt hiszem, nagyon büszke a könyvére és tudja, hogy most itt vagyok - életemben először.

Nagybátyádon és anyádon kívül az apád, Joao Gilberto is a brazil zene legendás alakja. New Yorkban élsz ugyan, de követve a felmenőidet te is zenész lettél. Inspirált vagy inkább nyomasztott ez az örökség?

Leginkább azt mondanám, hogy nyomasztó volt és elég nehéz. Persze azért nagyon inspiráló is. Nagyon ritkán vagyunk együtt úgy, mint egy rendes család, bár nagyon összetartunk, de nem beszélünk egymással minden nap. Tegnap viszont pont felhívtam az apámat, aki nagyon izgatott lett, hogy Budapesten vagyok: "Nem hiszem el, hogy Budapesten vagy, fantasztikus, el ne felejts enni egy gulyáslevest!" Tudom, hogy a valódi magyar gulyásleves nem ugyanaz, mint amit Németországban lehet kapni gulasch néven (nevet).

Adott neked tanácsokat?

Hogy is mondjam: a környezetében nem nagyon hangoskodhattam, hallgatnom kellett a zenéjét és tisztelni, amit csinál. És nem sokat nyaggatni kérdésekkel.

Fotó: Mudra László [origo]

Alapvetően New Yorkban élsz, de az időd egy részét Brazíliában töltöd.

Nincs lakásom Brazíliában, cigányéletet szoktam ott élni. Vagy lakást bérelek vagy hotelba megyek, de ha valaki kölcsönadja a házát, azt is elfogadom. Persze csak ha ő nem marad ott, mert szeretem megőrizni a privát szférámat.

És most, hogy Brazília már nem csak "a jövő országa" - ahogy a brazil mondás tartotta -, hanem a jelené, nem gondoltál arra, hogy visszaköltözöl? A gazdaság vágtat, sokat javult a közbiztonság, emberek milliói kerülnek ki a szegénységből.

Szívesen töltenék több időt a paradicsomi helyeken, amikor Brazíliában vagyok, de általában dolgoznom kell ott. Brazília jelen pillanatban pont a szárnyaló gazdasága miatt nagyon drága, ami sokaknak jó. Abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ez a braziloknak annyira jó lenne, ahogy abban sem vagyok biztos, hogy fel vannak rá készülve. Nagyon bonyolult ez a mostani helyzet, tartok tőle, hogy hamarosan egy nagy bukás következik. Lehetetlen, hogy sokáig tartható legyen ez a szárnyalás, Rio már most olyan drága, mint London. Most voltam ott két hete, és míg régebben egy dollárba került egy kókuszlé, most négy volt. De az tény, hogy Brazília jelentőségteljes pillanatot él meg, aminek nagyon örülök. Az is nagyszerű, hogy egyre több ember kezdi megismerni Brazíliát. Nem rejtegethetem Brazíliát titokként a szívemben, meg kell osztanom másokkal is.

Fotó: Mudra László [origo]

Ha Brazíliában vagy Európában lépsz fel, másképp alakítod a számsorrendet? Más számokat játszol? Más az előadásmódod?

Sokat szoktam variálni, és olyan is van, hogy akár a koncert közben változtatom meg a számsorrendet, ha látom, hogy az emberek unottak vagy épp nagyon felpörögtek. Budapestre ugyanazzal a műsorral érkeztem, mint amit a Central Parkban adtam elő két héttel ezelőtt. Ebben a legnépszerűbb dalaim lesznek, plusz néhány feldolgozás - ez New Yorkban olyan jól sikerült, hogy arra gondoltam, milyen jó lesz ez a Szigetre is.

A kilencvenes években sokan például Towa Tei vagy a Thievery Corporation számaiban találkoztak először brazil zenével, amikben te énekeltél. Éreztél ezzel kapcsolatban valami felelősséget, hogy hogyan képviseled a brazil zenét?

Nem, hiszen nem az olimpián indulok. (nevet) Nem képviselem Brazíliát.

Ugyanakkor mégis sok esetben jobban ismeri a világ a munkásságodat, mint sok Brazíliában maradt nagy sztárét.

Ez lehet, hogy tényleg így van, de ennek az is az oka, hogy fektetek ebbe energiát. Egyrészt eljárok ide koncertezni; másrészt olyan lemezcégem van, a független Crammed Discs, ahol nagyszerű emberek dolgoznak, nekik köszönhetem az európai ismertségemet. Vagyis ez egyfelől egy befektetés a művész részéről; másrészt attól is függ, hogy akikkel együtt dolgozik az ember, azok mennyire komolyan vannak jelen ezen a piacon. Nem vagyok biztos benne, hogy ha valaki Brazíliában nagy sztár, az okvetlenül Kelet-Európába akarna jönni koncertezni. Számomra viszont ez teljesen természetes. Én nem játszom minden héten Brazíliában, sőt, éppen hogy ott a legnehezebb fellépést szervezni nekem (nevet), turnézni meg tényleg nagyon ritkán szoktam ott. De azért jártam Brazíliában nagyon furcsa helyeken is: például az ország észak-keleti részén egy olyan fesztiválon, ahová a művészek többsége el sem utazik. Úgyhogy néha nagyon drága helyeken lépek fel, aztán meg adok egy 5 eurós koncertet. Valahogy ez kiegyenlítődik.

Fotó: Mudra László [origo]

A Tropicalia-mozgalom késői örökösének tartod magad? Hogy viszonyulsz a töretlenül népszerű MPB-stílushoz?[Música Popular Brasileira, a bossa nova utáni korszakok népszerű brazil zenéjének gyűjtőfogalma.]

Nem sorolnám magam mozgalmakhoz. Egyszerűen csak a brazil zenei élet része vagyok. Nem mondhatnám, hogy lenne bármi kapcsolódásom a hatvanas évek Tropicalia-időszakához, hiszen akkoriban születtem.

Egy két évvel ezelőtti interjúban azt mondtad, hogy már csak egy álmod nem teljesült, hogy legyen egy magánrepülőd. Most azzal jöttél?

Csak vicceltem akkor, nem vagyok ilyen felszínes ember - persze mondjuk sokkal egyszerűbb lenne úgy utazni. De nem ez a fő vágyam, hanem az, hogy legyen egy házam Brazíliában.