Volt a végén görögtűz is. A Killers a Szigeten

2012.08.13. 9:28

Harmadszorra játszott a Szigeten korunk egyik legnépszerűbb rockzenekara, a Killers, amely az első két fellépése alkalmával nemigen tudta elhitetni velünk, hogy tényleg akkora durranás lenne. Most a rövidesen megjelenő új lemezre rockosabb irányt ígértek ugyan, de a fejünket most se szedték le.

Az első dolog, ami a Killersszel kapcsolatban eszembe jut, hogy ők adták minden idők egyik legrosszabb szigetes koncertjét. A 2007-es fellépésük olyan emlékezetesen gyenge volt, hogy aki nem volt ott, az is szidja. Ezen sajnos már nem lehet változtatni, úgyhogy az együttesnek minden alkalommal fel van adva a lecke, hogy ezt valahogy feledtesse. A Killerst meglepő módon a 2007-es lebőgés után 2008-ban is elhívták a Szigetre, a némi javulást mutató koncert viszont akkor sem sikerült valami vadállatira, úgyhogy ezek után, így 2012-ben, harmadszorra meghallgatva őket, végre lezárhatjuk a roppant izgalmas Killers-aktát, és kimondhatjuk, hogy a Las Vegas-i zenekarban nincs szinte egyetlen csepp erő sem.

Forrás: Csatári Gergely

A legfájdalmasabb az egészben, hogy istenigazából ki se lehet már borulni rajtuk, és asztalt csapkodva kiabálni, hogy oszoljanak fel, és tűnjenek el a fenébe. Egyrészt megint csak azt igazolták, amit úgy is tudtunk (mármint hogy rendkívül bénák), másrészt a gitárzene éppen gyengébb napjait éli, szóval a Killers sajnos abszolút megfér ezen a terepen. A koncert végén bemutatott új Killers-szám pedig (megint csak) sajnos azt igazolja, hogy az együttesnek bejött ez az irány, mert ugyanolyan lagymatag szar az egész, amilyen általában a zenekar. És ugyanúgy őket igazolja a koncertjeikre kijáró rengeteg ember is, akik tök érthetetlenül megszerették őket, és látnak bennük valamit.

Jöjjön az a kevéske, relatíve pozitív dolog, ami történt. A koncert közepe táján, amikor egymást követte a For Reason Unknown, a Bling és a Joy Division-feldolgozás, mintha végre kicsit mégis csak magára talált volna a zenekar, és leszállt volna egy rövidke időre a heréje. Olyasmi benyomásaim voltak, hogy mintha lassacskán tényleg egy rockkoncerten lennék, végre tényleg húzott és időnként recsegett a basszus, voltak jobban eltalált énektémák, és hát sajnos annak is örülni lehetett, hogy a Blingben egy kicsit U2-san szól a gitár, így legalább meg lehetett különböztetni a többi számtól. Aztán később kiderült, hogy a Mr. Brightside és a Jenny Was A Friend Of Mine magasan a Killers legjobb számai, amikben tényleg található némi lendület.

Forrás: Csatári Gergely

Emellett fontos megemlíteni, hogy végig gyönyörű volt a nagyszínpad - és kivételesen jól is szólt. Számonként cserélődtek a különböző uralkodó színek, és persze a hangulatok. Amíg az egyik szám alatt mondjuk többnyire a vörös és a sárga dominált, a kivetítőn pedig állandóan robbanásszerűségeket mutattak, addig a következő számra sejtelmes kékes homályba borult minden, és lézerek cikáztak a levegőben. Enélkül a látvány nélkül tényleg az égvilágon semmit nem ért volna a koncert. Aztán nyomtak természetesen tűzijátékot is, volt a végén görögtűz is, és rengeteg ezüstös konfettiszerűség. Ennél többet - legalábbis ami a látványt illeti - igazán kívánni se lehet. Ezzel nagyjából fel is soroltunk minden élvezhető dolgot.

Minden, ami ezen kívül volt, sajnos csapnivalóan rossz volt. A Killers változatlanul képtelen rockolni, amikor pedig súrolná a határt, és végre rálépne a rockolás küszöbére, akkor azonnal behúzzák a kéziféket, és gyorsan kettőt visszakapcsolnak. Azokra a pillanatokra, amikor a Killers végre magára találna, viszont ott van a Muse, akik szinte megállás nélkül tudnak pörögni. A gitárok a felismerhetetlenségig el vannak maszatolva, kiemelhető, erős dallamok rohadtul nincsenek, a tempó alig-alig haladja meg unalmas középtempót - mindennek megfelelően alig lehet emlékezni szinte bármire is, amit a zenészek nyújtanak. Érthetetlen, hogy egy érett férfi például hogyan tud eszét vesztve rohanni a tömegben, hogy minél előrébb jusson a koncerten.

Forrás: Csatári Gergely

Aztán ott van Brandon Flowers, aki erre a koncertre Ákosnak öltözött. A szokásosnak nevezhető felnyírt haj, zselé, és mintha bőrkabát fityegett volna rajta. Ahogy korábban is megírtuk, Flowers az egyik legszerencsétlenebb frontember, aki valaha gitárzenekar élére került. Minden színpadi mozgása kimerül abban, hogy fel-alá sétálgat, és hogy az érzelmesebb számok alatt hadonászik a kezével, hogy világos legyen, hogy ő itt átérzi ezeket a dalokat. A legrosszabb benne pedig az, hogy állandóan huncutul és roppant tenyérbemászóan mosolyog. Kétségtelen, hogy jó hangja van, viszont roppant irritáló minden, amit a színpadon csinál.

Hihetetlen kalandos és fárasztó nyomozásunk végére érve tehát kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy a Killers élőben őrületesen rossz zenekar, de ráadásul cinikus is, mert egy-két erősebb számmal sikerült betörnie a köztudatba, sőt sikerült egy-egy pillanatra felvillantania, hogy tudja ám, hogy milyen az a rockzene, de rohadt nehezére esik ilyet játszania. Lehetne okoskodni az általános jellegtelenség-kultuszról és mindent megmagyarázó zeneipari összeesküvésekről, de nem fogja feledtetni a nyomasztó érzést, hogy milyen kurva nehéz manapság egy tisztességes rockzenekart találni. Mindenesetre köszi a fényeket, és köszi a jó csajokat. És persze köszi a Szigetet! C

(A Killers koncertjén csak a nézőtérről szabadott fotózni - a szerk.)