Az elektronika élvonala Krakkóban (+ pornó!)

Vágólapra másolva!
Akit érdekel az elektronikus zene, de nem tud októberben Krakkóba menni, nehogy kattintson! Szuper program, exkluzív bemutatók dögivel az Unsound fesztiválon.
Vágólapra másolva!

Az először 2003-ban megrendezett krakkói Unsound fesztivál olyat vitt véghez, ami a régióban példátlan a (többé-kevésbé) könnyűzenében: a maga műfajában a világ élvonalába került: az - mondjuk így - előremutató elektronikus tánczenében és a kísérleti zenében abszolút referenciának számít. Programja nem "ahhoz képest" erős (mármint hogy Kelet-Európa stb.), hanem minden hozzátétel nélkül. Tele van exkluzív együttműködésekkel, premierekkel, esetenként a fesztivál által megrendelt művek ősbemutatóival. 2010 óta ráadásul minden évnek megvan a maga "témája", ami lazán összefogja a fellépéseket és kellőképpen izgi, valamint sötét is: először volt a Horror, aztán a Future Shock, idén pedig nemes egyszerűséggel: The End. (Vajon mit jelent ez? - kérdezték sokan. Nem mondjuk meg! - válaszolták a szervezők.) Az Unsound nemzetközi elismertségének jele az is, hogy 2010-ben New Yorkban rendezték meg különkiadását; vagy nézzük csak meg a hivatalos podcast-sorozatba mixet készítők névsorát. További vonzerő még maga Krakkó, mint az az alábbi, 2011-es összefoglaló videó érzékletesen ábrázolja.

A 2012-es ősbemutatók között ott van a misztikus elektronika kritikuskedvenc képviselője, a Demdike Stare új műve, amit a duó a Sinfonietta Cracoviával ad elő (korábban Ben Frost és Daniel Bjarnason írt zenét a szimfonikus zenekarnak, ezt hallhattuk a Müpában is); a chicagói house egyik különös alakja, Hieroglyphic Being és a hipszter-YouTube-house ünnepelt alkotója, Ital együttműködése; a drone és a koncepcionális retrószintizés királyai, vagyis Tim Hecker és Oneohtrix Point Never is itt játszanak együtt először. Sötét ambient várható Biosphere és Lustmord a fesztivál által megrendelt, Trinity című darabjában. Andy Votel, a szuper felfedezésekkel-újrakiadásokkal, többek között Zalatnay Cinivel a világot meghódító Finders Keepers kiadó vezetője itt mutatja be a Kleksploitation című művet, amit a Pan Kleks című lengyel gyerekfilm zenéje alapján készített, felkutatva annak "sötét oldalát" a fesztivál mottójához illően. Sasha Grey ex-pornószínésznő és Current 93-közreműködő aTelecine nevű zajos zenekara Krakkóban lép először színpadra a világtörténelem folyamán. És akkor még nem is mondtuk a szimpla fellépéseket: Theo Parrish, Mala, Shackleton, Cooly G, Shed, Pole, AtomTM, V/VM, Fushitsusha, Bass Clef, Ducktails, Evian Christ, Julia Holter, Kevin Drumm, Raime, Vatican Shadow és még nagyon sokan mások.

Mindez október 14. és 21. között, vagyis vasárnaptól vasárnapig, Krakkóban, több helyszínen. A jegyárak: teljes bérlet 250 zloty (17 300 HUF), a "hosszú hétvégés" (október 18-21.) 200 zloty (13 800 HUF); az egyes koncertekre külön is lehet belépőt venni, illetve sok ingyenes program is van. A honlapról minden kiderül.