Bécs egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Kunstforumban nyílt több mint százdarabos válogatás a Nyolcak munkáiból. A csoport, amelyet néhány éve még a magyarok többsége sem ismert, hirtelen a korábbi sztárkiállítások főszereplőivel, Chagallal, Frida Kahlóval, Roy Lichtensteinnel és Picassóval egy sorban kapott helyet. A tárlat egyben nyitánya a Szépművészeti Múzeum programjának, amely a magyar képzőművészetet kívánja külföldön is elismertté és megbecsültté tenni. Meggyőzik-e a nyugat-európai közönséget a magyar festők? Valós képet mutat-e róluk a kiállítás?

Professzionális kunstforumos csomagolásban, áttekinthető, a főművekre összpontosító kiállításon mutatkoznak be a Nyolcak Bécsben. A Szépművészeti Múzeum kezdeményezésére - a Magyar Nemzeti Galériával együttműködésben - létrejött kiállítás egyik erénye, hogy minden téren azokat a nézőket igyekszik kiszolgálni, akik számára a Nyolcak művészete teljesen ismeretlen. A válogatás mértéktartó, a szép kivitelű katalógusban frappáns, informatív tanulmányok adnak képet a csoport történetéről, művészeti jelentőségéről, miközben elevenen megidézik a 20. század eleji Budapest páratlan szellemi életét és a nyolc festőt szorosan körbefonó társadalmi közeget. Nyitó tanulmányában a brit Peter Vergo professzor azt kívánja demonstrálni, hogy a csoport művészete szerves része a korszak progresszív irányzatainak.

A Nyolcak mint brand

A három kurátor, Evelyn Benesch, Barki Gergely és Rockenbauer Zoltán célja nem kevesebb, mint beemelni a Nyolcakat az európai avantgárd kánonba, a francia fauve-ok, a drezdai Die Brücke vagy a müncheni Der Blaue Reiter mellé. Egyik eszközük a tudatos brandképzés: a fent említett csoportoknál bevett gyakorlatot követve a Nyolcakat eredeti, magyar elnevezésükkel próbálják bevezetni - az eddigi sajtóvisszhang alapján nem is sikertelenül. Emellett hangsúlyozottan a nyolc alapítóra, Berény Róbertre, Czóbel Bélára, Czigány Dezsőre, Márffy Ödönre, Kernstok Károlyra, Orbán Dezsőre, Pór Bertalanra és Tihanyi Lajosra korlátozták a bemutatott művészeket. Az egységes és lényegre törő kommunikáció kedvéért lemondtak arról, hogy kiállítsák a korabeli tárlatok vendégművészeit, például Fémes Beck Vilmost, Vedres Márkot vagy Lesznai Annát.

Amikor a modern magyar festők 1914-ben lehetőséget kaptak, hogy bemutatkozzanak Bécsben, Berény Róbert és Tihanyi Lajos munkái fennakadtak a konzervatív zsűri rostáján. Ők aztán a szolidaritásból csatlakozó Pór Bertalannal hármasban rendeztek ellenkiállítást egy kis galériában, miközben a Nyolcak többi tagja a Künstlerhaus reprezentatív tárlatán sütkérezett a sikerben. Más előjellel, de hasonló gyakorlatot követ a szeptember 12-én nyílt Die Acht - A Nyolcak. Ungarns Highway in die Moderne című kiállítás. Központi üzenete éppen az, hogy a Nyolcak nemcsak modernebb szellemben alkottak osztrák kortársaiknál, hanem hogy szinte szinkronban voltak a legprogresszívebb francia művészekkel - és mindez Bécstől teljesen független fejlődés eredménye volt.

Forrás: VBK, Wien
Czóbel Béla: Fürdő fiúk, 1907

A leegyszerűsítő szembeállítás miatt olyan alapvető kérdések sikkadnak el, mint például Tihanyi és a Pesten többször kiállító Oskar Kokoschka művészetének párhuzamai, pedig Tihanyi portréművészete esetében 1911 óta fontos és állandóan visszatérő viszonyítási pont az osztrák művész. A bécsi műgyűjtő, Oskar Reichel is Picasso, Munch és Kokoschka keleti konkurenseként jellemezte Tihanyit, amikor a magyar festő 1920-ban önálló kiállításon mutatkozott be az osztrák fővárosban. Pont a saját hazájában Kokoschka legalább olyan érdekes viszonyítási pont lehetett volna, mint a fauve-ok, de a neve csak Berényével rokon térfelfogása és Márffy 1914 utáni munkái kapcsán kerül szóba.

Az osztrákok másképp járnak múzeumba

A Nyolcak tagjai kétségtelenül a francia fővárosban tanultak, a legmerészebb párizsi galériákba jártak tájékozódni, sőt többen a Matisse-t és Picassót támogató Stein család szalonjába is bejáratosak voltak. Miközben a hazai közönség még Ferenczy Károly és Szinyei Merse Pál művészetével barátkozott, ők 1909-es első, Új képek című kiállításuktól kezdve programszerűen léptek fel az impresszionizmus szemléletével szemben. Vagyis a művészet metropoliszában is aktuális problémák foglalkoztatták őket, de művészeti horizontjuk nem merült ki a kortárs francia irányzatokban. 1910-12 körül szinte valamennyien kísérletezetek monumentális, ún. árkádiai jelenetekkel, amelyek egy letűnt aranykort idéznek meg. Kernstok Károly járta be ezt az utat a legkövetkezetesebben, számára ez a formanyelv megrendelések sorát indította el - amelyek közül a Schiffer-villa üvegablakainak terve (ide kattintva nézhető meg) a legsikeresebb -, és végérvényesen a klasszicizálás felé irányította a művészetét. Míg a nagyszabású pécsi tárlat, majd annak jóval tömörebb és letisztultabb pesti változata a Nyolcak minden árnyalatát felmutatta, a jelenlegi kiállítás a fauve- és expresszionista, illetve a Cézanne hagyományait folytató munkákat tolja előtérbe. Így a bőséges Berény- és Márffy-kollekcióba szerényebb munkák is bekerültek, miközben a kurátorok lemondtak a klasszicizáló irányt képviselő vendégművészekről, valamint a tagok számos monumentális művéről.


Pór Bertalan: Hegyibeszéd, 1911

Barki Gergely elmondta, hogy az osztrák kollégák kérésére részesítették előnyben a franciás, színesebb, expresszívebb vásznakat, mivel ez a vonulat teljesen hiányzik a korabeli osztrák festészetből. Emellett a magyarokétól eltérő látogatói szokásokat is figyelembe kellett venniük, Evelyn Benesch elmondása szerint ugyanis az osztrákokra sokkal jellemzőbb, hogy a kiállítótérben a képekre figyelnek inkább, majd megvásárolják a katalógust, és otthon olvasnak hozzá a témához.

Ismeretlen, elveszett, előkerült kincsek

A bécsi válogatásban olyan újonnan felfedezett képek is szerepelnek, mint Czóbel Béla korábban ismeretlen Oktogonja, vagy Márffy Ödön egyik korai tájképe, amelyet eddig csak egy korabeli folyóirat fekete-fehér illusztrációja őrzött meg számunkra. A frissen restaurált Hegyibeszéd, Pór Bertalan monumentális vászna ugyan nem veszett el, de utoljára az 1960-as években szerepelt kiállításon. A kép meghökkentő stílusát az magyarázza, hogy az alakokat Michelangelo freskói és szobrai inspirálták, és többméternyi távolság helyett - ahogyan egy falképet látunk - közvetlen közelről szemlélve a mesterkélt pózokba merevedett, terrakotta színű, brutális izomkolosszusok leginkább elidegenítően hatnak a nézőre. Végül valódi szenzáció az 1912-es Nyolcak-katalógusban reprodukált Golgotha (Jelenet V.) című Berény-mű előkerülése (lásd a cikk végén). A letaglózó erejű festményt az 1915-ös San Franciscó-i Panama Pacific kiállítás szervezője, J. Nilsen Laurvik a tárlat bezárta után önkényesen magánál tartotta, majd nyoma veszett. Szerencsénkre Berény leszármazottainak egy része Amerikában telepedett le, így miután a festő unokája, Lídia Szajkó rábukkant az eBayen az áruba bocsátott műre, némi nyomozást követően - az FBI-t is csatasorba állítva - sikerült visszaszereznie a képet.

Forrás: Szépművészeti Múzeum
Czóbel Béla: Oktogon, 1906

Lelkes és sértett bécsiek

A kiállítás helyi sajtójában máris akadnak lelkes beszámolók, amelyekből kitűnik, a kurátorok jól kalkuláltak, és az olyan nemzetközileg is jegyzett nevek, mint Bartók és Lukács György, vagy Matisse és Cézanne segítenek felismerni és elfogadni a velük rokon elveket valló képzőművészek jelentőségét. Ugyanakkor inkább értetlen az a publicista, aki a tárlat címét felhasználva úgy fogalmaz, "Magyarország modernségbe vezető sztrádája a semmiben ér véget". A Die Presse kritikája már inkább sértettséget árul el. A magyarokkal ellentétben Klimt nem szorult rá, hogy Párizsból importálja a modernizmust - állítja a szerző -, hiszen az osztrákoknak megvoltak a maguk modern hagyományai. Könnyen visszaüthet tehát a 2012-es bécsi Klimt-évfordulóra építő PR, miszerint a magyarok lehagyták a szimbolizmusban és szecesszióban megrekedt osztrákokat a század elején, és ugyanez lehet az eredője egy másik cikk címének is, amely "ellen-Klimt-kiállítás"-t emleget.

Forrás: Szépművészeti Múzeum
Berény Róbert: Golgotha (Jelenet V.), 1912

Ha egyébként valaki kiutazna megnézni a kiállítást, annak érdemes ezt szeptember 26. után tennie, hiszen a Kunstforumban bemutatott néhány rajzot és akvarellt egy 80 darabos grafikai aktkiállítás egészíti ki akkortól a Collegium Hungaricum épületében, amelyet szintén Barki és Rockenbauer jegyez kurátorként.

A Szépművészeti Múzeum magyarokat népszerűsítő sorozata jövő ősszel az Allegro Barbaro című, nagyobb merítésű magyar avantgárd kiállítással folytatódik a párizsi Musée d'Orsay-ban.

A Kunstforum Nyolcak-tárlata december 2-ig, a Collegium Hungaricumé december 14-ig tekinthető meg.