19 évesen tűnt fel a Csillag születik első évadában, majd népszerű popénekesnőként két lemezt is kiadott Kovácsovics Fruzsina, aki két éve váratlanul visszavonult a nyilvánosságtól. Idén gyereklemezt jelentetett meg, és szerepel a Holnaphoz Holddal című Kispál és a Borz feldolgozáslemezen is. Miért sokallt be annak idején, szokta-e még hallgatni a régebbi lemezeit, és mostantól kezdve már tényleg csak gyerekeknek akar-e énekelni?

Fotó: Mudra László [origo]

Szerepelsz egy dallal te is a Holnaphoz Holddal című Kispál-tribute lemezen. Hogy kerültél a lemezre, és mit jelent neked ez a zenekar?

Szeretem én a Kispált, jártam koncertekre is, noha sosem voltam az az őrült rajongó. A bátyáim nagyon sokat hallgatták, amikor kamaszok voltak, úgyhogy a mai napig nekem a Kispálról a régebbi lemezeik ugranak be. Erről a lehetőségről is egyik bátyámon, Dávidon keresztül hallottam, aki együtt zenélt korábban a lemez összeállítójával, Szabó Benedekkel. Nagyon örültem neki, de féltem is tőle, mert ez egy tök merész vállalkozás, hiszen az én stílusom teljesen más. Pláne, hogy Lovasi annyira karakteres, hogy az ő esetében egy feldolgozás mindig veszélyes, nem is lehet elég jól csinálni. Meg is mutattam a kész dalt a másik bátyámnak, Bálintnak, aki eléggé kritikus volt, pedig ő nagyon szereti, amit csinálok. Mégis úgy döntöttem, hogy nekem ilyen a stílusom, vállalom magam, szóval megbarátkoztam a dallal. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak rá mondani.

Aki emlékszik a popkarriered indulására, annak eléggé meglepő lehet, hogy most gyereklemezt csináltál.

Igen, bár én sosem titkoltam, hogy ez a gyerek-vonal mindig is közel állt hozzám. Viszont előtte szándékosan tűntem el egy időre, miután kiderült, hogy ez az egész celebvilág nem nekem való. Ráadásul az ELTE Tanító- és Óvóképző Karára járok, gyerekekkel van tele az egész életem, úgyhogy szinte magától értetődő, hogy nekik is énekeljek. Be is bizonyosodott, hogy számomra inkább ez a járható út. Persze mellette Dáviddal továbbra is csinálgatunk egyéb zenéket: van zenekarunk, amelyben ő gitározik, én énekelek, szóval megmarad a felnőtt vonal is, de az csak hobbiszinten.

Most is ugyanannyit foglalkozol a zenéléssel, mint amikor három-négy éve főállású popsztár voltál?

Most sokkal többet foglalkozom vele. Ez a mostani lemez az a countrys-folkos vonal, amelyet én imádok, és többek között azért is szakítottam meg az induló "popkarrieremet", mert a korábbi zenéim pop-rock stílusban készültek, ami nem teljesen én vagyok. Akkor nyilván vitt a lendület előre, meg az a sok ember, aki ott állt mellettem. Az sem volt rossz akkor, csak egy idő után elkezdtem megelégelni, ez a zene viszont, amelyet most csinálunk, annyira az én világom, hogy nagyon élvezem. Most már nemcsak arról szól a zenélés, hogy elmegyek valahová, és elénekelek egy dalt, hanem jelen vagyok a dalírás minden jelentős részleténél. Átmeneti kedvetlenség után most újra visszatért a kedvem a zenéléshez, és látom is értelmét annak, hogy csináljam. Ráadásul ezeknek a gyerekdaloknak én írom a szövegüket.

Halász Judit mennyire jelentett ezekhez inspirációt?

Hallgattam gyerekként, koncertre is vittek anyukámék, de sosem gondoltam rá, hogy én olyan szeretnék lenni, mint ő. Ezt a hasonlítgatást azért nem szeretem, mert csak arra jó, hogy meg lehessen támadni, hogy hát hol van ez a kiscsaj Halász Judittól. Ő nyilván nagyon sok dolgot tett már az asztalra, és még egy jó darabig, ha akarnék, sem lehetnék olyan, mint ő, de ez nem is feltétlenül baj. Most az a célom, hogy amit csinálok, abban legyek minél jobb.  Nemcsak zenélünk, hanem ezt pedagógiai elemekkel is ötvözöm: csinálok óvodásoknak foglalkozásokat, és szeretném hasznosítani a zenélésben a tanulmányaimat is.

Fotó: Mudra László [origo]

Amikor annak idején jelentkeztél a Csillag születikbe, mire számítottál? Mert kicsit úgy tűnik, mintha meglepetésként ért volna az a közeg, amellyel találkoztál utána.

Arra, hogy mi vár az emberre, nem lehet igazán felkészülni, de persze bennem volt, hogy milyen jó lenne ott énekelni úgy, hogy minél többen halljanak és lássanak.

Azok közül, akik ott voltak veled a műsorban, van, aki még a pályán maradt egyáltalán?

Van, még ha nem is sok. De például ott volt a 4 for Dance nevű táncegyüttes: ez négy nagyon tehetséges néptáncos fiú, brutális nemzetközi sikereik vannak. Tavaly elhívtak turnézni Svédországba egy hónapig, ahol közös műsorral léptünk fel - ők táncoltak, én énekeltem. Ők tényleg folyton járják a világot, és rengeteg meghívásuk van, de erről nem lehet a bulvárlapokban olvasni. És persze ott van még Janicsák Veca, Kocsis Tibi, akik később, más tehetségkutatókban futottak be igazán.

Az ilyen tehetségkutatókban feltűnt versenyzők közül kevés marad meg a show-bizniszben. Most is elmennél egy ilyen műsorba?

Elmennék, főleg így, öt évvel idősebben. Azt gondolom, hogy ha másért nem is, ez életre szóló élmény volt, és ha valaki ezt meg akarja próbálni, akkor rajta. Aztán ha később nem marad fenn a sikere, az már másik kérdés, de az ember egy ilyen műsorban meg tudja mutatni magát, megismerheti a saját határait, és rengeteg tapasztalattal lehet gazdagabb. Jó kis önismereti dolog ez, de mindig kell az ember mögé valaki, aki visszahúzza, ha kezdene elszállni.

Téged nem húztak vissza?

Voltak olyan emberek, akik inkább hátráltattak, mint segítettek. Azt hiszem, ez ilyen helyzetben elkerülhetetlen.

Fotó: Mudra László [origo]

Besokalltál, amikor két éve bejelentetted, hogy visszavonulsz?

Inkább azt mondanám, hogy a végén már éreztem, valami nem oké, már egyáltalán nem vagyok önmagam, nem bírtam a kezemben tartani a dolgokat, de nem tudtam pontosan megfogalmazni, hogy mi a bajom, csak azt, hogy ennek most véget kell vetnem. Aztán vége is lett, és akkor meg kellett tanulnom, hogy újra a normális emberek életét éljem. Úgy magyarázták ezt el nekem, hogy ez az impulzusfüggőség: ha folyton rohansz, mindenhol kamerák előtt vagy, és folyton szerepet kell játszanod, akkor a normális hétköznapi dolgok már nem feltétlenül tudnak kielégíteni. Nekem majdnem egy évembe telt, amíg ez lecsengett.

De mi hiányzott? Hogy újra szerepelhess a Vacsoracsatában Stohl Andrással?

Nem, ez inkább olyan volt, mint egy szakítás, amikor van egy fontos ember, aki teljesen az életed részévé válik, és aztán hirtelen szakítotok, és mintha kiszakítanának belőled egy darabot. Újra meg kellett tapasztalnom, hogy leülni olvasni egy könyvet igenis jó dolog, mint ahogy semmit tenni is. Korábban egyszerűen nem tudtam megnyugodni, állandóan szólt a telefon, mennem kellett ide vagy oda. Most viszont már nem hiányzik ez a feszített tempó. Az is igaz, hogy rengeteg jó dologban is volt részem, és van, hogy eszembe jut, milyen jó volt ott izgulni, meg mennyi új impulzus ért. De levontam a konklúziókat, és tovább tudtam lépni.

Fluor Tomi - aki szerepel is az új lemezeden - is hasonlókról panaszkodott nemrég. Pedig sokan irigyeltek benneteket, ezek szerint nem kellene?

Az igaz, hogy számtalan pluszt, jó dolgot kap az ember, amelyről más csak álmodik, de nem olyan egyszerű, mint amennyire látszik. Mert az emberek csak annyit látnak belőle, hogy milyen jó itt meg ott megjelenni, vagy nagy közönség előtt fellépni. Közben ezek mögött mindig rengeteg munka és legalább annyi belső vívódás van, hogy hogyan fogadd el, hogy nem felelhetsz meg mindenkinek. Az embernek nyilván rosszul esik, amikor kritizálják, és ha ezt ennyire nagy dózisban kapod, mint mi, akkor nincs az a vastagbőrű ember, akit ne érintene valamennyire rosszul. Túl sok elvárásnak próbálsz eleget tenni, és ez is teljesen felőrli az embert. Közben teljesen megváltozik az értékrended, és a látszólagos dolgok lesznek fontosak. Akik pedig érzékenyebbek, mint például Tomi vagy én, azoknak ezt még nehezebb megemészteni. Ezen a mostani utamon ez szerencsére egészen más.

Személy szerint haragszol is valakire?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Olyan hátbatámadásokat kaptam, amelyeket nagyon durvának éltem meg akkor. De ma ezek már nem érintenek érzékenyen. Azt hiszem, fölösleges bárkit is kiemelni, hiszen ezeken a dolgokon mindenki átmegy a szakmában.

Fotó: Mudra László [origo]

Kiadód van még?

Van, az EMI, de úgy egyeztünk meg, hogy ezt a gyereklemezt magánkiadásban jelentetjük meg. Egyébként a szerződésem továbbra is él. A lemezt a Dalok.hu oldalról lehet letölteni egyelőre, de szeretnénk majd CD-n is megjelentetni.

A korábbi lemezeidet hogy látod most?

Az első lemezemet múltkor meghallgattam, és tök viccesen hangzik, de már a szövegekre sem emlékeztem teljesen, bár nem is én írtam őket. A másodikon már volt pár szám, amelynek én írtam a szövegét, ezeket nyilván sokkal inkább a magaménak érzem. Azokat még mindig szeretem, és hallgatni is szoktam néha. A mostani lemezt viszont rengetegszer felteszem: nem hittem volna, hogy lesz olyan, hogy megyek a kocsiban, és a saját lemezemet hallgatom. [nevet] Nyilván az, ahogyan eljutottam idáig, egy érési folyamat volt. Már sok mindenben más vagyok, mint voltam, de azt hiszem, ez így normális.

Honnét jött neked ez a country-folk rajongás?

Nem tudom pontosan. Az biztos, hogy volt egy középiskolai nagy szerelmem, akivel mindig Johnny Casht hallgattunk, folyton az ő életéről szóló filmet néztük, és teljesen a country rabja lettem. Nem tudom, miért, de a countryzene olyan hatással van rám, hogyha akárhol meghallom, az olyat vált ki belőlem, hogy magam is meglepődöm. A kedvenceim az FM Radio nevű zenekar és a The Lumineers, ők inkább a korábbi, klasszikus countryt játsszák. Ennek a zenének Magyarországon nincs túl nagy tábora, Amerikában viszont még mindig a legnépszerűbb stílus.

Mit gondolsz, ha befejezed a tanulást, a zenélés megmarad-e ilyen hobbiszerűségnek, vagy az lesz az első?

Óvodapedagógián fogok végezni ebben az évben, és az a nagy álmom, hogy egyszer majd indítsunk egy zenés magánóvodát, amelyben a tanulmányaimnak meg a zenének is fontos szerep jutna. Viszont, ha végeztem a sulival, nagyon komolyan szeretnék foglalkozni a zenével: gitározni, zongorázni tanulni.

Az első két lemezed idején azért kialakult egy túlnyomórészt tizenéves lányokból álló rajongótáborod. Velük mi lett?

Még a mai napig kapok leveleket, hogy miért hagytam abba ezt a vonalat, meg hasonlók. Erre azt szoktam mondani, hogy ez a mostani ugyan gyereklemez, de sok szülőtől hallom, hogy ők is szívesen hallgatják. Szóval ezért is gondolom, hogy ez nemcsak gyerekeknél működik, hanem aki szerette a régi zenéimet, annak tetszeni fog. A szövegek között is van olyan, amelyet egy felnőtt már teljesen másképp értelmez.

Van olyan mai énekesnő, akinek különösen szereted a dolgait?

Kiemelni nehezen tudnék bárkit is, de ha mondani kell valakit, akkor az Marit Larsen. Ő egy norvég énekesnő, aki elég popos dolgokat csinál, de zseniális. Az egész személyisége nagyon szimpatikus, valamiért az egész lénye és a dalai is közel állnak hozzám. Amúgy neki is vannak countrys és folkos elemek a dalaiban. Illetve még egy ír énekesnő, Lisa Hannigan, tőle a bátyámmal is szoktunk játszani számokat. A testvéreim egyébként is sok dolgot mutatnak, tagadhatatlanul nagy hatással vannak az ízlésemre.

Felnőtt közönségnek szeretnél még játszani?

Egyelőre nem tudom. Írunk dalokat Dáviddal, mint ahogy azt már mondtam, de nem gondolom, hogy mostanában szeretnék ezekkel önállóan fellépni. Van, hogy zenekarok invitálnak a koncertjeikre egy-egy szám erejéig, és ez nekem most így pont jó és kényelmes. A gyerekzene az, amely most a legnagyobb örömet okozza.