Örülök, hogy Reagan halott

Killer Mike: Reagan videoklip
Vágólapra másolva!
Killer Mike rajzfilmes klipje végigveszi, hogy a rapper szerint mi minden volt rossz a Reagan-korszakban. Azóta sem lett jobb semmi.
Vágólapra másolva!

Killer Mike tavaszi R.A.P. Music című lemezét ünnepelte a kritika; ezt a rapper a független hiphop egyik legfontosabb producerével, El-P-vel készítette (róla itt írtunk bővebben). A lemez Reagan című száma sötét, paranoid politikus hiphop: Killer Mike végigsorolja a Reagan-korszak összes bűnét a rasszizmustól a drog- és külpolitikáig; még egy kis összeesküvés-elmélet is akad, miszerint Reagan csak színész volt, báb Amerika igazi urainak kezében, csakúgy, mint az utána következő elnökök. De azért a szöveg így fejeződik be: "örülök, hogy Reagan halott". Attól függetlenül, hogy mit gondolunk erről a mondanivalóról, a szám hatásos, és a hozzá készült, kevés színnel dolgozó animációs klip csak ráerősít a nyomasztó hangulatra.