Halottnak tűnt, de köszöni, jól van - bakelitvásárlás Budapesten

Akiket a CD nem tántorított el a bakelitlemeztől, azok többségében azóta is kitartanak, még ha a bakelit reneszánszáról még túlzás is beszélni. Kik és hol vesznek még bakelitlemezt, hogyan bírják a budapesti lemezboltok a strapát, és drágák-e a lemezek?

Millió érv szól amellett, mennyivel jobb dolog bakelitlemezről zenét hallgatni, mint bármi másról, mégis lassan két évtizede különcnek számítanak azok, akik még mindig vesznek ilyen lemezeket. A kazetta által már amúgy is szorongatott bakelit a kilencvenes évek elején szűnt meg vezető zenei formátum lenni, úgyhogy gyorsan cserben is hagyták azok, akik elsősorban csak zenét akartak hallgatni, nem pedig tárgyakat gyűjteni - vagyis a nagy többség.

Én sem tartozom már a gyűjtők közé, noha van lemezjátszóm, és nagy ritkán még veszek is egy-egy albumot, de hogy börzékre járjak, és havonta feltúrjam a város kevés használtlemez-boltjának kínálatát, hát azért annyit nem ér a dolog. Pedig szeretem ám a nagy borítókat, amelyeket még egyetemista koromban menőzésből direkt be nem csomagolva vittem hazafelé az utcán - persze soha senkinek nem tűntek fel, kivéve egy férfit, aki a galériákkal telezsúfolt Falk Miksa utcánál megállított egyszer, mert erre a borítóra azt hitte, hogy festményt cipelek a hónom alatt. De aztán győzött a kényelem, és amióta bármit sokkal egyszerűbben meg lehet hallgatni, én sem ragaszkodom a tű sercegéséhez.

A képre kattintva galéria nyílik!

Amerikai filmekben viszonylag gyakran futhatunk bele olyan jelenetekbe, melyekben a szereplők beszélgetés közben mintegy mellékesen egy second hand lemezboltban lapozgatnak a bakelitek között, azt sugallva, hogy ez teljesen bevett tevékenység arrafelé. Hogy ez mennyire tükrözi a valóságot, az egy másik kérdés, az viszont biztos, hogy Budapesten ma már nagyítóval kell keresni az ilyen boltokat. Nem mintha ez régen másként lett volna.

A rendszerváltásig az állami lemezboltok mellett csak egy-két olyan maszek bolt nyitott meg (a leghíresebb ilyen a Fonográf-dobos Németh Oszkáré volt a Nagy Ignác utcában), ahol eredeti külföldi lemezeket is lehetett kapni. A nyolcvanas évek végétől kezdve aztán egyre több bolt nyílt, melyek többsége inkább kazettamásolásból élt, és a CD térhódítása után pár év alatt majdhogynem el is tűntek a bakelitet árusító boltok a városból. (Mellesleg: a bakelitlemez valójában nem is bakelitből van, hanem acetil-cellulóz-polivinil-kloridból, amely csak hasonlít a bakelitre, a helyes megnevezés a vinyl volna, de a döntő többség bakelitnek hívja. Mi viszont mostantól áttérünk a vinylre.)

Ma Budapesten egy kezünkön meg lehet számolni azokat a tíz évnél régebb óta létező boltokat, amelyek komolyan foglalkoznak használt vinyllemezek árusításával. A rangidős közülük az 1985 óta működő Dob Records, amely ugyan még a Dob utcában indult, de már lassan két évtizede a Szent István körúton található. A tulajdonos, Hidas András egyedül vezeti a pár négyzetméteres üzletet, amelynek a forgalma már hosszabb ideje nagyjából stabilan ugyanakkora - egyetlen nagyobb visszaesés volt csak, a CD-korszak idején, azóta csak kisebb mértékben csökkent a bevétel. A kezdetben főleg alternatív és klasszikus rockra specializálódott bolt forgalma általában nyaranta lendül föl, köszönhetően a külföldi vevőknek (ez a többi boltra is igaz), akik között visszajáró vendégek is vannak, és nem egy közülük magyar lemezek iránt is érdeklődik. Előfordul, hogy a Budapesten fellépő zenészek is megejtenek egy lemezbolti túrát, ha van rá idejük - nemrég például beszélt erről a Quartnak a hiphop-duó Gangrene és a zajkirály Merzbow is.

Dob Records. A képre kattintva galéria nyílik!

Húsz éve működik a Paulay Ede utcában a Dob Recordsnál egy kategóriával nagyobb Rock In Box lemezbolt, mellyel tulajdonosa, Loki Attila édesapja egykori csepeli üzletét vitte tovább, és ugyan kezdetben főleg oldies CD-kre specializálódott, a bolt nagy részét vinyllemezek lepik el. Ő is úgy látja, hogy az utóbbi pár évben megnőtt az érdeklődés a vinyl iránt - a CD az, ami inkább bajban van, a vinyl megmaradt táborát viszont már nem befolyásolták az internetes letöltések. Loki Attila szerint a fiatalabb gyűjtők vagy a hetvenes évek klasszikus rockzenéit keresik, a Pink Floydtól az AC/DC-ig, vagy DJ-k, illetve hangminták miatt vesznek lemezt. Azzal nem ért egyet, hogy kevés lenne ennyi lemezbolt Budapestnek, szerinte egy hasonló nagyságrendű nyugati nagyvárosban sincs sokkal több ilyen bolt, ennél többet nem is bír eltartani a város, amit az is példáz, hogy a legtöbb, újonnan indított lemezbolt pár hónap, de maximum egy év után lehúzza a rolót.

Hármuk közül az 1999-ben indult Laci Bácsi Lemezboltja a legfrissebb, de itt is van talán a legkomolyabb kínálat vinylből. Molnár László boltja az Oktogonon nyílt meg, és onnét költözött pár éve a Kertész utcába, ám a tulajdonos elmondta, hogy számára a lemezbolt tulajdonképpen csak hobbi az egyéb vállalkozása mellett. (Egyébként a Dob Records tulajdonosa is már egy ideje nyugdíjasként vezeti az üzletet, amelyből megélni nem nagyon tudna.) Nála is elsősorban a klasszikus hard rock és progresszív rock a legkelendőbb, viszont egyre többen jönnek be úgy, hogy egy a YouTube-on hallott zeneszám előadójától keresnek lemezt.

Rock In Box. A képre kattintva galéria nyílik!

Ami viszont szembetűnő, hogy új lemezt egyáltalán nem látni a boltban. Ennek az oka viszonylag egyszerű Molnár László szerint: az újabb vinyllemezek egyszerűen rosszul, gyakran CD-minőségben szólnak, ellenben aránytalanul drágák, hat-nyolcezer forintba is belekerülnek. A zeneipar digitális forradalma, vagyis a nyolcvanas évek közepe óta ugyanis egyre több digitális elem került a vinyllemezek gyártásába, és ez a hozzáértők szerint hallás alapján is könnyedén kiszúrható. (Olyan lemezbolt egyébként, ahol széles körben és több stílusban kaphatók új vinylek is, nincs is Budapesten.)

Ezzel el is érkeztünk a lemezgyűjtők egyik, ha nem a legfőbb érvéhez: a hangzáshoz. Amikor ez az érv előkerül, akkor mindig botfülűnek érzem magam, hiszen én világéletemben az a fajta zenegyűjtő voltam, aki hi-fi cuccok helyett lemezekre költötte a pénzét (már amikor még vásároltam őket), de ez akkor sem motivált. Tény, hogy a lemezjátszómhoz kipróbált erősítő és masszív hangfalak is tartoznak, úgyhogy már csak ezért is jobban szól, mint az otthoni laptopomhoz kötött kis vacak. De sokkal inkább jutna eszembe az az érv, hogy egyszerűen jobban néz ki, elegánsabb, és különben is, amúgy is arrafelé halad a világ, hogy elfogyjanak a környezetünkből a tárgyak (a lemezek mellett a közeljövő lakásbelsőiből a videokazetták és DCD-k mellett ugyebár a könyvek is hiányozni fognak), valahol állítsuk már meg az őrületet.

Laci Bácsi Lemezboltja. A képre kattintva galéria nyílik!

És ugyan ez jól hangzik, azért az sem mellékes, hogy a lemezek sem ingyen vannak. Ha tényleg valami jobb fogást szeretnénk, akkor azt a fenti boltokban egy-kétezer forint alatt nem ússzuk meg, de nem ritka a négy-ötezer forintos lemez sem. Mielőtt azonban valaki nekiállna drágaságról beszélni, annak elárulom, hogy reálértékben jóval olcsóbb ma egy vinyllemez, mint volt mondjuk tizenöt vagy huszonöt évvel ezelőtt.

A Dob Recordsban például a tulajdonos emlékei szerint a rendszerváltás környékén 350 forintba került egy új, jugoszláv kiadású lemez (akkoriban a Jugoton látta el külföldi lemezekkel a fél országot), és 500 forintért juthattunk hozzá egy eredeti, nyugati lemezhez, miközben akkoriban a nettó átlagkereset 8-10 ezer forint között mozgott, és mégis többen vettek lemezt, mint most. Ez még úgy is érdekes adat, ha tudjuk, hogy akkor nem csak egy kis szubkultúra vásárolt vinylt, viszont kerülőút már akkor is létezett sok maszek boltban, a már említett kazettamásolás révén.

A saját lemezeim között egy olyat találtam, amelyen még mindig rajta van az árcédula: véletlenül azt is a Squeeze együttestől, és 1150 forintért vettem 1996-ban egy azóta már megszűnt boltban, a Váci utcában. Túl azon, hogy ma már nem biztos, hogy megvenném, mert könnyen megbizonyosodnék róla, hogy csak négy-öt valóban jó szám van rajta, ez azért elég sok pénz volt akkoriban, pedig egyetemistaként nem volt belőle sok. Mégis épp azért döntöttem a vásárlás mellett, mert addig csak elmosódott emlékeim voltak arról az együttesről, és fogalmam sem volt, hogy mit fogok hallani rajta - ezt az imádnivaló bizonytalanságot ölte ki a lemezvásárlásból az internet.

A képre kattintva galéria nyílik!

Szerencsére azért még mindig sokan vannak, akik nem elégednek meg az mp3-mal, de vajon mit vesznek ők? Bár a prímet a megkérdezettek szerint továbbra is a középkorúak/idősebbek viszik, sok fiatal is vásárol vinylt, és ha nem lenne válság, akár még fellendülés is bekövetkezhetett volna az elmúlt két-három évben. Mint a Dob Records tulajdonosától megtudtam, a nyugati vevőkre jobban jellemző, hogy végigbogarásszák a teljes kínálatot, és több stílusból is választanak lemezeket, míg a magyarok inkább célirányosan jönnek. Ma már ez kevésbé jellemző, de kezdetben történelmi okokból is elég beszűkült ízlésvilág jellemezte a magyar vásárlókat - funk- vagy soullemezeket itthon például sokáig egyáltalán nem is lehetett eladni, olyannyira hulladéknak számított itthon a legtöbb fekete zenei stílus.

Még a rendszerváltás előtt sok NDK-beli vevő is járt oda, aki nyugati tévéadásokat tudott nézni, de a lemezeket itt tudták csak beszerezni: "Kimondottan szélesítették a látókörömet, annak idején voltak olyan lemezek, amelyeket csak az NDK-s vevők miatt tartottam" - mesélte a tulajdonos. Laci Bácsi Lemezboltjában pedig az oroszok azok, akiknek a kedvéért érdemes bizonyos stílusokat tartani: "Az idejáró orosz vevők nagyjából 15-20 évvel vannak lemaradva" - mondta a tulajdonos. "Náluk most megy a nyolcvanas évek rock- és popzenéje, elsősorban ők viszik a Sandra- és Modern Talking-lemezeket."

Lehet kapni új és régi vinyllemezeket is az inkább CD-ben utazó Wave lemezboltban (VI. Révay köz 1.), míg van több olyan bolt is, amelyben jobbára egy bizonyos stílusban lehet venni újat. Elektronikus tánczenében ilyen az Akt Records (VI. Lovag u. 17.) vagy a Deep (VI. Aradi u. 22.) és talán van még egy-két DJ-bolt, amely elkerülte a figyelmünket. Szintipopban és EBM-ben utazik a régóta működő Metro-nóm (XIII. Kresz Géza u. 11.), míg metálban a Headbanger (V. Múzeum krt. 17.) ugorhat be elsőként, és a Neon Music boltjában (VII. Almássy tér 8.) kaphatók elektronikus vagy indie vinylújdonságok. Használt vinyl kapható még a CD-Pincében (VII. Erzsébet krt. 37.) és a Kultúrbarlangban (VII. Kertész u. 42-44.). Több nagy, háztartási elektronikai eszközöket, CD-t, DVD-t stb. tartó áruházban is indítottak az utóbbi néhány évben kisebb-nagyobb vinylszekciót. Ott van még persze szombat és vasárnap a Pecsa bolhapiaca (illetve az ugyanott, évente négyszer megrendezett nagy lemezbörze); azoknak pedig, akik nem bírnak ezért hajnalban felkelni, az Akváriumban tartanak időről időre délutánonként "lemezbörzét és DJ-simogatót". Aki még tud ezeken kívül olyan budapesti boltot, ahol árulnak vinyllemezt, ossza meg velünk!