Jani bácsi, növesszen szakállat! - az Animal Cannibals a Quartnak

Animal Canibals interjú
Vágólapra másolva!
Karrierösszegző válogatást jelentetett meg a kilencvenes évek második felének népszerű együttese, az azóta is rendületlenül működő Animal Cannibals. Hogyan tudtak fennmaradni, miért nem vesznek össze senkivel, és miért akarná valaki Gálvölgyi Jánost drámai szerepben látni - ez mind kiderül az interjúból.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Ilyen karrierösszegző kiadvány, mint a tiétek, sokszor valaminek a végét szokta jelezni. Milyen fázis zárul le ezzel?

Ricsipí (a fenti képen jobbra): '89-ben alakultunk, és '95-ben robbantunk be a kor Mizujával, a Takarítónő című számmal. Az alakulástól számolva ez 23 év, az ismertté válásunktól kezdve pedig 17 év, ezt zárjuk most le, már csak azért is, mert újabban egyre többször hívnak bennünket retrobulikba, mi pedig átgondoltuk, hogy még van-e ennek a dolognak előrefelé mutató iránya, vagy tényleg csak hátrafelé érdemes már tekingetnünk.

Retrobuli alatt olyasmi rendezvényt kell érteni, ahol a Hip Hop Boyz, a Happy Gang és hasonló előadók lépnek fel?

Qka MC: Pontosan, van egy Like 90 nevű bulisorozat, és brutálisan sikeres, mi is meglepődtünk ezen. Mi viszont arra jöttünk rá, hogy inkább előrefelé kellene mennünk, mert az általad említettekkel szemben mi azóta is aktívak vagyunk. Illetve az is lökést adott a visszatekintéshez, hogy 2009-ben a Viva Cometen meglepetésünkre kaptunk egy ilyen kvázi életműdíjat.

Ricsipí: Vicces, mert ha elmegyünk egy ilyesmi rendezvényre, ott az újabb számainkra egyáltalán nem vevő senki, viszont a mai főiskolásoknak a mi régi slágereink semmit nem mondanak, csak az elmúlt pár év. Kivéve a Takarítónőt, mert az valamiért mindenki ismeri.

Ha már ennyit emlegetitek a Takarítónőt, ti hogyan viszonyultok ehhez a számhoz ma?

Ricsipí: Imádjuk-szeretjük, majdnem csináltunk is neki egy remixet, miután egy tisztítószerreklám kapcsán jött egy felkérés, de végül nemet mondtunk, aminek utólag örülünk is. Nem akarunk már ezután a lemez után visszatekinteni többet. Év végén úgyis jön a világvége, de ha mégsem, akkor már csak új számokat hallhat tőlünk ezentúl a közönség.

Qka MC: Attól azért nagyon féltünk az első időkben, hogy nehogy ilyen one hit wonder kategóriába kerüljünk, mert még '98 táján is csak a Takarítónővel azonosítottak bennünket, úgyhogy akkor úgy döntöttünk, hogy elrakjuk egy időre, és nagyon sokáig nem is játszottuk egyáltalán. Pontosan azért, hogy más dalaink is előtérbe kerüljenek. Aztán pár éve újra leporoltuk, és újra játszani kezdtük, sőt a tavalyi mashup lemezünkön is hozzányúltunk, mert volt ám nekünk egy teljes lemezünk mashupokból.

Teljesen ismeretlen együttesként hogyan sikerült befuttatni a Takarítónőt?

Qka MC: Annak a kornak a YouTube-ja az A3 tévé volt. Leforgattuk a klipet, majd életünkben először elmentünk a saját pénzünkből két hétre nyaralni, és mire hazajöttünk, mindenki erről beszélt. Azóta is árukapcsolásként a nevünkről mindenkinek ez ugrik be, illetve a Fila volt még ilyen, de az már kikopott.

Ricsipí: A Warner finanszírozta a videoklipet, de ők is elég bátortalanok voltak, mert csak egy kis maxi lemez jelent meg először, és a nagylemezt a Takarítónő sikerétől tették függővé.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A már említett és a kilencvenes évek végére eltűnő Hip Hop Boyzzal és társaikkal szemben nektek hogyan sikerült megmaradnotok a pályán?

Ricsipí: Mi elég tudatosan koncentráltunk arra, hogy nem egy, hanem több nyáron keresztül szeretnénk ezt csinálni. Amíg mások szép autót, szép ruhákat vettek, és minden este elmentek szórakozni, addig mi nagyon sokat visszaforgattunk a klipjeinkbe és olyan bulikba, amelyekről tudtuk, hogy veszteségesek lesznek, de éreztük, hogy érdemes megcsinálni. Szerintem a többiek inkább úgy gondolkodtak, hogy kell egy dal, ami befut, és akkor a kiadó majd ad pénzt a következő klipre és így tovább. Mi meg nem vártunk ezzel a kiadóra, amely eleve egy lemezhez maximum két klipet finanszírozott, viszont minden lemeznél sokkal több számhoz forgattunk klipet.

Qka MC: Másrészt szerencsénkre foglalkoztattak bennünket más területeken is, amikor nem zenészként nyilvánultunk meg: szerkesztettünk újságot, rádió- vagy tévéműsort is vezettük. Így a figyelmet fenn tudtuk tartani, mert kizárólag zenészként képtelenség folyamatosan napirenden lenni.

Ricsipí: Meg mindemellett rohadt mázlisták is vagyunk.

Nagyon emlékszem arra, hogy a '98-as focivébén minden meccs szünetében lenyomták a Kérek egy puszikát című számotokat. Azt hogy sikerült elintézni?

Qka MC: Ez a kiadó ötlete volt, ahonnét még januárban szóltak, hogy a vébé idejére valószínűleg vesznek majd egy csomag reklámszpotot. Úgyhogy ha teszünk a klipbe bármilyen focis vonatkozást, akkor lejátsszák.

Ricsipí: Manapság nem divat már a lemezkiadó, de ez a példa is mutatja, hogy azért sokszor hasznos tud lenni. Persze ez sem egy csodaszer, de tud segíteni, főleg, ha a zenekar is elég kreatív.

Qka MC: Sokan még mindig úgy állnak hozzá, hogy kiadóhoz szerződni becsicskulás, eladod magad és köcsög mainstream leszel. Miközben meg titokban erről álmodoznak, hogy de jó lenne, ha jelentkezne egy kiadó.

2000-től viszont lassan eltűntek az Animal Cannibals-slágerek. Ti ezt hogy éltétek meg?

Qka MC: Nem tűntünk mi el, csak lehet, hogy te már addigra kiestél abból a hallgatói körből. Onnantól kezdett érdekes ívet venni a pályafutásunk. Mi 2000-ben kitaláltuk, hogy mivel addigra nagyon sok zenekarral kerültünk jó viszonyba, szeretnénk egy olyan lemezt, amelyen más magyar előadókkal csinálnánk közösen számokat, nem csak a saját stílusunkban. Olyan hosszú lett a közreműködők listája, hogy végül is három lemez lett belőle. Csináltunk így közös számot a 100 Folk Celsiusszal vagy a Ladánybenével is, és mindezt teljesen kötöttségek nélkül. És amikor az Anima Sound Systemmel közös dalunkra azt mondta a Prieger Zsolti, hogy élete egyik legjobb remixe lett, akkor nagyon is igazolva látjuk magunkat.

Ricsipí: Volt aztán egy olyan időszak, amikor még a kilencvenes évek előadóinak megvolt a nevük, és az új generáció még nem jött - nekünk akkor olyan sok fellépésünk volt, és akkor nem is volt annyi időnk lemezt csinálni, azért jelentek meg ritkábban az albumaink. De aztán megtaláltuk az egyensúlyt.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Ezek szerint ti megtehettétek, hogy kezdettől fogva a zenélésből éltek.

Ricsipí: Igen, szerencsére, bár akkor se esnénk kétségbe, ha mást kéne csinálnunk. Persze az is igaz, hogy ezt nem könnyű megvalósítani. Ha az ember viszont be tudja pozícionálni, hogy milyen szinten akar élni, és ha ennél nem akar nagyobbat álmodni, akkor működhet a dolog, és egy normális, közepes életszínvonalat tud biztosítani.

Qka MC: Ha valaki ezt a szakmát választja, és szeretne nagyon gazdag lenni, akkor az nem fog menni, ezt írásba adom. [nevet]

Titeket annak idején megtalált Ganxsta Zolee és a Kartel egy számban. Mennyire kellett ezt komolyan venni?

Ricsipí: A mi szánkból sose hangzott el a Zolee-val szemben semmi negatív. Szerintem ott a Dopeman volt a felbujtó, aki azóta is abból él, hogy szeret másokat kritizálni. De ez a raphez hozzátartozik, szóval nem lepődtünk meg nagyon, viszont nem is vettünk részt ebben. Elkezdhettünk volna üzengetni visszafelé, de nem vettük fel a kesztyűt. De már a szám megjelenése előtt lepacsiztunk a Zolee-ékkal, hogy nincs semmi gond, most meg néhány hónapja a Hooters megnyitóján mi rajzoltunk a Zolee kislányának, szóval tök jóban vagyunk.

Elég komoly szerepet vállaltok a hazai hiphop életben, amely azért eléggé felfrissült az elmúlt évtizedben. Hogy állnak hozzátok a fiatalabbak?

Qka MC: Mi tanárok vagyunk, vállaljuk, hogy mutatjuk nekik az utat. Ha figyelnek, hogy mit csinálunk, már boldogok vagyunk.

Ricsipí: Felelősséget érzünk a műfaj iránt, mert az elsők között lettünk népszerűek, meg szerintem sokkal kellemetlenebb lenne, ha nem lenne összetartás, és sokkal több lenne a konfliktus. Mi viszont pont az az együttes vagyunk, amely még senkivel soha nem veszett össze, és szerencsére a mi mentalitásunk ragadt át a többiekre is.

Qka MC: Több egységet kovácsoló dalunk is volt, aminek az az üzenete, hogy egy csónakban evezünk. Nem attól lesz nekünk jó, ha neked rosszabb lesz.

A nálunk megjelent interjúban Dopeman azt mondta, hogy a magyar néplélektől idegen a hiphop életérzés.

Ricsipí: Ez biztos így van, de mi sosem erőltettük ezt, hogy áthozzuk az amerikai életérzést, a gettózást meg a gengszteresdit. Ezt pont a Zolee meg a Dopeman csinálták, mi viszont inkább arról szeretünk rappelni, ami itt Magyarországon van. Ráadásul a műfajnak rengeteg ága van, sok benne a fejlődési lehetőség. Beszélhetünk például a slam-rapről, mint egy külön útról, vagy az elektronikus vonalról, ami még annyira nem gyűrűzött be hozzánk.

Qka MC: A rappelés önmagában csak egy előadási forma, akár house alapokra is lehet rappelni, ujjcsattintásra, bármire. Viszont a hiphop maga ott is nagyjából ugyanazokról szól: van a szociálisan érzékeny hiphop, ami szerint rossz a rendszer, és beugatunk neki, aminek a magyar megfelelője is kialakult, vagyis a telepi vagy ltp hiphopra gondolok. Van aztán a politikai rap meg a gengszterrap, ezeknek is megvan a magyar megfelelőjük, hál' istennek nincs egy az egyben átvéve.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Itthon is nagyot változott a hiphopmezőny, Amerikában viszont az utóbbi pár évben elment egy teljesen másik irányba a műfaj. Nektek ez még belefér?

Qka MC: Most már nagyon elment, igen. Az európai és az amerikai hiphop már teljesen különböző dimenziók, és mi vagyunk a jó helyen.

Ricsipí: Az Eminem-50 Cent vonal volt a vízválasztó, mert nekik még volt pár számuk, amit bevesz a gyomrunk, de úgy nagyjából a kétezres évek elejénél húznék egy vonalat. Nas volt az, aki a Hip Hop Is Dead című számával ki is mondta ezt: nagyon sokan csak a pénz miatt csinálták, és ezzel meg is ölték az egész műfajt. Ennek az lett a következménye, hogy muszáj lett mindenkinek ilyen house-os alapokra rappelni, és mindenki be is hódolt ennek.

Qka MC: Amerikában ezt nem érzik kínosnak, Európában viszont vércikinek érzik ezt a hiphopperek, hogy mindenki Tiesto-alapra meg hasonlókra rappel. Szóval amikor odajön hozzánk a magyar DJ világ krémje, hogy "te figyelj, nem csinálunk egy ilyet?", akkor menekülés van. Ennyire azért nem akarjuk a divathullámokat meglovagolni.

Ricsipí: Ha külföldi, és mai és népszerű rappert is kell mondani, akkor Dizzee Rascal szerintem még pont olyan emblematikus alakja a mostani hiphopnak, aki még beleférhet, de azért azzal is csínján kell bánni. De azért megvannak még az őskövületek, mint Jay-Z, aki a mai napig is olyan dolgokat csinál, hogy le a kalappal. Kanye Westnek is vannak jó dolgai, bár nem ezekre a kísérleti számaira gondolok. És azért a maiak között is akadnak jók.

Qka MC: Amikor DJ-zünk, akkor is játszunk újabbakat, de úgy 2005 óta nincs már olyan, akiért elvakultan rajonganánk. Ez az autotune-os minimál hiphop ez nem az európai táncmozgásnak és bulihangulatnak megfelelő zene, ezért nem is nagyon tudták átültetni ide.

Kezdettől fogva az az image-etek, hogy jó kedélyű, vicces srácok vagytok, akik még most is fiatalosak. Na de ez nem mehet így örökké. Vagy mégis?

Ricsipí: Az, hogy fiatalosak vagyunk-e, az szerintem nem lényeges, a mentalitás itt a fontos, hogy mindenben képesek vagyunk meglátni a jót, és ez nem változott. Lehet, hogy majd egyszer jön valami törés az életünkben, és akkor majd befordulunk, de egyelőre semmi jelét nem látom ennek, vagyis nem érzem azt, hogy egy lejtőn mennénk lefele. Amíg ez megvan bennünk, a dalaink is pozitívak maradnak.

Qka MC: A nevünknek ugyan van már egy erős retrohangulata, de a fellépéseinken ugyanazt az energiát igyekszünk átadni, mint fiatalon. És az is mindig kihívás, hogy valami pluszt nyújtsunk, amit még nem látott tőlünk a közönség. De egyébként is, tőlünk nem elfogadják a jókedvet, hanem el is várják.

Ricsipí: Olyan ez, mintha a Gálvölgyit szeretnénk mindenáron drámai szerepben látni: Jani bácsi, valami komolyat most már, növesszen szakállat. Mindenkinek megvan a maga keresztje, nekünk ez az. De nem esik a nehezünkre.

És akkor be is zárult a kör, visszatértünk oda, hogy ezzel a válogatással ezek szerint egyáltalán nem akartok búcsúzni?

Qka MC: Nem, ez csak arra jó, hogy a könyvet be lehessen csukni, és egy tiszta lapot lehessen nyitni. Ha mindezt financiális alapokra helyezzük, akkor ezt egy búcsúkoncerten kellene árusítani, és most nem egy plázában elbújva beszélgetnénk, hogy nehogy észrevegye a fotózást a biztonsági őr. [nevet]

Ricsipí: A legjobb dolog ebben a lemezben szerintem az, hogy a dalaink a capella éneksávját felraktuk. Manapság, amikor mindenki DJ, és otthon ül a számítógépe előtt, lehet, hogy ebből lesz valami dal, ami megint sikeres tud lenni. De rajta van mp3-ban tényleg az összes számunk, én nem is értem, más ezt miért nem csinálta meg eddig. Így kerek a történet, és ez akkor is jól jön majd, ha esetleg mégis a majáknak volna igazuk. [nevet]