Szexhez legjobb a Dirty Dancing

Dirty Dancing filmzene lemezborító
Vágólapra másolva!
Brit tudósok szerint az emberek majdnem felét jobban beindítja a zene, mint a szexpartner érintése. A férfiak hajlamosabbak bevetni olyan zenét, amit amúgy nem szeretnek.
Vágólapra másolva!

Az, hogy milyen zene szól, fontosabb a szexpartner felizgatásában, mint a testi adottságaink - erre a következtetésre jutott Dr. Daniel Müllensiefen a Goldsmiths, University of London pszichológusa. Az általa megkérdezett 2000 ember negyven százaléka azt állította, hogy jobban beindítja a szex közben hallgatott zene, mint társa érintése. Ez nem is olyan meglepő a pszichológus szerint, ha tudjuk, hogy a zene ugyanúgy az agy gyönyörközpontjára hat, mint az evés, a drogok és maga a szex.

Mind a nőket, mind a férfiakat a Dirty Dancing filmzenéje izgatja fel a leginkább. Ennek egyik oka az lehet a pszichológus szerint, hogy az emberek általában jól tudják, hogy egyes dalokhoz a "romantika" képzete kapcsolódott hozzá, amire ebben az esetben a jól ismert film csak ráerősít. A két nem közül a férfiak inkább hajlamosak arra, hogy a siker érdekében bevessenek olyan zenét, ami egyébként nem teljesen felel meg az ízlésüknek; emiatt feltehető Dr. Müllensiefen szerint, hogy a férfiak egyébként annyira nem is szeretik a Dirty Dancinget, amikor éppen nem szexelnek, csak tudatosan felhasználják. Szex közben a második legjobb zene Marvin Gaye: Sexual Healing, a harmadik pedig a Bolero Raveltől.

A tudományos vizsgálat azt is kiderítette, hogy (legalábbis a britek körében) a szex előtti ráhangolódáshoz a Sexual Healing a legjobb, aztán egy másik Marvin Gaye-dal, a Let's Get It On, aztán Barry White tetszőleges dala. Ezek a számok "az átlagosnál dinamikusabbak, az ének az átlagosnál reszelősebb, kevesebb vibratót használ és sok benne a mellkasban képzett magas hang." És ha már zene és szex, akkor arra is kíváncsiak voltak, hogy mely számokra mondják azt a britek, hogy "ez jobb, mint a szex". Az első három helyezett: Queen: Bohemian Rhapsody; Kings of Leon: Sex On Fire; Robbie Williams: Angels. A tudós szerint: "ezek különleges, úgynevezett epikus mesterművek, amik gyakran eljátszanak a hallgató elvárásaival: egy bizonyos ponton mást kapunk, mint amire vártunk, és ez nagyon erős érzelmeket vált ki a hallgatóból." (Erről a hatásmechanizmusról itt írtunk bővebben.)

A Spotify által rendelt kutatásban 2000 emberrel készítettek interjút, 18-91 évesekkel, nagyjából egyenlő arányban férfiakkal és nőkkel. Készültek hosszú toplisták is, amiket alább közlünk - viszont értelmezésükhöz tudni kell, hogy a Spotify zeneszolgáltató katalógusából lehetett csak válogatni. Vagyis, mint a Spin megjegyzi, nincs itt Beatles, AC/DC, Pink Floyd, Metallica, sem a "szex legtökéletesebb megjelenítése a rock and rollban", a Led Zeppelin: Whole Lotta Love.

Legjobb zenék szex közben

Dirty Dancing soundtrack
Marvin Gaye- Sexual Healing
Ravel - Bolero
Berlin- Take My Breath Away
Barry White- bármi
Marvin Gaye- Let's Get It On
Righteous Brothers- Unchained Melody
Celine Dion- Titanic Soundtrack / My Heart Will Go On
Serge Gainsbourg- Je T`aime
Whitney Houston- I Will Always Love you
Aerosmith- Don`t Want To Miss A Thing
Kings Of Leon- Sex On Fire
Rodgers & Hammerstein- Sound of Music
Tchaikovsky - 1812 Overture
Grease soundtrack
Donna Summer- I Feel Love
Boys To Men- I'll Make Love To You
ABBA- Mama Mia
Tom Jones - Sex Bomb
Star Wars soundtrack

Legjobb zenék szexre hangolódáshoz

Marvin Gaye - Sexual Healing
Marvin Gaye - Let's Get It On
Barry White bármi
Serge Gainsbourg- Je T`aime
Kings of Leon - Sex on Fire
Hot Chocolate- You Sexy Thing
Ravel - Bolero
Boyz To Men- I`ll Make Love To You
Chris De Burgh - Lady in Red
R Kelly- Bump & Grind
Whitney Houston- I will Always Love You
Robbie Williams- Angels
Elvis Presley- Love Me Tender
Frankie Goes to Hollywood - Relax
Donna Summer- I Feel Love
Adele- Make You Feel My Love
Andy Williams- Moon River
IMFAO- Sexy And I Know It
Adele- Someone Like You
Lionel Richie bármi

Legjobb zenék romantikus vacsorához

Marvin Gaye- Lets Get It On
Chris Deburgh- Lady In Red
Marvin Gaye- Sexual Healing
Eric Clapton- Wonderful Tonight
Andy Williams- Moon River
Elvis Presley- Love Me Tender
Celine Dion- My Heart Will Go On
Robbie Williams- Angels
George Michael- Carless Whisper
Whitney Houston- I Will Always Love You
Lionel Richie- Three Times A Lady
Adele- Someone Like You
Savage Garden- Truly Madly Deeply
Al Green- Lets Stay Together
Aerosmith- Don`t Wanna Miss A Thing
Spandau Ballet- True
John Denver- Annie`s Song
James Blunt- Beautiful
Ravel- Bolero
Righteous Brothers - Unchained Melody

Legjobb zenék a táncparketten flörtöléshez

Abba- Dancing Queen
Chris Deburgh- Lady In Red
LMFAO- Sexy and I know It
Dirty Dancing- soundtrack
Rod Stewart- Do You Think I`m Sexy
Hot Chocolate- Sexy Thing
Pussycat Dolls- Don't Cha
Kings of Leon- Sex On Fire
Maroon 5- Moves Like Jagger
Tom Jones -Sex Bomb
Christina Aguilera- Dirty
Marvin Gaye- Sexual Healing
Justin Timberlake- Sexy Back
Nelly - Hot In Here
Arctic Monkeys- I Bet You Look Good On The Dance floor
Right Said Fred- I`m Too Sexy
Bee Gees- Night Fever
Marvin Gaye- Let's Get It On
Sophie Ellis Bextor- Murder On The Dance floor
Beyonce- Single Ladies

Top 20 dal, ami jobb, mint a szex

Queen- Bohemian Rhapsody
Kings of Leon - Sex On Fire
Robbie Williams- Angels
Meatloaf- Bat Out Of Hell
Bon Jovi- Living On A Prayer
Celine Dion- My Heart Will Go On
Adele- Set Fire To The Rain
Black Lace- Agadoo
Pink Floyd- Comfortably Numb
Queen- Don`t Stop Me Now
Queen- I Want To Break Free
Faithless- Insomnia
Bruno Mars- Just The Way You Are
The Killers- Mr Brightside
Guns`N`Roses- Paradise City
Coldplay- Viva La Vida
Queen- Who Wants To Live Forever
Elton John - Your Song
Luther Vandross bármi
Bruce Springsteen - Born In The USA or Born To Run