Már az alsósok is ismerik Skrillexet

2012.11.08. 18:11
Odáig jutottunk, hogy a legnagyobb tinisztárok, Miley Cyrus és Justin Bieber is a dubsteppel kacérkodnak. Lassan mindenki megismerkedik az elektronikus tánczenével, az is, aki túl fiatal vagy túl idős a partizáshoz. De vajon következik-e ebből az, hogy az elektronikus zenét játszó DJ-k, producerek igazi popsztárok lesznek? És a nem popos elektronika helyzetére hogyan hat az őrület?

Tinisztárok és röfögő basszusok, alsósok és pornószínésznők

Miley Cyrus, tinédzserek millióinak kedvence szerepel Borgore új számában. A hazánkban is többször járt izraeli producer a röfögős-durvulós dubstep egyik legismertebb alakja. Miley nemcsak énekel a Decisionsben, hanem a videóban is szerepel: egy eszeveszett partin csókolózik egy egyszarvúnak öltözött emberrel (nem kell aggódni, a maszk alatt vőlegénye, Liam Hemsworth volt), tortadobálásba keveredik, jut a dekoltázsába is. Mi több, a klipben feltűnik Jessie Andrews pornószínésznő is. (A Sex.com oldalt működtető cég annyira felbuzdult ezen, hogy egymillió dollárt ajánlott nyilvánosan Miley Cyrusnak, ha hajlandó leforgatni a videó erotikus változatát. Valószínűleg nem azért, mert hisznek abban, hogy elfogadja, hanem csak egy kis ingyenreklámra vágytak.)

 

 

Bár megjelent jó néhány "ezt most már tényleg minek kellett?!?" reakció is, azért olyan nagyon senkit nem lepett meg, hogy Miley Cyrus a dubstep felé fordult. Az énekes-színésznő még pár napig tini, november 23-án lesz húszéves - de már egy ideje azon dolgozik, hogy az emberiség ne tinisztárként tekintsen rá. Mi mást választhatott volna ennek zenei kifejezésére, mint az egyik legnépszerűbb stílust, a dubstepet, illetve tágabban az Amerikát meghódító elektronikus tánczenét? (Az elektronikus zene sikeréről bővebben lásd e cikkünket.) Pláne, hogy több fiatal kortársa is hasonló lépést tett a közelmúltban, bár egyikük sem készített ennyire egyértelműen dubstepes dalt. (Hozzá kell tenni, a Decisions valójában Borgore száma.) Justin Bieber augusztusban sokkolt az As Long As You Love Me-vel, de még ennél is nagyobbat szólt, amikor októberben kikerült a netre Taylor Swift I Knew You Were Trouble című új száma. Pedig az erős túlzás, hogy ez dubstep lenne: egy olyan popdalról van szó, aminek refrénje alatt erősebb a basszus és a dob, néhány elemében tényleg a dubstepre hasonlító módon, de azért az arra jellemző röfögéstől-csattogástól ez nagyon messze van.

A felzúdulást egyrészt az okozta, hogy elég nagy volt a váltás: az első lemezét 2006-ban kiadó Taylor Swift korábban country-pop dalokat énekelt, vagyis messzebb került eredeti stílusától, mint mondjuk az idei lemezén elektronikát már bőven alkalmazó Justin Bieber. Még fontosabb, hogy a huszonkét éves énekesnő az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb előadója. Új lemeze, a popos irányt mutató Red a megjelenés hetében 1,2 millió példányban kelt el Amerikában - utoljára 2002-ben, Eminem The Eminem Show című lemezéből vettek ennél többet egy hét alatt, 1,3 milliót. (Lady Gaga a Born This Way-ből úgy tudott egy hét alatt eladni 1,1 milliót, hogy az Amazonon két napon is csak 99 cent volt a letöltés.)

 

 

Érthető tehát, hogy a Time magazin miért Taylor Swift dalának megjelenése után érezte szükségesnek, hogy Dubstep - a zenei trend, ami csak nem akar elmúlni címmel végre bevezesse olvasóit ebbe a műfajba. A pozitív kritikák és a "most már tényleg hagyják abba a popsztárok az elektronikával való kurválkodást" típusú reakciók mellett született például egy vicces kis írás is Hogyan magyarázd el a szüleidnek, mit jelent az, hogy Taylor Swift dubstepesedik címmel - vagyis egy átlagos amerikai szülő Taylor Swiftről már hallott, de a dubstep talán csak most érte el az ő ingerküszöbét. Kicsivel korábban, egy (hosszú, de a téma iránt mélyebben érdeklődőknek nagyon ajánlott) kerekasztal-beszélgetésen több zeneipari kulcsember szintén arról beszélt, hogy azért nem fog kipukkadni a tánczenei lufi, mert egészen különböző korosztályokhoz is eljutott már. Egyikük azt mesélte, hogy másodikos fiára felnéznek az iskolatársai, mert anyukája révén jóban van Skillexszel; másikuknak pedig a 73 éves nagynénije küldözget újságcikkeket Tiestóról és kérdezgeti, hogy akkor te vele dolgozol?

Tényleg popsztár lesz a dj-kből?

Bár a slágerlisták élén már jó ideje ott vannak az elektronikus tánczene eszközeit használó dalok, a Black Eyed Peas, Lady Gaga, Rihanna, Flo Rida és mások ténykedésének köszönhetően, úgy látszik, hogy most még egy korlát ledőlt. De ettől még azért többnyire jól elkülöníthető, hogy ki popsztár és ki az elektronikus zenei producer, néhány kivételt, például David Guettát leszámítva. Vajon eljön-e az is, amikor ugyanolyan popsztár lesz a dj-producer, mint egy jóképű fiatal énekes? Ezzel a kérdéssel foglalkozik a New York Times cikke. A szerző, Jon Caramanica szerint többen lépéseket tesznek ebbe az irányba. Például nemcsak klubokban és rave-eken lépnek fel, hanem hagyományos koncerthelyszíneken is. Bár ez elég fura jelenetekhez vezet: Avicii például az 1932-ben megnyílt, New York-i Radio City Music Hallban játszott, és rajongói eléggé feszengtek, míg rá nem jöttek, hogy a székek tetejére állva azért lehet táncolni. A popsztároknak nagylemezeket is ki kell adniuk - és lám, mostanában a tánczene több vezető előadója is megjelentetett ilyet, néhányan elég jól teljesítettek a listákon: Deadmau5 a 6., a Swedish House Mafia a 14., Zedd a 38. helyig jutott a Billboard listán.

Viszont úgy tűnik, hogy ahhoz, hogy a nagy, a rádiók által is játszott slágerekhez mindenképpen kell egy énekes, és a New York Times szerint itt még vannak problémák. Kevesen járják a David Guetta-i utat és kérnek fel befutott popsztárokat énekelni; a kevéssé ismert énekeseknek még nem sikerült jól megtalálni a helyét a számokban: gyakran elnyomja őket az elektronika. Alább meghallgatható például a Swedish House Mafia utolsó dala, amelyben az egyébként ismeretlen svéd John Martin éneke a szerző szerint "puszta díszítés a harsogó elektronika tetején". A másik oldalról a popsztárok számára még mindig egy kicsit "lealacsonyodás", ha elektronikus zenei producerekkel dolgoznak. (Ez elég erős állítás, de a cikk mindössze egy konkrét példát hoz ennek alátámasztására: amikor Rihanna a We Found Love-ért átvette az MTV "év klipje" díját, köszönőbeszédében nem is említette a dal producerét, Calvin Harrist.) Ráadásul ebben a felállásban felborul a hagyományos erőegyensúly: a popzenei producerek saját jogukon nem sztárok, még az iparág legnagyobb becsben tartott profijai sem lépnek fel önállóan - ellenben az elektronikus zenészek maguk is képesek ezreket, tízezreket vonzani. "Mi történik, ha a producer nem egy bérmunkás, a popsztár mögötti gépezet egyik alkatrésze?" - kérdezi Jon Caramanica. Szerinte az hozhat igazi fordulatot, ha feltűnik egy olyan énekes, aki már eleve az elektronikus zenéből jön, ismeri annak működését, de egyben képes popsztárként tömegeket meghódítani. Egyelőre ilyennel még nem találkozhattunk.

 

 

Van annak jó oldala is, hogy a mostani elektronikus tánczenei őrület nem a popzenében szokásos utat járta végig. Pete Tong, a BBC veterán dj-je szerint a kilencvenes években az elektronikus zenéből az ment át az Egyesült Államokba, amit jól el tudtak helyezni, mint például a "rock és a hiphop zabigyerekeként" jellemezhető Prodigy, Aztán amikor a média leszállt a dologról (az előbb említett beszélgetésben megszólaló szakemberek szerint elsősorban a negatív sztereotípiák, drogok stb. miatt), az elektronika hirtelen nagyon visszaszorult. "Nem volt a műfaj mögött egy olyan underground színtér, ami megtámogatta volna: rögtön a rádióba került, ezért aztán egy pillanat alatt ki is lehetett kapcsolni" - mondta Pete Tong. "Most viszont a legkülönbözőbb korú emberek járnak a klubokba bulizni, és egyáltalán nem számít, hogy mit csinálnak a nagy kiadók, mit csinál az MTV. Még az sem feltétlenül számít, hogy mit játszik a rádió: akik most járnak ezekre a bulikra, akkor is fognak, ha a rádiókból már nem ez szól."

Az elektronikus popzenétől az elektronikus zenéig

Egészen másként látja a pop és a mai őrület kapcsolatát Richie Hawtin. Az Amerikából, ezen belül Detroitból (illetve Kanadából) indult, de már jó ideje Berlinben élő dj-producer Európában a műfaj legnagyobbjai közé tartozik, nálunk is járt rengetegszer, legutóbb az októberi Bónusz Fesztiválon volt kiemelt fellépő - Amerikában viszont néhány évig nem volt túl sikeres. (Igaz, ez nem zavarta, mert volt elég lehetősége máshol.) Richie Hawtin szerint az, ami most Amerikában EDM, vagyis electronic dance music néven hódít, valójában nem más, mint popzene: "vannak benne vokálok, fülbemászó dallamok, a verze-refrén-verze struktúra szerint épülnek fel a számok."

Richie Hawtin szerint ez a popos jelleg önmagában nem baj, viszont szeretné, ha ebből az őrületből az a fajta elektronikus zene, amit ő képvisel, szintén profitálna. Vagyis "hagyjuk ki a D-t vagy P-t [mármint Dance vagy Pop], és ismertessük meg az embereket magával az elektronikus zenével." Ezért indított egy turnét CNTRL: Beyond EDM címmel. Főiskolákon, egyetemeken játszik éjszakánként Loco Dice-szal, napközben pedig előadásokat tartanak az elektronikus zene kreatív és technikai oldaláról. "Szórakoztatni, inspirálni, oktatni - ebben a sorrendben": ez a célja. A turné több állomására magával viszi az amerikai techno olyan nagy öregjeit, mint Carl Craig, Kevin Saunderson és Josh Wink. Azt ő is látja, hogy ez az "oktatási folyamat" nem lehet sikeres egyik pillanatról a másikra. Többek között azért sem, mert az amerikai bulizási kultúrának a most hódító, "azonnali kielégülést nyújtó", poposan felépülő számok felelnek meg. "Nem lehet egyik pillanatról a másikra átállni a 45 perces Skrillex-bulik tombolásáról az általam játszott hatórás szettekre" - mondta a Spinnek, de azt reméli, hogy fokozatosan azért lehet nevelni az embereket.

 

 

Mások szerint már most profitálnak az underground, nem popos elektronikus zenék az EDM népszerűségéből. Ezt állítja például Matt Adell, aki a dj-k által leginkább használt digitális zenebolt, a Beatport vezetője, így jó rálátása van az elektronikus zene egészére. Áruházának forgalma az elmúlt fél évben megnégyszereződött, és ezen a kisebb kiadók is csak nyernek. Adell szerint úgy működik ez, mint a jazz: "senki nem úgy lesz jazz-rajongó, hogy fogja magát és meghallgat egy Sun Ra-lemezt. A jazznek és ugyanígy az elektronikus zenének is saját nyelve van, és először tolmácsra van szükséged, hogy ezt megértsd. Aztán ha bevezetést nyertél, később segítség nélkül is felfedezhetsz magadnak izgalmas dolgokat." Az egyik legnevesebb elektronikus zenei kiadó, a !K7 egyik vezetője is arról számolt be, hogy egyre több a lehetőségük: mind a fellépések, szponzoráció, sajtómegjelenések terén, illetve reklámokhoz, filmekhez is egyre több számot tudnak értékesíteni. Mindeközben fontos arra is figyelni, hogy "hűek maradjunk azokhoz az elvekhez, amiket követve idáig jutottunk: kreativitás, jó kapcsolat a rajongókkal, közösségépítés. Nem szabad hagyni, hogy az üzlet miatt felvizeződjön a zene és ez az egész kultúra."