Szexi pénztárgép, vagy ő is csak ember?

rihanna
Vágólapra másolva!
2012-ben már nem lehet kétséges, hogy Rihanna korunk legnagyobb popsztárja. De mik a sikere legfontosabb elemei? Ő maga segítségre szoruló áldozat vagy cinikus tettestárs? Miben több a vetélytársainál, és miért áll össze egy nyegle alakkal, akit mindenki utál?
Vágólapra másolva!

Az idén januárban megpróbáltuk objektív módszerrel eldönteni, hogy a világ popzenéjét jelenleg uraló nők közül ki a legnagyobb popdíva. Akkor Rihanna másodiknak jött be, kicsivel lemaradva Beyoncé mögött, de már aggódtunk érte, nehogy túlpörögje magát, hiszen egyértelmű volt, hogy akkor sem tűnne el a rádióból, ha az idén kivételesen nem lenne új lemeze. Az azóta eltelt szűk egy évben a még mindig csak 24 éves énekesnő olyannyira nem állt le, hogy nemcsak kijött egy újabb albummal (kritikánk arról itt olvasható), de kétség nem férhetne hozzá, hogy ezt a versenyfutást most már ő nyerné. Miközben Beyoncé vagy Lady Gaga néha azért behúzza a féket - Britney Spearsről nem is beszélve -, Rihanna képtelen leállni.

A legtöbb szám azt mutatja, hogy ő a digitális korszak igazi sztárja: neki van a legtöbb Facebook-lájkja (több mint 62 millió), ő adta el a legtöbb letölthető tracket, ő a legnézettebb női előadó a YouTube-on (összesen 2,9 milliárdszor kattintottak valamelyik videójára), és ugyan a Twitteren csak a negyedik legnépszerűbb híresség, még így is ő korunk vezető közösségimédia-sztárja. És még kismillió hasonló számot, díjat és eredményt lehetne felsorakoztatni, ha esetleg lenne a világon ember, aki mára megkérdőjelezné Rihanna egyeduralmát.

Nehezen lehet vitatni azt az állítást is, hogy a nyolcvanas évekbeli Madonna óta nem volt ilyen céltudatos és ilyen sikeres énekesnő, aki a karrierje érdekében bármit képes bevetni, a szextől kezdve a saját magánélete kiárusításán keresztül a legdörzsöltebb píáros vagy zeneipari trükkökig. Ennek megfelelően az útját rengeteg ellentmondásos ügy szegélyezi, és mindez csak tovább erősíti azt a meggyőződésünket, hogy Rihanna nemcsak korunk legnagyobb popsztárja, de egyben ő is testesíti meg a legjobban a 21. század popzenéjének sztártípusát. Összeszedtük hát a sikere legfontosabb alkotóelemeit.

1. RIHANNA, A SZEXUALITÁS

Semmi újdonság nincs abban, hogy egy popénekesnő a szexualitásra építve fut be karriert, Rihannának azonban sikerült mindenkin túltennie ezen a téren. Ahogy azt a tavalyi, budapesti koncertje után is megállapítottuk: számára a szexuális túlfűtöttség az a markáns megkülönböztető jegy, ami segít kiemelkedni a mainstream folyamából. "Ha Britney karrierjét a fehér középosztály kedvenc erotikus fantáziájára, a 'szűzlány a szomszédból' mítoszra építették, akkor Rihanna az, akire szinte minden egyéb vágy vetül. Ő a szexualitással mélyen átitatott 'egzotikus szépség', aki bátran kísérletezik különféle perverziókkal (S&M), ráadásul mindennek a tetejébe egy passzív lény, aki nem csak tűri, hogy uralják (Love The Way You Lie), de egyenesen kívánja is (Rude Boy, Skin)."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Pedig nem volt ő mindig ilyen: első két lemeze idején még ártalmatlan és visszafogott jó kislánynak tűnt, aki csak harmadik albumán, a már címében is sokat mondó Good Girl Gone Bad-en engedte ki a palackból a szexualitás dzsinnjét, akit utána már nem is lehetett többé visszagyömöszölni oda. Rihanna teljes image-e a szexualitásnak van alárendelve, és ezen az sem változtat, hogy egyre többen hívják fel a figyelmet a szexuálisan túlfűtött szövegek és az egyre gépiesebb, üresebb előadásmód közötti ellentmondásra.

2. RIHANNA, AZ ELLENTMONDÁS

Amikor 2009 februárjában az egész világot sokkolta a Rihanna összevert arcáról készült fénykép, csak a legcinikusabbak mertek arra gondolni, micsoda marketinglehetőség rejlik az egész ügyben. Ami azóta történt, az mégis őket igazolja a leginkább. Abban az évben Rihanna a saját felelősségéről beszélt az interjúkban, és ő lett a családon belüli erőszak elleni mozgalom nem hivatalos arca, a teljes Rated R album arról szólt, hogyan tudja feldolgozni az őt ért traumát. Ha viszont előretekerünk három évet az időben, azt látjuk, hogy Rihanna és Chris Brown újra együtt dolgoznak, duetteteket énekelnek arról, hogy "csináljuk a Lexusban", ami annak fényében különösen ízetlen utalás, hogy arra a bizonyos verésre is Brown autójában került sor.

Forrás: AFP

Chris Brown, nyakán az összevert női arcot ábrázoló új tetkóval

A pletykák már jó egy éve arról szólnak, hogy Rihanna és Brown újra össze is jöttek, ami természetesen a magánügyük, viszont ilyen előzmények után minimum visszás a dolog. Persze aki látta Eminem és Rihanna Love The Way You Lie című közös klipjét két éve, az pontosan tudhatja, hogy az egész téma Rihanna számára csak egy újabb eszköz a publicitás érdekében. Viszont háboroghat a fél világ, a másik fele gond nélkül tudomásul veszi az egészet, és közben gondoskodik arról, hogy továbbra is Rihannáról szóljon minden. A Forbes már említett listájában egyébként azért nevezi a vezető közösségimédia-sztárnak Rihannát, mert jó érzékkel nyúl ellentmondásos eszközökhöz, például olyan képet tölt föl magáról, amin füvet szív, és gyakran használ trágár szavakat. Ebbe a sorba kapcsolható Chris Brown is, akinél mellesleg nem nagyon van ellenszenvesebb és nyeglébb alak a mai popsztárok között, úgyhogy a kettőjükre irányuló médiafigyelem még hosszú időre garantált.

3. RIHANNA, A GYÁR

Az, hogy egy-egy előadó slágerei mögött erre szakosodott teamek állnak, szintén nem mai találmány, gondoljunk csak a hatvanas évekre, és a Motownra vagy Phil Spectorra. A 21. század emelte ezt az alkotói folyamatot nagyipari szintre, és ennek köszönhetően készülnek futószalagon a felületes hallgató számára tök ugyanolyan slágerek, függetlenül attól, hogy Kesha, Katy Perry vagy éppen Nicki Minaj énekli őket. A slágergyártó iparosokról idén tavasszal a New Yorker közölt hosszú cikket, amely Rihannát nevezi meg az új pop királynőjének, akinek egyszerre több tucat szerző és producer dolgozik a lemezein, és akinek a mennyiség fontosabb, mint a minőség. (Szemléletes példa, hogy a Talk That Talk című slágerét három különböző helyszínen énekelte föl: egy párizsi és egy londoni szállodai szobában, illetve a turnébuszán Alabamában.)

Forrás: AFP/Timothy A. Clary

Rihanna leginkább azzal pipál le mindenkit, hogy egyszerűen nem képes leállni. 2009 óta minden egyes évben megjelentetett egy új albumot, ami manapság példátlan, pláne, hogy közben többször is körbeturnézta a világot. Mondani sem kell, hogy túl sok köze nincs a számaihoz azon kívül, hogy engedelmesen felénekli őket - viszont tagadhatatlan, hogy sokszor ezeket elég jól a saját képére tudja formálni, és az utóbbi évek emlékezetes bulislágerei közül több is az ő nevéhez fűződik. Ami viszont elgondolkodtató: a már említett, "terápiás" Rated R lemez volt az egyetlen, amelyen ő is részt vett a számok többségének dalszerzési folyamatában. És hiába rajongtak érte a benne akkor még hőst látó emberi jogi aktivisták, a lemez Rihanna legsikertelenebb albuma lett, és azóta kicsit hátrébb lépett, a siker pedig nem is marad el.

4. RIHANNA, A TERMÉK

A termékelhelyezés a digitális korszak popzenéjének elengedhetetlen velejárója: amióta már a YouTube-on nézzük az új klipeket az MTV helyett, azóta nincs olyan nagyobb költségvetésű klip, amiben ne tűnne fel nyilvánvaló hirdetés. És míg Rihanna két éve még arról beszélt, mennyire gyűlöli a termékelhelyezést, nemcsak, hogy ő sem mond nemet az ilyen felkérésekre, de sokkal tovább is megy a kolléganőinél, ha a szponzorokat kell népszerűsíteni.

Forrás: AFP

Másról legalábbis nem tudunk, hogy odáig ment volna, mint most Rihanna a múlt heti londoni lemezbemutatóján, ahol a szponzorcégek nevét skandáltatta a közönségével: "És most mindenki mondja, hogy HTC! River Island! Budweiser!" Sőt, a koncertjein még egy-egy HTC telefont is kiosztott a közönség szerencsés tagjainak, ha ez eddig nem lett volna elég. Mi lenne itt, ha még szeretné is a termékelhelyezést?

5. RIHANNA, A NŐ ÉS AZ EMBER

Mindezek alapján Rihannáról könnyedén kirajzolódhatna az emberi testbe zárt pénztárgép képe is, pedig nagyon is emberi, vagy legalábbis annak tud látszani. Talán csak a 2007-ben teljesen széteső Britney tűnt annyira esendőnek, mint az összevert Rihanna, és nemcsak a Rated R lemez miatt, hanem azért, mert valahogy az összes utána következő lemez is el tudta hitetni az emberrel, hogy tényleg az énekesnő aktuális lelkiállapotát tükrözi. Persze, hogy mindenkit érdekel, melyik popsztár miről énekel a válása vagy közeli hozzátartozója halála után, de Beyoncé, Lady Gaga vagy Katy Perry lemezei után sosem jelennek meg kritikák, amik arról szólnak, hogy mennyire aggódnak az illető énekesnő miatt.

Forrás: AFP/Britta Pedersen

Rihanna viszont rendre hasonló reakciókat vált ki, még úgy is, hogy köztudottan kevés szerepe maradt a dalszerzésben. "Túlterheli az empátiádat: ezt hallgatva jobban érdekel Rihanna személyes sorsa, mint gondolnád" - írja az új lemezről Matthew Perpetua a Buzzfeeden, miközben a Pitchfork egyébiránt nem túl pozitív kritikája is egyetért abban, hogy "az Unapologetic a képünkbe dörgöli a kényelmetlen, zavaros igazságot Rihanna zűrös életéről". Mások hangsúlyozottan őszintén öntik ki a lelküket a lemezeiken, erre mégis a világ egyik legmesterségesebb albuma vált ki ilyen reakciókat - ki érti ezt?

6. RIHANNA, AKI FOLYTON JELEN VAN

Említettük már, hogy Rihanna sikerében mekkora szerepük van az évente (mindig novemberben) megjelentetett lemezeknek. De még önmagában ez sem lenne elég ahhoz, hogy folyton jelen legyen, ezért a saját dalai mellett további elképesztő mennyiségű számban hallhatjuk vendégszerepelni. Ha már lefutottak az aktuális albuma slágerei (jellemzően tavaszra), egyszer csak felbukkan egy másik nagy sztár számában, legyen az Eminem, Jay-Z, David Guetta vagy éppen Drake - senki sem emelte a korunkra amúgy is jellemző "featuring" kultuszt olyan szintre, mint Rihanna.

Forrás: AFP

Ráadásul bátran próbálkozik a szokásos sztárok körén kívül is, legyen erre példa a Coldplay tavalyi lemezén történt vendégeskedése. Borítékolható, hogy jövő áprilisban egy épp jól futó előadó single-jében és klipjében újra találkozhatunk vele.

7. RIHANNA MINDENÜTT

És ha mindez nem lenne elég, akkor is mindig van egy másik út. Erre a legjobb példát a Buzzfeed hozza az S&M kislemez történetével, amely csak nem akart No. 1 lenni 2011 tavaszán, hanem hetekre a második helyen ragadt. Az eladások már épp gyengülni kezdtek, és úgy tűnt, hogy ez a hajó már elment. Ehhez képest villámgyorsan készült egy remix, benne Britney Spearsszel, ami pont megadta azt a löketet, ami az első helyhez kellett. Az ilyesmi régen elképzelhetetlen volt, de a digitális korszakban semmi sem lehetetlen. (Ezt a módszert később maga Britney és Katy Perry is átvették tőle.)

Forrás: AFP/Getty Images/Stephen Lovekin

Ha valami mégis figyelmeztető jel lehet, az az, hogy az albumok kritikai fogadtatása évről évre egyre langyosabb, és előbb vagy utóbb el kell jönnie a pontnak, amikor Rihanna egyszerűen unalmas lesz. Az ő érdekében reméljük, hogy a menedzsmentnek erre is lesz válasza, mert nehéz őt elképzelni, ahogy csak a lábát lógatja.