Nem ugyanazokat a köröket futjuk - a 30Y a Quartnak

A 30Y olyan számokból állította össze most megjelent új lemezét, melyeket a Szentimentálé koncerteken már régóta játszott. Az együttes dobosával, Beck "Zaza" Lászlóval arról beszélgettünk, hogy milyen a bátyjának dobolni, milyen lehetőségeket lát még a zenekar előtt, és hogy miért van nagy szüksége a 30Y-nak egy kis szünetre.

Egyszerre lemez- és filmbemutatót is tartottatok, az utóbbi hogyan kapcsolódik az albumhoz?

Egy napon mutattuk be mindkettőt, és mivel erre egy moziban került sor, talán egy kicsivel most épp több figyelmet kap a film, mint a lemezünk. Ami tök jó. Előbbi úgy kapcsolódik a lemezhez, hogy Lévai Balázsnak szabad kezet adtunk, hogy csinálja meg filmre az ő saját, szubjektív Szentimentálé bestofját. Ő jól ismer bennünket is, meg azokat a dalokat is, amelyekből válogatott. Szervezett egy saját filmes csapatot, megírta a saját forgatókönyvét és lejöttek Orfűre, ahol leforgatták a filmet.

Összefüggő filmről vagy filmmé összefűzött videoklipekről van szó?

Balázs azt mondta, hogy ezek leginkább a zenénkre elképzelt filmetűdök - nem szeretné, ha klipeknek gondolnák az emberek, és azt se, ha nagyjátékfilmként kezelnék, mert igazából egyik sem. Negyvenöt perces filmről van szó, ami egy történet elmesélésére törekszik, amiben egyaránt vannak színházat idéző, párbeszédes jelenetek, illetve olyanok, amiben az együttes zenél. Szerencsére nekünk színészi feladatunk nem volt, vagy legalábbis nem sok. Ezek a képességek belőlünk hiányoznak, úgyhogy leginkább vetítővászonként vették hasznunkat.

Meg lehet ezt majd nézni még valahol?

Egyelőre csak ezt a két bemutató vetítést szerveztük meg, és még ki kell találnunk, hogy lesz-e ebből DVD-melléklet, vagy egyéb vetítések, vagy bármi. Igazából nem is volt még idő ezekre, csak azon dolgozott mindenki, hogy maga a film és a lemez elkészüljön időben.

Most olyan számokból csináltatok lemezt, amiket már régóta játszotok koncerten.

Igen, van köztük olyan is, ami még a 30Y előtti időkből származik. Régről jövő dalok, amiknek talán legfontosabb eleme a tábortüzes éneklés, gitározás. A bátyám aztán több ilyen dalt is írt, amik nem kerültek be a rendes klubkoncert-programba, nem is volt bennük torzított gitár és én sem ütöttem bennük a cintányért, mint a barom. Végül annyi ilyen lett, hogy külön koncerteket csináltunk ezekből a dalokból, általában különleges helyszíneken, mint például a Csigaház Kapolcson, vagy a Szoborparkban az Ördögkatlan Fesztiválon, vagy épp a Müpában. Kialakult egy teljesen különálló repertoár, ami valahogy a zenekar egy másik arcát mutatta, ráadásul olyan dalokkal, amik amúgy sem az asztalfióknak íródtak. Ezek a dalok lemezre követelték magukat és lemezre követelte a közönségünk is, amely tíz éven át életben tartotta ezt a műsort. És mivel hat év alatt öt lemezt írtunk, mindnyájunknak jól jött ez a váltás, hogy egészen más munkamódszerrel dolgozunk.

Más emberekkel való közreműködésben is megmutatkozott a másfajta munkamódszer?

Eleve már abban, hogy Ádi, a basszusgitárosunk lett a lemez producere, és az ő elképzeléseinek megfelelően vettük fel a lemezt, bár azért korábbi producerünké, Jappáné maradt a keverés és a mastering. Aztán meg abban, hogy együtt vettünk fel mindent a Supersize-ban, a teljes stúdiólegénység odaadásával. Ami meg a konkrét együttzenélést illeti, ez mindig is egy nyitottabb program volt: nem is emlékszem olyanra, hogy a rendes felállásunkban, öten játszottunk volna akár egy Szentimentálé koncertet is. Áron (Bóra Áron) a kezdetektől perkázik, és Rudi (Csalló Roland) klarinéton, illetve Kuka (Szücs Krisztián) trombitán is csak alig kicsivel később szállt be mellénk. De most még rajtuk kívül is voltak közreműködők: a pécsi Symphonic Brass Quintet, Rozs Tamás a Szélkiáltóból csellón és énekkel, illetve Egyedi Peti az Óriásból szintén énekelt velünk.

Ez azt jelenti, hogy a korábbi vonalba illeszkedő, "rendes" lemezen most nem is gondolkodtok?

Nem, most nincs ilyen tervünk. Születnek új dalok, szóval nem alkotói válság ez: olyannyira nem, hogy a héten épp a bátyámmal ketten veszünk fel egy lemezt.

Ez utóbbiról mit lehet tudni? Te dobolsz és ő gitározik?

Igen, és éneklünk is azért. Nagyjából tizennégy éves korom óta vágyom erre: akkor a bátyám már zenélt másokkal, de gyakran jártunk le kettesben gyakorolni, dzsemmelni a próbaterembe és ez így maradt tulajdonképpen a mai napig. Most dalok is lettek ebből. Egy alapvetően hippi illetve egy alapvetően punkrock zenei kultúrájú srác együttzenéléséről van szó, mégis szinte csak közös pont van a zenében. Elég szabad cucc.

De nektek nem a 30Y volt az első zenekarotok a bátyáddal, ugye?

Nem, neki volt egy Körök nevű zenekara, amibe én később, tizenhat-tizenhét évesen kerültem be dobosnak. Később Sárközy Zoli, a mostani billentyűsünk is velünk játszott, aki gyerekkori barátom. Mindhárman ajkaiak vagyunk.

A Körökről azt mondta a bátyád egy interjúban, hogy rosszkor volt rossz helyen, hiszen pont abban az időben jött az elektronikus zenék térhódítása. Tényleg ezen múlt a nagyobb siker?

Ezt én nem tudom megmondani. Én csak azt tudom, hogy elfogult rajongója voltam a Köröknek, már csak a bátyám miatt is. De való igaz, hogy csak Kőszegen, a gimnáziumban több mint 250 kazettát adtam el négy év alatt, és máshol is jól mentek a kazetták. Fogalmam sincs, volt-e ennél több a zenekarban, mint ahogy például a Kinopuskinról se tudjuk ezt utólag eldönteni. Én csak azt tudom, hogy Ajka mindhármunknak szűknek bizonyult végül. A pécsi költözés után nem sokkal gyakorlatilag feloszlott a Körök, és az Ádi meg az Endre érkezésével lett egy új zenekar, a 30Y.

Milyen 2012-ben egy rockegyüttesben dobolni Magyarországon?

Ez egy tizenkét éves zenekar, és ahogy az összes, általam jobban ismert együttes életében voltak nehezebb pillanatok a Pearl Jamtől a Red Hot Chili Peppersig, úgy most én is örülök annak, hogy januártól tartunk egy kis szünetet. Úgy tűnik, ez a tíz-tizenkét éves kor a mi zenekarunk életében is egy nehezebb időszak, ezért tök jól jön, hogy januártól májusig nem lesz hangos koncert, és nem ugyanazokat a köröket futjuk megint. Gyakorlatilag 2005 ősze óta vagyunk úton folyamatosan, legalábbis azóta nem hagytunk ki egyetlen koncertszezont sem, és közben csináltunk öt lemezt ezzel a maival együtt. Annyit biztosan tudok, hogy miután - főleg az utóbbi években - többször is megkérdeztem magamtól, hogy mit is szeretnék én csinálni tulajdonképpen, mindig arra jutottam, hogy ezt: dobolni, zenélni.

És tervezel most mást is csinálni?

2010-ig egy zeneiskolában dolgoztam titkárként, meg pályázatíróként, és amellett zenéltem. Ezt közel tíz évig csináltam, de kicsit elfáradtam benne, és azt reméltem, hogy ha több szabadidőm lesz, még jobban bele tudom vetni magam a zenélésbe, ami félig be is jött, mert ha másnak nem is, saját magam számára biztosan sokat fejlődtem a hangszeremen. Viszont az is kiderült, hogy önmagában a 30Y nem elég. Nemcsak anyagi értelemben, hanem mint létezés. Nem jó nekem a 30Y egyetlen lábnak és ez nem feltétlenül a 30Y hibája. Ezért újra munkát kerestem, és így kerültem a pult mögé egy kocsmában. Ha meg zeneileg kérdezed, hát itt ez az én zenélésem a bátyámmal, amiről már beszéltem. Ezen kívül meg az Egyedivel és a Palikával (Isten Háta Mögött) kialakult köztünk egy elég jó zenei barátság is a rendesen túl, és velük is szoktam zenélni néha, de azt csak úgy magunknak. Vagy még inkább egymásnak, magunkért. Én továbbra is a 30Y dobosa vagyok, vagy még pontosabban a bátyám dobosa.

Az együttesben neked mekkora szereped van az alkotói munkában?

Azt nem tudom mekkora, de biztos van, ha még nem rúgtak ki. Nemcsak nekem, hanem mindenkinek. A Zoli általában ilyen tábortüzes, csupaszabb dalokkal érkezik, és nincs meg mondjuk a dal tempója, teljes hangszerelése, szerkezete, úgyhogy az ő dalaival, mint alapokkal mindnyájunknak van épp elég dolga. Vannak olyan dalok is, amik dzsemmelésből alakulnak ki, de a többségük a bátyám gitárján születik.

Körülbelül sem tudjátok, merre mennétek tovább a Szentimentálé lemez után?

Nem, ezért is jön majd jól a szünet. Mindenki egy kicsit elhasználódott, és elhasználtuk egymást is. Én lehet, hogy pecázni fogok. [nevet] Azt tudom, hogy amikor a Városember lemezt befejeztük, akkor már volt bennem egy olyan érzés, hogy valami másra, újabbra, frissebbre vágyom. Lehet, hogy az sem kell, hogy más meghallja, észrevegye ezt a másságot, csak számomra legyen más. A mostani pihenőnk alatt nem lesz új lemez-írás, intenzív együttlét. Pihenünk. A Szentimentálé koncertekre fogunk persze próbálni, és a koncerteket ugyanúgy fontosnak gondoljuk, de egyébként mindenki a saját útját járja. Nem tudom, mennyire érthető a különbség koncertezés és koncertezés, pihenés és pihenés, próbálás és próbálás között persze, de ezt nehéz is elmagyarázni, ha nem vagy benne. Mindenesetre most még turnén vagyunk december végéig, a rendes, zúzós műsorunkkal, és közben befejeztük a Szentimentálé lemezt, szóval ez a hónap tényleg az utolsó.

Visszatekintve a 30Y karrierjére, melyik lemez volt számodra a legfontosabb?

Nem tudom, mert nekem ez belülről nézve egy ív volt. Persze ezek olyan emlékeket tartalmaznak, amik másnak nem biztos, hogy megvannak, vagy így vannak meg. A közönségünknek például nem hiszem, hogy megvan, ahogy az első lemezt koncerteken veszi fel Dióssy D. Ákos a Kispál utazó stúdiójával, ami nagyjából annyiból áll, hogy eljátsszuk a dalokat a koncerteken, amiket egy kofferbe csatol koncert után Dió. A második lemezt, a Csészényi tért a Maci a Casio Samplesből keveri meg az általunk neki bérelt lakásban. Hideg van, meg kiabálás, meg amit el tudsz képzelni. A harmadik lemezhez már ide, Budapestre jövünk, és egy barátunk lakásában lakunk a Bécsi úton, és onnan járunk be minden reggel a hűvösvölgyi stúdióba. Este vissza. Közben meg még ingázunk Pécs és Budapest között is, mert hát dolgozunk. A No. 4-nél a pécsi Park Mozit béreljük ki, és odautaztatott technikával vesszük fel a lemezt, míg a Városembernél ugyanezt egy romos iskola sportcsarnokában tesszük. Szóval nekem lemezcsinálás szempontjából masszív fejlődés, meg úton levés ez az egész. Ami magukat a lemezeket, dalokat illeti, a Csészényi tér tetszik leginkább, mert egy halom dzsuva, ahogyan szól. Ez akkor rettenetesen idegesített, utáltam és csalódott voltam, ma viszont nagyon tetszik, és nagyon bátornak is gondolom. Így utólag. Akkor ebből semmit nem értettem, csak utáltam, hogy szarul szól a lábdob. Zeneileg a Semmi szédítő magasságot nagy áttörésnek érzem, mert markánsan domináltak a zenekar sötét oldaláról érkező dalok, mint például a Kipakolta, vagy a Mentés másként, ami szerintem konkrétan a legjobb dalunk a Rubikernő mellett. A Városemberre már nehéz kívülről néznem, mert nincs is még olyan messze, és most még leginkább olyan a számomra, amiben azt hallom, hogyan lehetne kijjebb tolni a határokat. Azt persze hallom, hogy tele van jó dalokkal, de van, amit szívesen elvinnék másfelé, máshogyan, máshová.

Azt is el tudod képzelni, hogy esetleg egyszer más zenekarban fogsz zenélni?

Nem tudok én odáig nézni. Bízom a 30Y-ban, és remélem, hogy ez a kis pihenés meghozza majd az eredményét. Én nem nagyon szeretnék mást csinálni, és ha valamiért nem lenne a 30Y, akkor lehet, hogy magamnak dobolnék. Mintha pecáznék. Nem tudom elképzelni és nem is izgat, hogy egy másik zenekarban, mint zenekarban doboljak. Az izgat még mindig jobban, hogyan tud a 30Y egy kurva erős zenei közösség, vagy még inkább szövetség maradni. Abban amúgy biztos vagyok, hogy jó és másmilyen zenék laknak még bennünk bőven. Csak meg kell találnunk a módját, hogy előjöjjenek. Ez alapvetően egy egyszerű zenei és attitűd - kérdés.