Ismét összegyűjtöttük kedvenc idei magyar számainkat. Itt van a Bëlga és Kovács Kati, Péterfy Bori és a Halott Pénz, sőt, Pákó is - nem bulvárhősi szerepben; befutott vagy a maguk műfajában nemzetközileg elismert előadók csakúgy, mint idén feltűnt zenekarok. Vidámság, buli, laza dög, kamaszos báj és idétlenség - vagy durvulás, rombolás, mániákusság, kísérletezés? Balaton, sivatag, földalatti darkdiszkó, sztráda? Pop, rock, techno, punk, dubstep, hiphop? Mindenki megtalálja, amit szeret, és remélhetőleg felfedez új kedvenceket is. (Tavalyi hasonló összeállításunk itt olvasható.)

Amoeba: Tree Of Life

 

 

Ravaszul lüktető jazzes hiphopnak indul, aztán kifejlett jazzes-funkos-hiphopos, sőt, kicsit bluesos dal lesz a Tree Of Life-ból, számos nagyszerű apró részlettel és szívmelengetően szép, meleg összehangzással - és ami még ennél is fontosabb: párját ritkítóan erős hangulattal. Itt írtunk róla. (RA)

Anima Sound System: Kik azok? (Steady & Bal5000 remix)

 

 

A két évvel ezelőtti Tedd a napfényt be a számba nagylemez legjobb dalához nyáron érkezett egy remix ep. Voltak rajta mindenféle menő diszkós, táncolós és szintén menő, de kevésbé táncolós darabok. Utóbbiak közé tartozik Steady és Bal5000 érdekesen építkező, fura szintihangoktól csengő-bongó újradolgozása. Az eredeti, laza popdalt egészen más vizekre sodorja: szó sincs már bulizós, tinglitangli dallamokról; elnyújtott, lomha hangok játszanak egymással, majd teljesen hipnotikussá válnak a szám végére. Innen tölthető le, itt írtunk róla. (ÁD)

Bajdázó: Vagyok

 

 

A dal lüktetésében meglepő módon még a sivatagi bluest is felfedezhetjük, noha ugye a Börzsönyben járunk; a nem tolakodó, mégis határozott húzás ágyaz meg a gitár kisebb-nagyobb kalandozásainak, amelyek a bluesból indulnak (talán mondhatjuk, hogy a pszichedélia felé, de inkább ne mondjuk meg, hova); mindezek mögé leheletnyi szintetizátor nyit teret. A szöveg, de az ének előadásmódja is a maga meghatározhatatlan-költői, egyben határozottan kijelentő misztikus-vallási aurájával a csendes katarzishoz emeli fel a dalt. Innen tölthető le, itt írtunk róla. (RA)

Bëlga: Fizetésnap

 

 

A Bëlga ünnepi lemezéről feltehetően a Születésnap fogja befutni a legnagyobb karriert (többek között szülinaposok Facebook-falán), és megérdemelten, mert kb. minden sorából mém lehetne ("ezt a telefonáló kiskacsát neked rajzoltam"). Ide mégis inkább a popzenében jóval ritkábban előkerülő, pedig sokunknak fontos témát alaposan körbejáró Fizetésnap kerül. Nem egy hangosan röhögős dal, inkább egy jólesően mosolygós - a kedvencem a refrén műangolos kiejtése, amin tényleg akárhányszor tudok vigyorogni. Ráadásul a legjobb kíséretű Bëlga-számok közé tartozik, jamaicai beütésű bulis alapjával és electrobetétjével. Interjúnk itt olvasható(RA)

Bermuda: Monte Carlo

 

 

Az év elején szép reményekkel induló Bermuda újabb számai már nem nagyon ütnek el a honi alternatív pop és/vagy rádiórock vonalától. Első daluk, a Monte Carlo azonban az év egyik megkerülhetetlen dala, a hipszter kultúra betörése a meglehetősen balkáni magyar mainstreambe. Van itt a korábbi Jacked-frontember slágerérzékenységét bizonyító fogós refrén, valamint nem túlagyalt, ellenben idézhető sorok, hoppá: ráadásul magyar nyelven. A Monte Carlo a klipjével együtt egyszerre üde színfoltja 2012-nek, és egyben egy jól archivált korkép a belvárosi fiatalokról. Innen tölthető le(LÁ)

Broken Cups: I'm On A Spree, Dear

 

 

A Broken Cups lemeze a magyar szintipunk közösségnek okozott hatalmas örömet a megszállott, határozottan gótos ének-kiabálással; torz, minimálriffjeire feltekeredő gitárral; szirénázó szintivel. A Slaves Of The Grave egy lendülettel rohan végig; kicsit önkényesen emelem ki a záró számot, meg azért, mert itt előrébb jön a szinti és a dob, és nagy - bár némiképp perverz - élvezetet okoz elképzelni egy sötét, füstgéppel és stroboszkóppal szétküldött diszkót, amiben idegesen rángatózó táncot járnak erre a - nem is tudom kik. Innen tölthető le, itt írtunk róla. (RA)

Der Tanz: Zone

 

 

Sem a feszült és zajos noise rock, sem az improvizatív, csúnya szóval akár azt is mondhatjuk: jazzes punk nem vert igazán gyökeret nálunk, a Der Tanz viszont már bemutatkozó ep-jén is eredeti módon nyúlt ezekhez a műfajokhoz. Eredetisége többek között a mániákus, sötét-zajos (csak zárójelbe merem írni: a maga módján virtuóz) zenét szórakoztatóvá varázsoló gunyorosságban, sőt, genyaságban található. Innen tölthető leitt írtunk róla. (RA)

DJ Madd: Kensal Avenue

 

 

A mély basszusok nemzetközileg elismert képviselője az idén jelentette meg első nagylemezét, ami tök jól összefoglalta azt, hogy mivel is foglalkozott az elmúlt négy-öt évben. Erről az érdekes és többé-kevésbé változatos palettáról a Kensal Avenue ütött a legnagyobbat. A komor és morcos számok között egy kellemesen melankolikus darab; lehet rá szomorkodni meg nagyokat sétálni ebben a csúnya időben. Itt írtunk rólainterjúnk itt olvasható. (ÁD)

Dokkerman and the Turkeying Fellaz: Once

 

 

Végre egy magyar funkyzenekar, ami olyan, amilyennek a funkynak ténylegesen lennie kell: laza és dögös. Ráadásul több mint egyszerű műfaji újrajátszás: ebben a cicásklipes számban például a ragadós fúvóstéma egészen ethiojazzes. A bemutatkozó ep innen tölthető leitt írtunk róla. (RA)

Fancy Dress Party: Sunny Sky & Rainy Day

 

 

Amikor ezeregyedszerre már tényleg nem akarod átgondolni, és már az sem érdekel, ha lebőgsz a másik előtt, csak legyen már kimondva, ami, akkor veszel egy nagy levegőt, és végre belekezdesz. A Letting Things Go ultratiszta popdalai is egy ilyen, sok önmarcangolást követő óriási levegővétellel érnek fel. Az azóta élőben már zenekarosodó, de itt még egy az egyben Fülöp Pétert jelentő Fancy Dress Party egyszerre irtó édes és férfias kínlódásából született, kerek felvételei közül is kitűnik hibátlanságával a Sunny Sky & Rainy Day. Recseg, ropog, csörög, de ezek alatt ott az a totál egyszerű, kicsit búslakodó, révedező, kicsit önmagát is kinevető gitárdallam - nincs túlakarva, mégis ellenállhatatlan. Innen tölthető leitt írtunk róla. (GE)

Fél fény: Deszkás lány

 

 

Itt volt már az ideje, hogy valaki az önmagából önként udvari bolondot csináló, olcsó töménytől bűzlő és az Élet Nagy Kérdéseinek posztmodern leértékelődésétől roskadozó, meg nem értett Művész figuráját is megtestesítse a magyar zenei életben. A Fél fény dalaiban általában legalább két meglepő és öncélúnak ható váltás van, a zene mondhatni igényes, mégis idegesítő, az ének a már említett pózt a lehető legelnagyoltabban megtestesítve mormog egészen találó és vicces szövegeket; ezt az egészet pedig abszolút tudatossággal sikerül úgy megszerkeszteni, hogy nagyjából épp annyira vagy attól legyen jó, amennyire és amitől idétlen. Ennek a dalnak itt például az a refrénje, hogy "beleverem a cuki deszkás cipődbe / deszkás lány / délután". Innen tölthető leitt írtunk róla. (DD)

Fixi4: Jazzelünk a betonon (Vanis remix)

 

 

A Fixi4 tavalyi hiphopos jazz-funk kislemezének 2012-ben készült remixlemezén az s*10 kiadó megszokott előadóit szerepeltette; közülük Vanis dobott igazán nagyot. Végig itt pattognak Ponza sorai, aki itt magához képest talán csak az átlagosat hozza, de szövege még így is egy nevetségesen világverő szófolyam. Vanis remixe pedig például azért nem csak simán jó, mert tökéletesen felismeri a szöveg sodrásában, folyamatos szaggatottságában rejlő lehetőségeket. A zene és a szöveg egymást erősíti azzal, hogy Ponza tűpontos staccatóit Vanis halálra polírozott, eszméletlenül terpeszkedő basszussal ellenpontozza. Az eredeti hangszerelés jazzes íze csak áthallás marad a két-három szólamban, a dobok pedig mindössze annyit vállalnak, amennyit muszáj. Kábé ennyi kell ahhoz, hogy Vanis remixének óriási svungja legyen. Az ő hiphopja pont ettől az egyszerűségtől lesz mindig ellenállhatatlan. Itt lehet meghallgatni az ep-t(MA)

Eril Fjord: The Pumpkin Ripens

 

 

Eril Fjord Mondoka című lemeze a gyerekkor világát idézi, de egyben a tőle való távolságot is jelzi. Más számokban ez jobban könnyebben tetten érhető, de az önmagában talán legkönnyebben megszerethető The Pumpkin Ripensben is ott van. A gyerekkorból emlékként megmaradt dögös, veszélyes, menőző krimi autósüldözős zenéje, de nem pont az: az is ott van a számban (pedig instrumentális), hogy ha ma megnéznénk, a nosztalgia mellett azt sem tagadhatnánk le, hogy most már persze hogy nem izgulunk rajta, inkább kedvesen vicces az egész. A lemez itt hallgatható megitt írtunk róla. (RA)

Halott Pénz: A feneked a gyengém

 

 

Ha volt szám az idén, ami megérdemelte, hogy százezrek hallgassák a YouTube-on, és részeg egyetemisták üvöltsék kórusban a refrénjét, akkor egyértelműen ez a dal volt az. Halott Pénz (avagy Marsalkó Dávid) ráadásul egy szuggesztív énekes, akinek még hajlamosak vagyunk az olyan sutaságokat is elnézni, mint például a rádióban megszólaló "szexi bluest". A mániákusan zakatoló alap a kilencvenes évek rap/rock fúzióit idézi, és ez teljesen jól is van így. Itt írtunk róla(IB)

Hettynäni: Nincsen hey!

 

 

Ne rémisszen el a szójátékos cím. Maga a zene több mint korrekt, slágeresen darkos posztpunk; a "minden hely szar ezért vagy azért" (és kimondatlanul: "de persze hogy minden este ezek egyikén kötünk ki") szöveggel együtt pedig szuper nemzedéki himnusza lehetne a budapesti ifjúságnak. (Plusz a nagyobb városok, ahol van több hely, de mind szar, persze.) Még úgy is, hogy közben ironikusan viszonyul a maga "nemzedéki himnusz" voltához, sőt, éppen ezért. Hahó, nemzedék, ne maradj le erről! Innen tölthető le, itt írtunk róla. (RA)

Kis Chan: A Piaci Sárkány

 

 

Az ilyen, eleve viccesnek szánt novelty slágerekkel az a baj, hogy akkor se hajlandó őket senki komolyan venni, ha történetesen jók. Márpedig ezzel a számmal ez a helyzet: oké, hogy nagyon vicces a szöveg, szórakoztató a szám, de azok a szintis alapok még egy ennél sokkal inkább komolyan vett dalt is elvinnének a hátukon. Szóval ha már kimosolyogtuk magunkat a Bajcsy-Zsilinszky úton alsógatyában rohangáló Kis Chanen, akkor hallgassuk meg úgy is, hogy nem nézzük a videót! Megéri. Itt írtunk róla(IB)

Kovács Kati és a Csík Zenekar: Rock And Roller

 

 

Készült ebből stúdióverzió is, de a Szigeten adott nagykoncert - gyengébb hangminőségű - felvétele alapján jobban meg lehet érteni, miért szerepel itt ez a réges-régi és hát alapjában véve elég butuska dal, noha új feldolgozásban. Hát azért, mert Kovács Kati valami egészen elképesztő; benne van, hogy mi az a rock and roll. Egy behatárolható és mára "lejárt" zenei stílus, persze, egyfelől; másfelől viszont az elsöprő energia jelképe, és ez elveszíti közhelyszerűségét, miközben szólnak az azok az áááá-k - na meg azok a hegedűk. Itt hallgatható meg a stúdióverzióa koncertről itt írtunk. (RA)

Los Vargitos: Bipolar We Fall

 

 

A Los Vargitos idén mindössze kettő, ám annál jobb dark himnuszt adott ki. A kötelező jegyek: mániákus és kietlen gitárok, szenvtelen és mély ének, feszült ritmusok mellett olyan - a maguk nemében kifejezetten üde - ötletek emelik meg a számot, mint a kolompolás, a szintikből kitörő buggyogás. Aztán a végére elfogy a mókás kedv, mindent beborít a torzulás. Innen lehet letölteni, itt írtunk róla(RA)

Lömbihead: Helyi Téma 1

 

 

A mostanában legjobb/legszarabb magyar punkzenekar, a Lömbihead idén úgy oszlott fel, hogy az utolsó pillanatig megvolt az a - mindennél jobb, de sokszor terhes - érzés, hogy bármi lehet belőlük. Búcsúzó, második lemezük szertelen, csapongó, néhány remek momentummal, mint például ez a szám. Ahogy az ordibált "önző seggfej" után belép a Wiperst idéző gitár, valamint az egyszerre hányaveti és szívbe markoló refrén ("Szívesen rombolnék veled, csak jöjjön már meg végre az eszed"), az valami csodás - ritka megkapó dal. Innen lehet letölteni, itt írtunk róla(LÁ)

Mayberian Sanskülotts: Cesare's Stray Sight (Especially You)

 

 

A lemezeken bájos és szerethető, koncerteken legalábbis ellentmondásos Mayberian Sansküllots talán az egyik legtöbb potenciállal rendelkező zenekar azok közül, akik a lo-fi színteret még nem hagyták maguk mögött. Ebben dalban pedig már megvillan mindaz az összeszedettség és kiforró dallamvilág, amilyen irányba a zenekar tovább fejlődhetne. (Nem véletlen, hogy ebből készül hamarosan remix-ep.) Innen tölthető le a lemez, amin a dal egy másik verziója szerepel; itt írtunk róla. (DG)

Morningdeer: Suddenly Sarah

 

 

Morningdeer most második albumán dolgozik (az elsőről itt írtunk), de közben, csak úgy időkitöltésként persze kiad ezt-azt. A Suddenly Sarah a folyamatosan meglepetést okozó mesebeli harmóniáktól és hangzásvilágtól, illetve az ehhez a titokzatossághoz tökéletesen illő történetvezetéstől lesz kiemelkedő szám. Ráadásul a rengeteg szerteágazó ötlet, apró fogás és váltás ahelyett, hogy széttördelné a dalt, éppen, hogy egyetlen sokszínű masszává gyúrja azt, és így végül is minden egyensúlyban marad mindennel. A játékosság, a kísérletezés és a pop nagyon ritkán egyesül ilyen magától értetődően egy álomszerű látomásban. Innen tölthető le. (MA)

Nouvelle Phenomene: Caresse

 

 

A Nouvelle Phenomene fegyelmezett és érzelmes, ráadásul eszünkbe juttatta idén, hogy Magyarországon nemcsak jó szintis zene volt nagyon kevés, de igazi újromantikus szintipop nem is létezett nálunk. A Nouvelle Phenomene ráadásul magyar mellékíz nélkül teremti újra 1983-at, a "hűvöszenei" rétegblogok már külföldön is felkapták őket. Dziba Zolt több évtizedes tapasztalata, Sánta Angéla intellektuális szépsége és karizmája megteremtette a tökéletes magyar szintipop duót - jobb későn, mint soha. Interjúnk itt olvasható(PK)

PALMFooD: Gimme'

 

 

PALMFooD (vagyis Stámusz Feri) bemutatkozó ep-jén megtalálható szinte minden, ami londoni klubokban nyáron divatos volt, és ezt nem rosszból mondjuk. A négy szám közül leginkább a Gimme' az, amelyet bármikor jó szívvel játszhatna bármelyik dj, hiszen a bass music alap, a trapből elcsent - és idén szinte kötelező elemmé váló - repetitív "hey" kórus és a mindezekhez társuló játékos zongorafutam egy teljesen klubkompatibilis dalt eredményez. Itt hallgatható meg az ep(DG)

Pákó: Absolut mama

 

 

Ha roppant tudományos érveket szeretnék felsorolni, akkor olyanokat mondanék, hogy Fekete Pákó Absolut mamája beleillik a korszellembe, mert hát a popzene általában egyre mémjellegűbb, a Gangnam Style például letarolta a világot, az Absolut mamáról meg ordít, hogy pontosan ilyesmi habkönnyű, eldobható buliszámnak gyártották. Ha Pákó, vagyis Lapite Oludayo nem nyomulna már több mint tíz éve a kőkemény bulvárban, akkor most mindenki ujjongana, hogy megszületett Magyarország válasza Psy-ra, és ezerrel tolhatnánk mondjuk az Eurovíziós dalfesztiválra, csakhogy. A lényeg viszont az itt, hogy olyan király hangulatú szám lett, amihez hasonló utoljára talán Fluor Mizuja volt, bár tény, hogy olyan könnyen megragadó sorok azért nincsenek benne. Irány partizni, hurkalevek! (AP)

Péterfy Bori & Love Band feat. Sena: Csodaidő

 

 

A nyár nagy visszatérője a kánikulában pocsolyában ugráló Péterfy Bori volt, aki enyhülést hozó záporral, vizespóló-versennyel, dagadt pankrátorokkal és Senával kiegészülve hirdette a Csodaidőt. Tariska Szabolcs szövegíró beletrafált a tutiba: a daltól szinte mindenki megszabadult a befülledt ruhadaraboktól, mezőn vagy a sztráda szélén fütyörészte a refrént. Ugye, mindenki lelki szeme előtt megvan ez a történet? Szegény pocsolyák. Itt hallgatható meg a lemez, itt írtunk róla. (HA)

Polar Dear: Even If I'm Late

 

 

Azt hittétek, hogy a szintipop már hallott, a La Roux, a Delphic vagy a Fenech-Soler a múlté? Erre cáfolt rá a kétlaki Polar Dear duó: szintiken és digitális effekteken úszó slágereik nagyot szóltak. Márk hátul szinte az összes kütyüt megbütykölte, Oleg pedig elöl, mikrofonnal kacsint a kiscsajoknak egy huncut nyolcvanas évekbelit. Új hullám? Nem, ez csak a legjobb magyar diszkó. (HA)

The Poster Boy: It's Over

 

 

A szerényen magyar indie szupergrupnak titulált zenekar év elején megjelent lemeze kellemes meglepetés volt, de kétségtelenül ez a dal volt a hab a tortán. A klasszikus soul ugyanis nem nagyon része a magyar popzenei kánonnak, ez a dal viszont úgy nyúl a műfajhoz, ahogy talán utoljára az Atlas vagy a Bergendy tette idehaza. A szám a predigitális korszakot megidézve szól, az egykori megasztáros Singh Viki és Farkas Zsófi is remekül énekel, de a csúcspontot a végén megszólaló fúvósok jelentik. Itt hallgatható megitt írtunk róla. (IB)

S Olbricht: Lutson In Luv 2

 

 

S. Olbricht kazettán és digitálisan kiadott, kísérletező kedvű albuma (The Last Act Of Dorothy Stratten) többé-kevésbé visszafogott, zajban merítkező minimal techno slágerek üdítő gyűjteményére hasonlít leginkább. Ereje egyértelműen a hangzásában rejlik, a vázlatszerű dalszerkezetek és a témák egyszerűségükkel inkább csak jól kiszolgálják a formát. Aki csak belehallgatott ebbe a pár számba, nyakam rá, hogy elsőként a Lutson In Luv 2-t akarta újrahallgatni. A számot meghatározó kétszólamú gitárhangminta keserédes témája gyönyörűen olvad, málik szét abban a hatalmas térben, amit megteremt. Láthatóan sok időt szántak arra, hogy minden egyes hang ilyen szépen szóljon rettentően szarul. Az egésznek ennek tetejébe még van valami trópusi felhangja is, de S Olbricht inkább csak álmodozik egy tökéletes nyárról. Van olyan, hogy ez a hangulat nem aktuális? Itt hallgatható meg a lemez. (MA)

Seeds In Helmet: Only5km

 

 

A Seeds In Helmet lemeze annyira egyben van, hogy nehéz számokat kiemelni; azért az Only5km van itt, mert ez működik magában is, noha a maga helyén nagyobbat üt. Rengeteg ellentét van itt: a szomorú és a rituális felhangokkal is bíró, fenyegető ének párosa; a tétovázó akusztikus és határozott elektronikus hangszerek; a már-már durva, ipari ritmusok, az apró kattogások, a háttérben finoman lebegő szintik különféle textúrái. Mindezek csodaszépen egységesülnek, mind a szám izgató ambivalenciáját szolgálva: vajon milyen ez, szép, szomorú, fenyegető, feszült? A "mind egyszerre" túl könnyű válasz. Innen tölthető leitt írtunk róla. (RA)

Silf: Compartmentalized

 

 

A Silf új, itt meghallgatható ep-je az év legjobb magyar szintis lemeze, az előbb tárgyalt S Olbrichthoz hasonlóan szintén a Farbwechselnél jön, ami pedig fél év alatt az legizgalmasabb új magyar elektronikus zenei kiadóvá érett. Ez a Silf-szám nincs rajta; gyakorlatilag egy hat-hét perces analóg ebm/acid jammelés, valódi szintis testzene két olyan tehetséges fiatal fiútól, aki már érezhetően a Minimal Wave újrakiadásaival ismerte meg az elektronikus hálószobapop és -tánczene 30 évvel ezelőtti kezdeteit. Itt az új magyar szintis generáció! Innen tölthető le. (PK)

The Somersault Boy: I Have Misguided You

 

 

Ha jól számoljuk, Sallai Lacinak a Somersault Boyjal az idén öt száma jelent meg, mégis gondban vagyunk, hogy melyiket válasszuk közülük - leginkább a friss klip miatt lett ez. Ugyanis ahogy a Herminamező Sickpop ep három száma, úgy a Rakéta Fesztivál válogatásán és a Kispál-feldolgozáslemezen szereplő dalok is egyaránt azonnal ragadó, kamaszosan bájos slágerek az amerikai indie rock legszebb pillanatait idézve. Szokás mondani, de itt most igaz is: ez jobb helyen, jobb időben hatalmasat robbanhatott volna. Innen tölthető leitt írtunk róla. (LÁ)

Summer Schatzies: Spooks Of Love

 

 

A Spooks Of Love pont annyi, amennyinek egy gitárpop-dalnak lennie kell: klasszikus ritmus, laza gitár, vágyódással teli ének, klassz refrén. Édesbús melankólia árad a lo-fi szupergrup eddigi legjobb felvételéből; ilyen szokott a tinifilmekben is felcsendülni, amikor a főhős épp szerelmi bánatában mered maga elé. Ennek még jobb átéléséhez elég csak egy pillantást vetni a lemez borítójára. Innen tölthető leitt írtunk róla. (DG)

Volkova Sisters: At The Home Of The Giant Wolfe

 

 

A Volkova Sisters egyszerre popos, itt például egy gyerekdalos fogósságú dallammal (és egy másik számmal az MR2-Petőfin) - és egyértelműen underground, akármit jelentsen is ez. Jelenthet mondjuk egy elképzelt helyet is, amit a zene alkot meg: tényleg ott a föld alatt, ahol a hatalmas, teátrális trance-szinti nem várt módon verődik vissza a falakról, és ez olyan klausztrofóbiás megszólalást eredményez, ami a hatását pont az ellenkezőjére fordítja. Ettől aztán sötétebb lesz minden dark klisénél, miközben azért popos eufóriájából is megőriz valamit. Itt hallgatható meg a lemezitt írtunk róla. (RA)

Wormkids: Ghostwave

 

 

Ahogy korábban írtuk, a csepeli Wormkids a napsugaras szörfrockot keveri az iparvárosi sötétséggel. A Ghostwave-be sötétség szerencsére nem, szörfrock viszont annál több került. Annyira sodróan és menőn kavarognak a gitárok, hogy minden hallgatás után venném a cipőm és száguldanék a Balatonra. Meddig tart még ez a rohadt hideg? Mikor lehet végre újra a szabadban csapatni? A Ghostwave segít, hogy kihúzzuk tavaszig. Innen tölthető leitt írtunk róla. (AP)

Zaják és Társa: Szuper ez az élet

 

 

Az év legjókedvűbb magyar dala, tényleg annyira ellenállhatatlan, ragadós és imádnivaló, hogy most meghallgattam négyszer egymás után. Az ének lazasága, a szöveg cuki iróniamentessége, a gitár, a taps, a fúvósok, a kiállás, a produkció egész közvetlen természetessége - ez az, amin a legkevesebb elemezni- és magyaráznivaló van. (E cikk címe majdnem ebből a dalból származik, de aztán kiderült, hogy egy kicsit félrehallottam, de már úgy maradt a cím.) Innen tölthető le, itt írtunk róla. (RA)

Zomblaze: Polycycle

 

 

Zomblaze idei lemezén volt a basszusnehéz nyomasztás-kaszabolás mellett egészen bulis dancehall-hiphop is; de ez a szám aztán nem lazázik. Bár kiérezhető belőle a hiphop lüktetése, már-már fojtogatóan és követhetetlenül sűrű; nyomottságában is gyönyörűséget okoz tapintható, kézzelfogható hangjaival. Aztán a buggyogás-zörmögés-kattogás alól végre kiszabadul a cimbalom, és bár próbálkozna visszahúzni a többi hang, már nem lehet visszazárni a palackba. Innen tölthető le, itt írtunk róla. (RA)