New Yorkban zenél a Tankcsapda volt gitárosa

Vágólapra másolva!
Molnár Levente Cseresznye tavaly januárban lépett ki a Tankcsapdából, Amerikába költözött, ahol új zenekart alapított, és a Sandy hurrikán is csak ideiglenesen tudta hátráltatni.
Vágólapra másolva!

A gitáros tavaly azért távozott a Tankcsapdából, mert elfáradt a kapcsolata Lukács Lászlóval. Azóta nem sokat lehetett hallani Cseresznyéről, ő azonban most a Facebookon üzent a közönségnek. A gitáros szerint hidegzuhanyként érte a végső döntés tavaly, noha már hónapok óta "próbaidőn" volt akkor a zenekarban. Sokáig azonban nem kesergett: "Az élet úgy hozta, hogy egy másik országba tettem át a székhelyem, nem volt egyszerű döntés, de úgy éreztem, hogy környezetváltozásra van szükségem és ha már így alakult, akkor lépek egy nagyot. Azóta New Yorkban vagyok" - írta Cseresznye. Ott találkozott pár zenésszel, akikkel "eleinte csak poénból" kezdtek zenélgetni, de hamar eldöntötték, hogy ebből komoly zenekar lesz, ám ekkor más jött közbe: a tavaly őszi Sandy hurrikán "elvitte" a próbahelyet/stúdiót, és lehetett újra elölről kezdeni. Azóta viszont elkészült az új stúdió, sőt az első klip is, amely rövidesen nyilvános lesz. A gitáros konkrétumokat egyelőre nem akar elárulni új zenekaráról, de azt ígérte, rövid időn belül jön a részletekkel, illetve nagyon is optimista: "Végre jó emberek közt vagyok, nagyon jól érzem magam és nagyon izgatott is vagyok az új bandát illetően."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!