Beyoncé tátoghatott Obama beiktatásán

Beyoncé
Vágólapra másolva!
A kísérő zenekar egy nappal az esemény után azt állítja, hogy felvételről szólalt meg az amerikai himnusz, és könnyen lehet, hogy Beyoncé sem énekelt.
Vágólapra másolva!

Mint azt korábban megírtuk, Beyoncét kérték fel, hogy énekeljen Barack Obama beiktatásán, és nagy sikerrel el is énekelte a Star-Spangled Bannert (ez az amerikai himnusz címe) az ünnepségen. Éppen ezért váltott ki széles körben indulatokat a hír, hogy valójában csak felvételről ment a zene és az ének is: erről az ünnepségen játszó tengerészgyalogos zenekar tagjai beszéltek, a zenekar egyik századosa pedig azt is elmondta, hogy azért döntöttek a playback mellett, mert nem volt idejük próbálni Beyoncéval. Igaz, azt is hozzátette, hogy ő maga száz százalékos biztonsággal nem tudja megmondani, énekelt-e Beyoncé vagy sem, hiszen ezt csak ő maga és a hangmérnökök tudhatják. A karmester, Michael J Colburn még annyit tett ehhez hozzá, hogy előző éjjel abban maradtak, hogy felvételről fog szólni a zene és az ének is.

A tátogós verziót erősíti az is, hogy pár nappal az esemény előtt Beyoncé posztolt magáról egy képet, amint egy stúdióban ül, kezében az amerikai himnusz kottájával és szövegével, illetve az, hogy éneklés közben drámai mozdulattal kivette a fülhallgatóját. Szintén fontos adalék, hogy az amerikai himnuszt hírhedten nehéz elénekelni, ráadásul a beiktatás napján, hétfőn nagyon hideg is volt Washingtonban. Vannak híres példák is: Whitney Houston 1991-es fellépése a Super Bowl előtt a Star-Spangled Banner egyik leghíresebb előadása volt, ám az is felvételről ment, akárcsak a hegedűs Itzhak Perlman és a csellista Yo-Yo Ma négy évvel ezelőtti "koncertje" - tehát ez egyáltalán nem is lenne akkora meglepetés. Mégis, az amerikai közvéleményt a hír megjelenése óta ez tartja izgalomban, maga Beyoncé pedig még nem nyilatkozott.