Szerelem, halál, munkásmozgalom - Rutkai Bori a Quartnak

2013.02.14. 18:10
A nagyközönség által leginkább a Budapest Bárból ismert Rutkai Bori saját zenekara, a Specko Jedno elkészítette harmadik lemezét. Az Anticity megjelenése és szombati bemutatója alkalmából beszélgettünk a város és falu közti huzavonáról, gyerekkoncertekről, undergroundról és sztárságról.

 

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Az új lemez címét, hogy Anticity, lehet úgy érteni, hogy ez egy város neve, de úgy is, hogy ez a város ellentéte.

Igen, ez egy ilyen skizofrén helyzet. Elég sok számban benne van a városi életérzés, és az is, hogy ez nem annyira jó dolog, hogy "el innen". Van hova vágyakozni: természetbe, falusi életmódba, magánéleti és kozmikus magasságokba, mélységekbe, álmokba, úgyhogy el lehet sokfelé mozdulni, csak ki kell találni az utat. A zene megpróbál ebben segíteni. Először egy kocsiban teszteltük a felvételt, és akkor találtam ki ezt a leírást: "Dalok éjszakai utazóknak, űrhajósoknak, szerelmeságyban osztozóknak és háziállataiknak". Anticity mitológiáját, rituális szokásait, titkos tereit építgetjük meg zenéből. Vannak kifejezetten népdalszerű, rigmusszerű számok is, amikkel nem akartam leterhelni a lemezt, ezért csak koncertközegben adódnak át szájról fülre.

Ha lenne Anticity, onnan is elvágyódnának az emberek, nem?

Igen, lehet, hogy ez egy átmeneti szállás. Nekem van egy visszatérő álmom, amit úgy hívok, hogy Teatro Coronario, egy teljesen elhagyatott színház, ami tele van szép színes, világító képpel, amik lehet, hogy az életem pillanatai, vagy olyan festmények, amiket még nem festettem meg. Ez is kicsit az Anticity hangulat; álomszerű világ, ahol jó lenni. Persze mindenkinek magának kell megteremtenie a saját burkát, közegét. Lehet, hogy nem olyan jó egy magyar faluban sokáig élni, de innen a városból esetleg ideálisnak tűnhet az az állapot. Van egy kis házunk, hihetetlenül lenyugtat, amikor ott vagyunk; megélem ezt a város-falu huzavonát, és mindig a szívem szakad meg, amikor ott kell hagyni a kertünket. Persze nem tudom, hogy hosszú távon milyen lenne csak ott élni, de remélem, ki lesz próbálva.

 

 

Úgy tűnt nekem, hogy az Anticity a korábbi lemezeknél sokkal inkább olyan, mint egy komoly zenekar komoly alkotása. Nem abban az értelemben, hogy nincs benne mondjuk humor, hanem például a kidolgozottsága miatt.

Igen, ezt mi is érzékeljük. Egy barátnőm azt mondta rá, hogy felnőtt a zenekar. Ez volt a vágyam a legutóbbi lemez után, hogy kiérlelődjön, felnőjön a zenekar. Örülök, ha ez a hatás másoknak is megvan, nemcsak nekem.

Szoktak ilyenkor akár a hallgatók, akár a zenészek is panaszkodni, hogy az érettségnek megvan az ára, hogy ezzel el is veszik valami.

Olyan veszélye van, hogy nem szívesen viszem ezt a lemezt kisebb, "szakadtabb" klubokba. Inkább azt gondolom, hogy jobban megtalálja a maga generációját, közönségét olyan kultúrhelyeken, ahol minőségi módon tudunk koncertezni, és nem kell lemenni kutyába. Meg esetleg még anyagilag is meghálálnák, hogy ennyi munkánk van benne.

Már jó néhány éve játszod gyerekeknek a Vacka-dalokat, illetve a Budapest Bárral is énekelsz. Ezek hatással vannak a lemezre?

Olyan mértékben igen, hogy a Budapest Bár óta vált igazából komollyá az, hogy énekelek. Ott fel kellett kössem a gatyámat amiatt, hogy kikkel vagyok együtt a színpadon, nemcsak az énekesekkel, hanem a zenészekkel is. Addig inkább játék volt nekem az éneklés - papíron videoművész vagyok, nem énekesnő -, utána kezdtem el foglalkozni azzal, hogy énektanárhoz járjak. A lemezbemutatón vendégénekesünk a tanárnőm lesz, Kazai Ági. [Február 16-án, szombaton a Trafóban, részletek itt.] Ez a fajta igényesség lett hatással arra is, hogy a magunk zenéjét is egy kicsit komolyabban vegyem. Amúgy egy Budapest Bár-rajongónak úgy tűnik, iszonyú nehéz megtennie azt az önálló lépést, hogy benyisson a Specko Jedno-szobába... Örülnek, hogy látnak egy frivol kislányt ugrabugrálni a színpadon, de hogy megnézzék, hogy e mögött mi van, azt tényleg kevesen merik megtenni. De remélem, hogy egyre többen veszik majd a bátorságot. A Vackával nagyobb az átjárás. Egyrészt a Vacka-szülők párhuzamosan Specko Jedno-rajongók is. Többükkel meg is ismerkedtem közelebbről, kiderült, hogy voltak, akik egy koncertünkön jöttek össze, vagy a gyerekeik már hozzám járnak ovis rajzra a Szalonkába, a kreatív gyerekfoglalkoztatónkba. Ez már egy szép generációs összekapcsolódás.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Szerintem lehet hallani ezt az új lemezen az énekstílusodon. Én legalábbis úgy képzelem, hogy most már benne van az, hogy ha ezt akarod csinálni, akkor ezt is csinálod.

Igen, régen több tudattalan játék volt benne, stílusparódiák. Az is számít, hogy a régi dalokat nem én írtam. Elég sok olyan zene volt, amit átvettünk, mondjuk orosz kamionsofőrök lemezéről, és ez meghatározta az attitűdöt is. De az új számok már saját szerzemények, és szerintem ettől tudatosabbak, önállóbbak, sajátos kreativitást igényelnek hangképzés területén, és ebben láthatóan lubicolok.

Szalóki Ági azt mondta, hogy a gyerekkoncerteken szabadabban játszik a zenekar is. Te tapasztaltál ilyet?

Nálunk inkább a Specko a fő otthonos közege a zenészeimnek, ott tudunk igazán elszállni. A Vacka néha olyan korán van, hogy csak koncert után ébredünk föl. [nevet] Én viszont néha tényleg elengedettebb vagyok a gyerekkoncerteken, sok mindent megengedek magamnak, amit a felnőttek előtt nem. Nagyon jó terep, nagyokat lehet együtt hülyéskedni, sok játék fér bele, és amit főleg szeretek, hogy a gyerektémák száma végtelen. Amit a felnőtteknek lehet vagy kell énekelni, az erősen leszűkül a szerelem, halál, munkásmozgalom vonulatra. [nevet] De mondjuk, próbálok a Speckóba sok mindent bevonni: természetet, építészetet, mértant. [nevet] A Budapest Bár pedig kész slágerekkel dolgozik, ott az örök sztenderdek pörögnek, kisebb a játéktér. De ott meg kiöntheti az ember azt a hatalmas nagy szívét... [nevet]

Egy helyen azt írták rólad, hogy underground popsztár vagy. Van valamilyen közeg, amiben tényleg sztár vagy?

Ez nekem mindig furi, ez is egy ilyen kettősség. Van, aki azt mondja, hogy "nem is tudod, hogy milyen híres vagy", közben pedig meg kell küzdeni azért, hogy az emberek eljöjjenek egy-egy koncertre, vagy hogy elhívjanak minket olyan helyekre játszani, ami jó közeg lehetne. Úgyhogy nem érzem azt a kényelmet, hogy sztár lennék. Jobb lenne, ha inkább megismernének, mint hogy így lihegnének rólam. Megbecsülnék, hogy mit tudok, mit melóztam össze.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

És az underground vagy alternatív közegben mennyire van otthon a Specko Jedno?

Szerintem mi tipikus outsiderek vagyunk, nem vagyunk benne semmilyen klikkben, azon kívül, hogy a Budapest Bár által lazán kötődök a zenésztársadalomhoz. Kicsit lakatlan szigeten van a zenekar. Nem vagyunk dörgölődzősek sem, ráadásul se nem jazz, se nem underground, hanem egy köztes műfaj, amit csinálunk. Amúgy meg az emberek szoktak szeretni minket, ránk csodálkoznak. Pár évvel ezelőtt egy hatvan év körüli úr a koncert után azt mondta, hogy nem is tudta, hogy van ilyen zene, miért nem ezt játsszák a rádióban. Ez tök jól esett, és mindig ezt szoktam felhozni. Mi nem underground vagy alternatív zenét játszunk, hanem mindenki által kedvelhető, felfogható dolgot, csak éppen nem tud eljutni sokakhoz, mert másra vannak a médiák kihegyezve. Máshol, például Franciaországban az ehhez hasonló zenekarokkal Szajnát lehet rekeszteni, és ott ez nem underground, hanem egy szórakoztató, gondolkozó, érző zene. Csak nálunk vannak ilyen furcsa fogalmak. A festményeimről sokkal inkább gondolom azt, hogy az egy magánmitológia-gyártás, de azt is azért megpróbálom mások számára is fogyaszthatóvá, szórakoztatóvá tenni. Tehát én közönségbarát zenét, illetve szöveg- és festménykörnyezetet akarok csinálni, és e mellett a fő vonulat az, hogy mesét képezzek ebből.

De a nyolcvanas, kilencvenes évek alternatív zenekaraival azért érezhető a rokonság.

Szellemi közösség van, és persze én is azon nőttem fel. Nagy trabantos voltam kamaszkoromban, és ami zeneileg és szellemileg még jobban hatással volt rám, az a Neurotic, amit nagyon szeretek és úgy érzem nem is évül el. Meg persze az akkori külföldi dolgok rendesen ott voltak körülöttem: Cure, Bauhaus, Joy Division. De szellemileg szerintem akár a KFT-hez, Kexhez is jobban kötődünk, mint a kortárs underground vonulatokhoz.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Az előző lemezhez képest a zenekar is átalakult. Hogyan, miért?

Az előző lemez után meg kellett hozzam a legénység átalakításáról szóló döntést. Emberileg és zeneileg már labilisnak éreztem a kialakult állapotot. Mindig is az volt, de ez a labilitás néha gyümölcsöző volt. Darvas Kristóf zongorista és Bujdosó János gitáros energiái nem mindig voltak összetartóak. Aztán amikor már velem is ellehetetlenedett ez a mag, meg kellett hoznom a döntést: vagy megőrződik a zenekar, vagy én is feloszlok magamban. Úgyhogy kettejüktől sajnos megváltunk. Jött Mizsei Zoltán zongorista és Szesztay Dávid gitáros, és lett még egy plusz ütőhangszeresünk, Németh Csaba. Dudás Zsombor dobossal ők tudják egymást váltani, ha szükség van rá, mert a dobosok általában a legkevésbé ráérő zenészek. A zenekarvezető-helyettes [nevet] Szerető Dániel basszusgitáros, aki 2005 óta tag. Zsombi és Dani melett a Vackában Kristóf maradt a zongorista, és ott remekül elvagyunk. A Specko-renováláskor meg akartam változtatni a nevünket, de aztán "marketing szempontokból" maradt a régi, de átalakult a zene is és a legénység is. Most már kicsit sajnálom, hogy akkor nem váltottunk, szerintem elég hamar meg tudott volna gyökereződni egy új név is. Egy időben futottunk Betonka néven, amikor a ritmusszekcióval volt egy átmeneti zenekarunk, és az nagyon szerethető kis név volt. Még mindig használgatjuk erre a ritmikus minimál formációra. Amúgy Kovácsné Gyapjas Betonka nemcsak ennek a törzsi zenekarnak a névadója, hanem ő Anticity alapítója és főépítésze is. [nevet]