Delfinhangok, lézerek Dubajból a víz alól

Balam Acab hónapokat töltött Dubajban egy víz alatti hotelben. Vagy nem. Mindenesetre fura és zseniálisan beleszarós zenét írt ott vagy máshol.

Balam Acab, vagyis a 21-22 éves amerikai Alec Koone tavaly több hónapot töltött egyedül egy víz alatti dubaji hotelszobában. Sokat kísérletezett mindenféle hangokkal, és ami ebből kijött, azt letölthetővé tette az interneten. (Ez a közvetlen letöltő link.) Jó, ez valószínűleg nem is igaz, például azért nem, mert a Water Discus Hotelt még nem építették meg, viszont a Club Water Discus valami egészen csodálatos dolog lett.

Három összetevőből áll össze a zene. Az első az, ami tényleg szólhatna mondjuk egy luxusszálloda liftjében: elomlóan lágy szintik, hárfák, csilingelések, delfinhangok, szépen, álmodozva énekelgető nénik és szuggesztívan suttogó hangok. A második a trapből és más harsány elektronikus zenékből jön: bombasztikus - néha tompára torzuló - hiphop-ütemek, kattogó dobok, ciccegő cinek és megbuherált, elmélyített szövegrészletek férfi és női rapperektől. A harmadik pedig a fura réteg, mármint még az előbbi kettőnél is furább (és ezt vehetjük úgy, hogy a vízalatti hotelben töltött magányos hónapok szükségszerű becsavarodásának eredménye): nyilvánvalóan művi vízcsörgedezés-imitációk; idióta, de nagyon szépen kidolgozott, kézzelfogható csörgések, lézerezések, puttyogások, vartyogások, puffanások és reszelések. Mindezt pedig Balam Acab tényleg zseniálisnak mondható nemtörődömséggel dobálta össze, néhol csak úgy egymás hegyére-hátára; máskor meg mintha beugrana neki, hogy na, azért legyenek itt olyan hagyományos elemek, mint intro, fokozás, kiállás stb. Nyilván lesznek olyanok, akik idegbajt kapnak mindettől; én azt mondom, hogy az egyes hangok, részletek harsány-fura szépségein túl pont ez a - valójában nagyon is muzikális - beleszarás a legfőbb vonzereje ennek a rövidke, 14 perces ep-nek.

Nem gondoltam volna, hogy (a Ubik után) második legnagyobb 2013-as kedvencemet pont Balam Acab fogja szállítani. A witch house nevű trenddel / baromsággal befutó, de valójában sosem pont azt játszó fiatal producer 2011-es nagylemeze ugyanis szerintem idegesítően szépelgő, szétkent és félkész downtempo volt. Sajnálatos módon a fent linkelt Facebook-bejegyzésben azt is írta, hogy a Club Water Discus hangzásából nem szabad a jövőbeli, hivatalos kiadványokra következtetéseket levonni, pedig milyen jó lenne. Egyébként "ha már" felkiáltással még három kis etűdöt is letölthetővé tett: ezt itt, meg ezt, meg ezt. Ezek nagyjából feledhető szórakozgatások: mi lesz, ha valamit szanaszét zengetek? torzítok? pitchshiftelek? Hát érdekes dolog biztos nem.