Inkább megenném a saját heréimet

2013.02.23. 22:02

Jó üzlet a régen sikeres, de évtizedek óta nem működő zenekarok újjáalakulása, amire számos friss példa van a Led Zeppelintől a Black Sabbathon át a Stone Rosesig. Vannak azonban olyanok is, akiket mesés összegekkel sem lehet rábírni arra, hogy újra együtt zenéljenek egykori társaikkal. Életre szóló összeveszések, évtizedeken át tartó mosolyszünetek, és tíz legendás együttes, illetve felállás, amelyeket már sosem láthatunk újra. De ne legyen igazunk!

A popzene utóbbi évtizede legalább annyira szól a régi nagy zenekarok újjáalakulásáról, mint újak feltűnéséről. Ebben ugyanúgy benne van, hogy egyre jobban öregszik a könnyű műfaj közönsége, és az is, hogy egyre kevesebb manapság a tényleg meghatározó jelentőségű zenekar, pláne, amelyiknek a tagjaira még évtizedek múlva is érdemes emlékezni.

Most épp Robert Plant jelentette be, hogy ő a maga részéről nyitott lenne egy Led Zeppelin-újjáalakulásra 2014-ben, de hosszan lehetne sorolni a halálból visszatért, sikeresen turnézó együtteseket a Stone Rosestól a Soundgardenen át a Beach Boysig (bár ez utóbbinál már megint balhé van). Az elmúlt években számos zenekar turnézott tíz-húsz-harminc évvel a feloszlása után, sikerrel, köztük olyanok is, amelyek korábban radikálisan elzárkóztak az ilyesmitől, lásd a Sex Pistols, a Police vagy a Black Sabbath esetét. Vannak, akiket még a leghíresebb tagjuk halála sem akadályozott meg a koncertezésben, mint például a Queen vagy az INXS.

De vannak olyanok is, akik ellenállnak. Nem is azokra gondolunk most, ahol halálesetek miatt eleve nem lehetséges az összeborulás, mint a Beatles és a Ramones esetében, hanem vagy nagyon komoly személyi ellentétek állnak az újjáalakulás útjába, vagy egyszerűen az együttes egyik kulcsfigurája köti az ebet a karóhoz, és csak előre hajlandó nézni. Persze láttunk mi már karón varjút, mégis egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a nagy újjáalakulósdiból néhány nagy zenekar a saját akaratából fog kimaradni. Tíz példa arra, hogy a popbiznisz milyen csúnya is tud lenni.

ABBA (1986-ban játszottak együtt utoljára)

Együttesben hosszabb távon létezni nem könnyű dolog, de különösen megnehezíti a helyzetet, ha az ember kollégája egyben a házastársa is. Pláne igaz ez a két egykori házaspárból álló ABBA-ra, amely nem tudta elviselni Björn és Agnetha, illetve Benny és Anni-Frid válását. Minden idők egyik legsikeresebb popegyüttese négy évvel a hivatalosan be nem jelentett feloszlása után, 1986-ban egyszer még fellépett a svéd tévében egy régi folkszámmal a menedzserük születésnapján, de azóta semmi.

 

 

Miért nem? Leginkább a két férfi, Björn Ulvaeus és Benny Andersson rendkívül sikeres musicalszerzői karrierje, őket egész egyszerűen nem érdekli a dolog, míg Agnetha Fältskog és Anni-Frid Lyngstad hajlana rá, de egyelőre hiába. Még úgy sem, hogy sokan állítólag csillagászati összegeket ajánlanának egy turnéért, de Andersson szerint meg sem hallgatják ezeket a felvetéseket, annyira nem izgatja őket a visszatérés.

"Szeretnénk, ha az emberek úgy emlékeznének ránk, amilyenek voltunk. Fiatalként, tele energiával és ambícióval."
Björn Ulvaeus, 2008

Genesis (1982, illetve 2007)

Bár a végére nem voltak a legnagyobb haverok a többiekkel, Peter Gabriel aránylag jó viszonyban vált el a Genesis többi tagjától, amikor 1975-ben kilépett. A Phil Collins vezetésével igazi sztárzenekarrá váló Genesis egy alkalommal, 1982-ben még fellépett Gabriellel közösen, de azóta csak fényképen láthatta őket együtt a közönség, noha egy régi szám új verzióját felvette a régi felállás 1999-ben. Öt évvel később szó volt arról, hogy újra együtt turnézzon a zenekar, de végül Gabriel meggondolta magát, így Collins, Mike Rutherford és Tony Banks hármasban járta a világot 2007-ben.

 

 

Miért nem? Bár itt nincsenek őrült feszültségek a tagok között, Gabrielt a jelek szerint továbbra is hidegen hagyja a Genesis. Még fontosabb azonban, hogy Collins 2011-ben visszavonult a zenéléstől, hiszen a családjával akar lenni, illetve a gerincproblémái miatt sem nagyon ülhet már a dobok mögé.

"Nem tudok már úgy játszani, ahogy régebben, és nem akarom rosszul csinálni. Nem akarok egykori önmagam árnyéka lenni, úgyhogy inkább kimaradnék már ebből."
Phil Collins, 2012

Guns N' Roses (1993)

Bár Slash csak 1996-ban lépett ki a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legsikeresebb rockzenekarából, a gitáros és Axl Rose utoljára 1993. július 17-én, Buenos Airesben játszott együtt. Mára ott tartunk, hogy Axl az egyetlen hírmondó a Guns N' Roses klasszikus felállásából, de még a kilencvenes évek sikeres időszakát is csak a billentyűs Dizzy Reed képviseli rajta kívül. A Guns N' Roses ugyan létezik, koncertezik és lemezt is kiadott az új felállásával, de kevesen tekintenek erre úgy, mintha ugyanaz a zenekar lenne, amelyért húsz-huszonöt éve oly sokan rajongtak.

 

 

Miért nem? Maga Axl a fő ok, illetve az, hogy a többi volt tag beszélni sem nagyon szokott vele. Ez alól egyedül Izzy Stradlin a kivétel, ő néha még fel is lép a zenekarral, amelyet azonban Axl és Izzy nélkül iktattak be tavaly a Rock And Roll Hall Of Fame-be - ott volt viszont Slash, a könyvelővé lett Duff McKagan, Gilby Clarke, Matt Sorum és Steve Adler. Bár időről időre a klasszikus Guns N' Roses visszatérését is feldobják, Axl és Slash rendszerint gyorsan eloszlatja a pletykákat, mondván, eszük ágában sincs kibékülni.

"Eljutottunk addig a pontig, hogy már nemcsak zenélni nem tudnánk együtt, de ugyanazon helyiségben létezni sem."
Slash, 2010

The Jam (1982)

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának egyik legsikeresebb brit zenekarát 1982 végén oszlatta fel Paul Weller, aki a Style Councilban folytatta tovább pályafutását, majd a következő évtizedben szólókarrierbe kezdett, amely meglepően sikeres a mai napig. A rengeteg brit zenekarra hatással levő Weller büszke arra, hogy mindig meg tud újulni, és tavaly be is szólt az újjáalakult Stone Rosesnak és a Blurnek is, mondván, hogy cinikusak.

 

 

Miért nem? Egyfelől Weller önfejűsége az ok, aki már az idén is nyilatkozta azt, hogy abszurdnak tartja még a gondolatát is egy Jam-újjáalakulásnak. Arról már kevesebb szó esik, hogy Wellernek milyen a viszonya a Jam másik két tagjával: a basszgitáros Bruce Foxtonnal húsz évig nem beszéltek, azóta viszont kibékültek, és játszottak is együtt. A dobos Rick Buckler azonban a hírek szerint továbbra sincs beszélő viszonyban Wellerrel.

"Nem lehet azokat a dolgokat újra feleleveníteni már, és különben is, minek? Abszurd lenne, ahogy három ötvenes faszi ugrabugrál a színpadon."
Paul Weller, 2013

The Kinks (1996)

A hatvanas évek korszakalkotó jelentőségű és még a hetvenes-nyolcvanas években is sikeresen működő angol zenekara a kilencvenes évekre elfáradt, és komolyabb hírverés nélkül oszlott fel 1996-ban. Azóta a fő dalszerző és frontember, Ray Davies szólólemezeket jelentet meg, és koncertezik is, az öccse, a gitáros Dave Davies úgyszintén, ám ő az agyvérzése miatt nem turnézhatott. A basszusgitáros Peter Quaife 2010-ben meghalt veseelégtelenségben.

 

 

Miért nem? A Kinks hírhedt volt a belső feszültségekről - a két Davies viszonya az egyik leghíresebb a rock testvérharcai között, de például Dave Davies és a dobos Mick Avory is gyakran jutottak el a tettlegességig, az utóbbi ezért lépett ki a zenekarból a nyolcvanas évek közepén. Ők azóta rendezték a nézeteltéréseiket, ám Dave továbbra sem békült ki a bátyjával, aki pedig évek óta lebegtet egy új Kinks-turnét. Mostanában azonban ő is mintha kevesebb meggyőződéssel tenné ezt, az ifjabb Davies pedig makacsul kitart a nem mellett.

Idézet: "Már hogyne szeretném a saját bátyámat? Csak a társaságát nem bírom elviselni."
Dave Davies, 2011

Pink Floyd (2005)

A Pink Floyd helyzete annyival bonyolultabb, hogy már halálesetek is közbejöttek. Syd Barrett 2006-os halála egyértelművé tette az állapota miatt amúgy is mindenki által ismert tényt, hogy az eredeti Floydot már sosem láthatja a közönség, míg a billentyűs Richard Wright két évvel később követte. Az együttes 24 év szünet után utoljára 2005-ben játszott újra a nagy felállásában a Live 8 szuperkoncerten, de az volt az utolsó fellépése, és bár azóta David Gilmour és Roger Waters zenéltek együtt a palesztin gyerekekért, sőt 2011-ben Nick Masonnel hármasban is előadtak egy dalt, azért az távolról sem volt Pink Floyd-koncertnek nevezhető.

 

 

Miért nem? Wright halála csak részben lehet indok, hiszen a Floyd annak idején Waters nélkül is turnézott. A fő ok, amiért nem valószínű, hogy láthatunk még valaha Pink Floyd-koncertet, egyértelműen Gilmour, aki többször is elmondta, nem hiányzik már neki az egész, ő köszöni szépen, lezárta a korszakot. Pénzügyi gondjai sincsenek, tehát valami extra motivációval lehetne csak kicsalogatni a barlangjából, de ennek az esélye évről évre csökken.

"Voltak már példák arra, hogy valaki az ellenkezőjét csinálta annak, amit a búcsúzáskor mondott, de kategorikusan kijelenthetem, hogy nem lesz több album és turné az én részvételemmel."
David Gilmour, 2008

Smashing Pumpkins (1999)

A Smashing Pumpkins helyzete leginkább a Guns N' Roseséra emlékeztet: van egy nehéz természetű vezér, aki viszi magával a nevet, de hiába jelentet meg ez a zenekar lemezeket, amikor a közönség nagy része a 2000-es feloszlással le is számolt a kilencvenes évek egyik vezető alternatív rockzenekarával. Billy Corgan 2005-ben alakította újjá a Pumpkinst, és ad ki ez alatt a név alatt gyengébbnél gyengébb lemezeket (bár egész sokan vannak, akik szerint a tavalyi album nem lett rossz), de rajta kívül ma már senki sem képviseli a klasszikus felállást, és a jelek szerint nem is fogja.

 

 

Miért nem? A tagok viszonyát a drogfűtötte kilencvenes évek viselték meg nagyon: Corgan 1999-ben kirúgta D'Arcy Wretzky basszgitárost, a gitáros James Ihával pedig a feloszlás után mérgesedett el a viszonya, annyira, hogy többé szóba se kerülhessen a közös zenélés. Ezt csak súlyosbította a későbbi pereskedés. Igaz, a többieken a jelek szerint megint csak nem múlna a dolog, ám Corgan hallani sem akar a régi kollégáiról, leszámítva a dobos Jimmy Chamberlint (aki amúgy már szintén nem tagja a zenekarnak).

"Egyszerűen nem látok rá lehetőséget."
Billy Corgan, 2012

The Smiths (1986)

Amióta Johnny Marr 1987-ben hátat fordított Morrisseynek, azóta nem lehet tudni a pontos okát, miért is romlott meg a nyolcvanas évek egyik ikonikus szerzőpárosának a viszonya. A lényeg az, hogy Morrissey azóta minden egyes alkalommal idegrohamot kap, amikor a sajtó megszellőzteti a Smiths állítólagos újjáalakulását, amelyről aztán mindig kiderül, hogy kacsa. Nincs év, hogy ne dobná be valaki, hogy most már tényleg megint lesz Smiths, pedig nagyon nem úgy néz ki, hogy a zenekarból bárki is komolyan akarná ezt.

 

 

Miért nem? Morrissey primadonnaságán túl elég komoly ellentétek is nehezítik az ügyet. Morrissey és Marr ugyan állítólag beszélnek néha, bár most utóbbi ezt is cáfolta, míg a ritmusszekció 1989-ben azzal vívta ki a haragjukat, hogy beperelte őket, mondván, egyenlő részesedésre tartanak igényt a Smiths jövedelmeiből (a szerzői jogdíjakat leszámítva). A bíró nekik adott igazat, Morrissey pedig sosem bocsátotta meg Mike Joyce-nak és Andy Rourke-nak az ügyet. Ilyen körülmények között nehéz elhinni, hogy bármi is változhatna.

"Inkább megenném a saját heréimet, mint hogy újjáalakítsam a Smithst, és ezt vegetáriánusként mondom."
Morrissey, 2006

Talking Heads (2002)

A Talking Heads még a karrierje elején tartott, amikor kiderült, hogy David Byrne más hullámhosszon van, mint a másik három tag. Nem véletlenül dolgozott annyira szorosan együtt Brian Enóval azon a három lemezen, amelynek ő volt a producere, és az Eno-korszak után Byrne magára maradt a zenekarban. Az együttes utoljára 1983-ban turnézott, noha a feloszlását csak nyolc évvel később mondta ki. 2002-ben, a Rock And Roll Hall Of Fame-be való beiktatásakor meglepetésszerűen újra összeálltak egy háromszámos koncert erejéig, de azóta néma csönd.

 

 

Miért nem? Nyilvánvaló, hogy minden Byrne-ön múlik. Jerry Harrison, Tina Weymouth és Chris Frantz csináltak lemezt is nélküle, The Heads néven, és ők benne is lennének a dologban, azonban ez a makacs skót hallani sem akar a Talking Headsről és a nosztalgiáról. Weymouth szerint Byrne képtelen arra, hogy viszonozza a barátságukat, és nem is szereti őket.

"Nem vonz a dolog, és nem valószínű, hogy sor kerül rá. Ennyire azért nincs szükségem a pénzre."
David Byrne, 2009

The Velvet Underground (1996)

A fennállása alatt nem sok sikert arató, ám azóta a rocktörténet egyik legfontosabb zenekarai között emlegetett Velvet Underground karrierjének érdemi része 1970-ben, Lou Reed kilépésével zárult le. Az együttes másik oszlopa, John Cale már '68-ban távozott, ők ketten 22 évvel később, a Songs For Drella című lemezen játszottak együtt újra. Aztán az együttes eredeti felállásával turnézni is indult '93-ban, ám Cale és Reed újabb összeveszése, majd a gitáros Sterling Morrison halála pontot tett az ügyre. A klasszikus felállás három még élő tagja utoljára 1996-ban lépett fel együtt, amikor beiktatták a zenekart a Rock And Roll Hall Of Fame-be, ahol Morrison emléke előtt tisztelegtek.

 

 

Miért nem? A legfőbb ok egyértelműen az, hogy Reed és Cale látni sem bírják egymást. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2009-ben Cale nélkül ünnepelte a megalakulás 45. évét az együttes néhány tagja, míg a banános lemez borítójának jogairól folytatott per bírója az alábbi kikötést tette: "A Velvet Underground együttes 1972-ben oszlott fel, utoljára 1993-ban koncertezett, és soha nem lép föl többé újra."

"Régóta nem beszéltünk már Lou Reeddel, de az üzleti ügyeink miatt muszáj kapcsolatban maradnunk. Egyikünk részéről sincs igény a másik társasága iránt."
John Cale, 2010