Legyen mindig rajtad munkatanga - Sena Dagadu, a Specko Jedno és a Background lemezei

Eszes Viki, Background zenekar
Vágólapra másolva!
Sena túl sokat tud; a Specko Jedno simogat, mesél és elvágyódik; a Background pörög, de nem rombol. Új magyar lemezek énekesnőkkel.
Vágólapra másolva!
Sena DagaduLots Of TreesUniversal2013

Sena, vagyis most már a török hastáncosnők miatt Sena Dagadu tíz év szünet után megjelentetett második lemezéről csak jókat lehet mondani. Az előzetesen megmutatott számok alapján arra lehetett számítani, hogy a Lots Of Trees soulos, R&B-s lesz az első hiphop-lemezzel ellentétben, de - mint az itt meghallgatható - ez nem teljesen így lett. Van itt sok ilyen is, valamint ska, jazz, gospel, afrobeat, afrikai elektronikus popmutáns, egy kis hiphop itt, egy kis rockolás ott - és mindegyikben ugyanolyan jó a csapat. Sena elsőrangúan tud fülbemászó dallamokat írni, amik úgy felelnek meg műfaji követelményeknek, hogy egyéni ízük van; és magabiztosan, sokszínűen adja elő őket. Az elsősorban Élő Márton zenei rendező, valamint több más zenész - köztük pl. DJ Vadim - közreműködésével készült kíséret pedig tele van mindennel, amire csak vágyhatunk: pazarul megszólaló akusztikus hangszerekkel, jól elhelyezett, a zene szövetébe illeszkedő elektronikus kiegészítésekkel (itt egy kis dubstep-beütés, ott egy trance-szinti), sok-sok ötlettel. A kedvencem a nyitó Pressure ravaszul szabálytalan ritmusa, valamint az a természetesség, ahogy a ghánai Wanlov The Kubolorral készült Pass It Onban összeállnak az afrikai ütősminták, a frappánsan művies hangzású szintik és a háttérben időnként bekukucskáló fúvósok. De minden különösebb műfaji rendbontás és trükközés nélkül ragadós a Buckets Full Of Love életöröme, az Accra City People megállíthatatlan afrobeates húzása, a Do You Feel Me Now? reggae-s, hiphopos ringatózása stb.

Hogyan mondjam, hogy ne azt higgyétek, hogy itt jön a "de", amikor nem is? Mindazonáltal nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy a nagyon jó lemez lehetett volna nagyszerű is, ha markánsabb zenei arculatot kap. Az igaz, hogy Sena karakteres előadó, arcot ad a lemeznek, illetve a jól érezhetően a személyiségéből fakadó pozitív hangulat is összetartja az anyagot. Csak az ő, mondjuk úgy, zenei karakteréből kapunk túl keveset. Megtudjuk, hogy sok mindent szeret és tud is csinálni, de azt nem, hogy mi az az egy dolog, amit igazán szeret és tud. Vagy kettő vagy három, de nem - kis túlzással - tizenhárom. Nem mondom, hogy ezt vagy azt ki kellett volna dobni, sőt, még a rockos Heavy Boots kilógása sem zavaró. Csak azt mondom, hogy albumként én jobban szeretem azt, ami még karakteresebb; a Lots Of Trees több ugyan szuper számok gyűjteményénél, de talán nem eléggé több. B+ (Miután ezt megírtam, olvastam ezt az interjút, ahol Sena azt mondja: "Bár a kezdeteknél féltünk attól, hogy túlzottan is sokszínű, majdhogynem szedett-vedett lesz a lemezanyag, de kellemesen csalódtunk: izgalmasan, frissen szól, és a hang összetartja az egészet.")

Rutkai Bori & Specko JednoAnticityNarrator2013

A Rutkai Bori vezette Specko Jedno már régóta jól ismert az alternatív romkocsmapopnak nevezhető műfajban, ám a hosszabb szünet és nagy átalakulás után megjelent Anticity valami újat hoz ebbe a világba, illetve talán félig-meddig ki is lép belőle. Az stimmel, hogy sanzon, alternatív rock, kabaré, többféle latin zene, blues, reggae, esetleg jazz kavarog, és elsősorban a megteremtett hangulat fogja össze ezeket a hivatkozásokat. A Specko Jedno ráadásul olyan, e körben ritkábban megidézett műfajokat is behoz, mint az funk-rock, a gyerekdalok vagy az ambient. De igazán attól más ez a lemez, hogy szerencsére nem hivalkodóan, de azért jól hallhatóan ügyes zenészek játszanak rajta, akik nem haboznak szellemes megoldásokkal megtűzdelni a számokat. Még ennél is fontosabb, hogy a nálunk leginkább "amatőrös" (és ez nem feltétlenül elítélő jelző: lehet tök jól, hangulatosan csinálni) műfajban kivételesen szépen szól a lemez, és sikerül egyedi, puhán simogató hangzásvilágot teremtenie. Egyszerre álmodozó, meseszerű, elvágyódó és pszichedelikus: ezek összeérnek ugyan, de nem azonosak, és egyes számokban más-más oldal kerül előtérbe, mi több, akár dögös basszusmenetek és húzós rockolás is belefér anélkül, hogy lerombolná az összképet.

Rutkai Bori pedig magabiztosan vezeti mindezt. Feltűnően "jobb énekesnő" a szó hagyományos értelmében, mint korábban volt, lenni akart (ezt interjúnkban a Budapest Bárban való vendégszereplésével magyarázta). Ha nem is feltétlenül a popslágeres értelemben, de elsőre fülbemászó, másodszorra jó ismerősként üdvözölhető, átélhető dallamokat énekel, szövegei is jók (a cikk címe innen származik), na meg a vizuális körítés is tökéletesen egészíti ki mindezt. Az Anticity igazán szerethető, többszöri hallgatásra egyre jobb lemez; melegen ajánlom nemcsak azoknak, akik amúgy is a romkocsmapop fogyasztói. B+

BackgroundNeonzöldCLS2013

A Background a fentiekkel szemben egy igazán fiatal együttes. 2011-ben alakították jazz-konzisok, de ez megtévesztő információ: valójában a nemzetközi trendeknek megfelelő pop + drum and bass + dubstep egyveleget játszanak. A Neonzöld című, itt végighallgatható bemutatkozó lemez címadó száma a magyar eurovíziós válogatáson a középdöntőig jutott, ki-ki eldöntheti, ez mit jelent számára. De talán nem kellett volna még előállniuk egy teljes (40 perces + 3 remix) nagylemezzel. A technikai felkészültséggel sok gond nincs Eszes Viki énekesnő és a hangszeres srácok részéről sem. Egyedül azt lehet felhozni, hogy a basszusok és vartyogások nem rombolnak eléggé. Lásd például a versenydal dubstepes dropját, ami puttyogásaival egyértelműen Skrillexet idézi, de hát hol van az ő pofábamászásától. Persze, nem kell mindig mindenkinek rombolnia, de ez pont az a műfaj, amiben viszont igen.

Gond van viszont egyrészt az egyéniséggel, másrészt a számok összerakásával. A hol magyar, hol angol nyelvű énekdallamok ugyan fülbemászóak, de egyben megjegyezhetetlenek is. Gyakran gondolkodtam azon a lemez hallgatása közben, hogy na itt meg ott melyik slágert nyúlják; valószínűleg egyiket sem, hanem pontosan beilleszkednek a dallammenetek az éppen adott műfaj legelterjedtebb és legsemmilyenebb sémái közé. Amikor nem drum and bass pörög vagy dubstep brummog, akkor rágógumis dance-pop, cukisra vett tinipop, komolykodó felnőttpop, kicsit keménykedő, de azért bőven rádióbarát pop-rock szól, és persze hogy van egy reggae is. Ezekben a "popos részekben" a hangszerelés is teljesen generikus, nagyjából az a különbség, hogy itt több a gitár, ott meg kevesebb. A szintihangszínek túlzottan egyenharsányak, ez egyben hallgatva a lemezt hamar fárasztóvá válik. Végül az sem jó, hogy vannak "popos részek" és "drumandbasses / dubstepes részek", mégpedig anélkül, hogy ezeket egyetlen számmá összehozná valami: egyszerűen csak egymást váltogatják. Szóval a technikai képességek nagyjából megvannak; a kompozíció szabályai tanulhatók; a dalszerzői egyéniségről meg senki nem tud semmit, honnan lesz és hogyan. Ebből az jön ki, hogy egyelőre egyetlen érv nem szól amellett, hogy ezt hallgassuk és ne bármelyik másikat ugyanebből a stílusból; később minimum egy "legalább nem szégyellnivaló rádiópop" zenekar benne van a Backgroundban. C