Félek, hogy kiabálni fogok a metrón

Zombie Girlfriend Szabó Benedek interjú
Vágólapra másolva!
Szabó Benedek a Zombie Girlfriend énekes-dalszerzőjeként eddig főleg angol nyelvű számokat énekelt, új albuma azonban a saját neve alatt jelent meg, és magyarul énekel rajta szorongásokról, szakításokról, középszerűségről. Mennyire új szín ez a hazai énekes-dalszerzői palettán?
Vágólapra másolva!
Szabó BenedekKapuzárási piknik2013

"Halántékom őszül, s altatóval alszom/ha egy mód van, rá lifttel megyek és kissé hízom" - így indul a magyar poptörténet egyik legjobb öregedésparás száma, amit a mindössze 37 éves (!) Kern András énekelt 1985-ben. Most komoly vetélytársat kapott, méghozzá egy olyan fiatalembertől, aki egy teljes lemezt szentelt a torschlusspaniknak, ami ráadásul az ő 26. születésnapján jelent meg. És ugyan egyáltalán nem emlékszem arra, hogy amikor én voltam annyi idős, akkor attól féltem volna, hogy esetleg többet éltem már, mint amennyit fogok, de ettől még igazságtalanság lenne elvitatni a huszonévesektől, hogy az idő múlása és az illúziókkal való leszámolás nekik is problémákat okoz. Pláne, ha ezek a szorongások olyan nagyszerű lemezt eredményeznek, mint a Kapuzárási piknik.

Szabó Benedekről (aki régen a Quart szerzője is volt) már többször is írtunk itt: leginkább a Zombie Girlfriend nevű zenekara dolgairól, illetve arról a Kispál-tribute lemezről, amelynek ő volt az egyik ötletgazdája. A shoegaze, dreampop és garázsrock hatásokat egybeolvasztó Zombie Girlfriend egyre népszerűbb koncertzenekar is (legközelebb például a Men előtt játszanak hétfőn), viszont angol nyelvű dalokat játszik, és szinte semmiben nem kapcsolódik a magyar rockzenei kánonhoz. Szabó Benedek viszont már az őszi interjúnkban is elmondta, hogy szeretne még magyar nyelvű dalokat írni, és most kiderült, hogy ő már javában írt ilyeneket akkor is, most pedig lett belőlük egy lemezre való.

A Kapuzárási piknik lemezen tizenkét rövid szám hallható, melyeket Szabó csaknem egyedül vett fel, de besegített neki néhol egy billentyűs is, és élőben még egy ütőssel egészül ki trióvá a felállás (ha jól értem, így hárman együtt ők a Galaxisok). A Zombie Girlfriend zajos, nyers rockdalaihoz képest viszont ezek mind csendes, merengős hangulatú számok: akusztikus vagy elektromos gitárral, zongorával vagy orgonával, xilofonnal, néha minimál dobbal. Amellett, hogy a legtöbb dal úgy hibátlan, ahogy van, a szövegekkel együtt lesz az élmény teljes, valahogy úgy, ahogy a Dalok a fürdőszobából című Hó Márton-lemeznél voltak. Annál a lemeznél is ugyanezt éreztem, vagyis egy markánsan megszólaló hangot a mai huszonévesektől, olyan szövegekkel, amik tíz-húsz-harminc éve egyszerűen nem születhettek volna meg. A dalokról azt is lehet akár mondani, hogy generációs életérzéseket tükröznek: de nem kell semmi rosszra gondolni, inkább sajátos hangulatok, félelmek, benyomások ezek, melyekkel azonban akárhány éves korban lehet azonosulni.

Legyünk tizennyolc vagy ötvennyolc évesek, valamennyien félhetünk a középszerűségtől, a kudarctól, a magánytól, és attól, hogy majd egyszer megőrülünk, és egyedül kiabálunk a metrón, és itt minden hasonló szorongás megjelenik. De nemcsak szorongásokról szól az album, amelynek fontos eleme még a nosztalgia, a bizonytalanság, a változás vagy épp a csalódottság. Sőt, a már említett Hó Mártonnal ellentétben itt a szövegek sokkal személyesebbek és konkrétabbak - néha már talán túlságosan is sok lesz az önreflexióból. Az ember (főleg, ha öreg, mint én) a végén már legszívesebben megrázná a dalszerzőt, amikor arról énekel, hogy "bocsánatot kérek, gyerekkorom, hogy viccet csináltam az álmaidból", hogy "barátom, te mégis miről beszélsz, hát még előtted az élet!", de ez mégiscsak egy személyes, dalszerzői lemez. Abból viszont tényleg a legjobb, amit jó ideje hallani lehetett idehaza: az eddig is egyértelmű hatások mellett nekem még Robyn Hitchcock I Often Dream Of Trains című lemeze is eszembe jutott, aminél nem sok nagyobb dicséretet tudnék mondani. Sőt most már érződnek a régi magyar előzmények is. Minden nyavalygása ellenére Szabó Benedek nem szenveleg, nem siránkozik, a szövegeket a legtöbbször önironikus humor hatja át, és sosem esik bele a mai magyar szövegírók "írjunk nagyon költői szövegeket, mert az a Kiss Tibinek is milyen jól áll" betegségébe. Ez a lemez a címébe rejtett szóviccen kívül azt is bőven elbírja, hogy az utolsó harmadára egyre több toposz ismétlődik, de így is egyszerre lehet olyan érzésünk, hogy valakivel őszintén beszélgetünk komoly dolgokról egy kocsmában, illetve ezzel párhuzamosan hallunk egy szuper lemezt. A-

(A lemez teljesen egészében meghallgatható a Recorderen.)