Nem hiszik el, hogy én játszom - Szigeti Edit a Quartnak

Magyarország első női gitárosa, Szigeti Edit alapította az első valamirevaló magyar lányzenekart a hetvenes évek legelején, majd beszállt a Generálba, később érintette a Beatricét és a Geminit is. A Volán Rt. nevű zenekarának egyik számát beválasztottuk a hetvenes évek legjobb magyar dalai közé. A még mindig aktív zenésszel női  gitárosokról, előítéletekről és arról beszélgettünk, hogy a zene fiatalít.

Ön volt az első női szólógitáros Magyarországon, de ma sem túl népes a mezőny.

Igen, ma sincsenek sokan, és a többiek még mindig nem túl jók. Más olyat legalábbis nem ismerek, aki lejátszik bármit, legyen az Gary Moore vagy Santana.

Hogyan jött a gitár?

A Magyar Rádió gyerekkórusában énekeltem, ahol hangszeren is kellett tudni játszani. A zongora kötelező volt, valamiért a furulya is, és lehetett választani egy harmadikat is, nekem a gitár volt az. Eredetileg klasszikus gitárt tanultam, de aztán belecsöppentem különböző zenekarokba, és onnantól kezdve már csak ez érdekelt. Addig nyúztam anyuékat, hogy vegyenek elektromos gitárt, míg végül kaptam egyet.

Az első ismertté váló zenekara a Vadmacskák volt, amelyben csak lányok játszottak, és egy időben elég jól is ment az együttesnek, nem?

Olyan sokat játszottunk, hogy ha ma annyi bulink lenne, mint akkor volt, Corvette-tel mászkálnék mindenhova. Abban a zenekarban játszott a Nagy Kati, a későbbi Kati és a Kerek Perecből, aztán a Szánti Jutka énekelt, Fáy Kriszta basszusozott, Csuka Marika dobolt. Minden együttes azért harcolt, hogy mi legyünk az előzenekaruk, volt nyolcvan koncertünk az Omegával, aztán a Fonográffal, Zoránnal, a Demjén Rózsi-féle Bergendyvel. Rengeteg bulink volt akkor, de nagyjából három fillért kapunk ezekért. Amikor visszaértünk vidékről az ORI-busszal, arra nem volt elég a pénz, hogy taxival menjünk haza. Röhejes összeg volt, nekem viszont volt extra pénzem abból, hogy amikor a Vadmacskák után bekerültem a Generálba, akkor írtam pár dalszöveget. Iskolában, óra közben megírtam például a Kövér a nap szövegét, és aztán abból a lemezből egy nap alatt eladtak nyolcvanezret. Persze ez nem volt véletlen, hiszen nem lehetett itthon kapni akkoriban semmilyen külföldi lemezt, csak recsegő rádiókon hallgathattuk a Szabad Európát vagy a luxemburgi rádiót. A Generál viszont fílinges, nyugatiasnak ható dolognak számított idehaza, úgyhogy jól is ment a zenekarnak.

Írt akkoriban musicaleket is.

Igen, az egyiket el is adták Jugoszláviába, és akkor a dinár konvertibilis pénz volt, amit át lehetett váltani dollárra. Mások reszketve mentek át a határon, a bugyijukba rejtett pár dollárral, én meg mondom a határőrnek, hogy nálam van ezer dollár, nézze meg, itt van róla a papír. Ezzel a pénzzel elég sokáig jól el is tudtam gazdálkodni.

A Vadmacskáknak akkor anyagi okokból lett vége?

Tulajdonképpen igen. Amúgy jópofa zenekar volt, csak lányok voltunk, nagy sztárok előtt játszottunk, de zeneileg kicsit amatőrök voltunk. Az ének viszont nagyon jó volt: mi vokáloztunk az Omega Gammapolis lemezén, aztán az összes Máté Péter-számban minket hívtak háttérénekesnőnek, mert a mi vokálunk kicsit olyan Supremes-szerű volt. Csak sajnos a Vadmacskák egyáltalán nem volt dokumentálva, egyetlen videót sem tudok mutatni abból a korszakból. Egyedül a Liliomfiból van az a részlet, ahogy ilyen biedermeier ruhákban játszunk, de hát mai szemmel már az is nézhetetlen.

A Generálnak viszont kimondottan jól ment, és nem is csak itthon.

A Generállal az NDK-ban és Lengyelországban húsz-harmincezer ember előtt játszottunk naponta, stadionokban, nem is tudtuk értékelni igazán. Úgy voltunk csak vele, hogy na, megint egy buli. Az persze már más kérdés, hogy egyáltalán nem kezeltek ott sztárként bennünket, Lengyelországban például már minden be volt zárva a koncert után, és nem volt ám olyan, hogy VIP-sátor, hiába zenéltünk harmincezer embernek, ihattunk csapvizet a vécéből. Éhes gyomorral kódorogtunk az utcákon, aztán végre találtunk egy nyitva tartó közértet, de ott csak paradicsomkonzerv volt, meg kristálycukor. Az viszont nem akármekkora élmény volt, amikor az NDK-ból átmentünk Nyugat-Berlinbe játszani, meg Hollandiába. A Generállal vezettük a holland slágerlistát az Everybody Join Us című számmal, és ott úgy is hirdettek bennünket, hogy a vasfüggöny mögül jöttünk. Ez nagy dolog volt, mert rendes promóciós turnéra mentünk, nem pedig vendéglátózni, amiben gyakrabban volt részünk.

Gitározott is a Generálban, vagy ott csak énekelt?

Én a Generálban vokáloztam főleg, egy-két számban engedtek ugyan gitározni, de hát ott volt Karácsony James, aki meg nagyon jól játszott. A Geminiben viszont már én voltam a szólógitáros, és ezt jobban is élveztem, mint az éneklést.

Nem nézték furcsán a hetvenes években az emberek egy női gitárosra?

Hát nem igazán vettek komolyan, kicsit hülyének is néztek néha, az volt az érzésem. Rajtam kívül nem is volt más ilyen egyáltalán.

Énekesnői ambíciói nem is voltak?

Nem is tudnék most érvényesülni, ha csak énekelnék, minden utcasarkon van már egy énekes, köztük pár nagyon jó is. Így meg gitárosként el tudom magam adni az érdekesség miatt, hogy nőként gitározom. Sokszor nem is hiszik el, hogy én tényleg játszom, rendesen vannak még előítéletek. Olyan is van, hogy odajönnek megnézni a gitárt, hogy nem playbackről játszom-e.

Játszott aztán a Volán Rt.-ben is, az egyik számot be is választottuk nemrég a hetvenes évek legjobb dalai közé.

Igen, abban is hárman voltunk lányok, de az már nem női zenekar volt: Pálmai Zoli dobolt, aki később a P. Mobiltól Hobóig rengeteg helyen játszott, Sáfár Öcsi jött basszusozni a V'73-ból, Dáni János billentyűzött. De ez nem tartott sokáig, át is mentem a Geminibe.

Úgy szokás mondani, hogy a Volán Rt. azért nem rúghatott nagyon labdába, mert a lemezgyár nem akart riválist a Neotonnak, ez igaz?

Akkor nyírtak mindenkit, aki vetélytárs lehetett, de elsősorban a Generált. Például megjelent egy olyan Generál-lemez, aminek Erdős Péter direkt olyan borítót csináltatott, amin temetői grafika volt.

A Geminivel mi volt a legnagyobb élmény?

Voltunk az Arab Emirátusokban vendéglátózni, annál csodálatosabb helyet életemben nem láttam. Mint a mesében, olyan volt az egész: a legszebb szállodákban lakhattunk, reggelire olyan svédasztal volt, amit három hónap alatt sem tudtunk rendesen végigkóstolni. Odajöttek sejkek, és körülrakták pezsgővel a színpadot, egyébként meg összegyűltek az ott élő külföldiek, mert unatkoztak, és velük csavarogtunk egész nap. A geminisek pedig minden este mentek "varjúzni": csak annyit tudtak angolul, hogy "how are you", és akármilyen helyre bementek, ezt mondták a pultosnak, és onnantól mindenre meghívták őket. Maradhattunk volna tovább is, de a fiúk három hónap után már haza akartak jönni, mert nem tudtak csajozni.

A Gemini után mi jött?

Nyilvánvaló volt, hogy Magyarország nagyjából húsz évvel le van maradva a világtól, úgyhogy 1982-ben disszidáltam Amerikába, méghozzá Los Angelesbe, ott élt kint egy unokanővérem. Ott valahogy rögtön megismerkedtem két lánnyal, akikkel felléptünk különböző helyeken, de aztán nem nagyon foglalkoztam ott zenével, hanem krupié voltam, irodaszereket árultam, meg ilyesmiket csináltam. Valamiért azt gondoltam, hogy ez a zenészidőszakom lezárult. Amikor aztán a szüleim miatt tizenegy év után haza kellett jönnöm, akkor sem akartam zenélni, de mégis belerángattak. Akkor már szabadon lehetett utazni, és úgy gondoltam, hogy majd ide-oda utazgatok, de végül itt ragadtam. Még odakint elkezdtem festeni, volt is kiállításom, és ezt folytattam itthon is.

Kik voltak a zenei példaképek?

Nagyon szerettem a Beatlest, aztán Stevie Wondert, Rod Stewartot, Tina Turnert. Gitárosban Alvin Lee, Eric Clapton volt a kedvencem, női gitáros akkoriban külföldön sem nagyon volt. Most Amerikában azért van egy-két olyan szenzációs nő, hogy a pasik is lehidalnak. Az egyik ilyen Orianthi, aki Michael Jacksonnal játszott volna azon a turnén, amely előtt végül szegény Jackson meghalt. Neki korábban volt egy másik női gitárosa, Jennifer Batten, ő is fantasztikus. Bonnie Raittet is imádom, de ő ilyen countrys-slide-os kicsit, Jennifer Batten klasszisokkal jobb. Ő járt Magyarországon is, csak úgy ájuldoztak a gitárosok, meg sem mertek szólalni.

Itthon ki a legjobb gitáros?

Szűcs Antal Gábor a No. 1, ő abszolút világszínvonal, és vele játszunk is most hétvégén. Tátrai Tibi is jó, de amúgy is sok jó gitáros van itthon. Annak idején Radics Bélát is ismertem, aki az úttörője volt itthon ennek a Jimi Hendrix-es stílusnak. Volt, hogy együtt mentünk turnézni a Taurusszal, amikor a Zorán basszusozott ott. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ők Mercedes buszokkal turnéztak ám, hiába voltak sztárok, mindannyian együtt utaztunk az ócska buszokban, és ott jó bulik voltak. Koncertre ritkán megyek már, mert a tömeget nem szeretem. De például Gary Moore-t megnéztem, tőle szoktam játszani pár számot is, ő egy éve halt meg. Alvin Lee meg most néhány hete.

Hát a rock and roll életforma kicsit öregíti az embert.

Pont, hogy nem: azok az emberek, akik nem foglalkoznak zenével, százszor öregebbnek néznek ki. Fazonra fiatalítja az embert a zenélés, a régi osztálytársaim, akik nem zenélnek, teljesen máshogy néznek ki, mint a zenész ismerőseim. Nem tudom, miért, de én ezt látom.

Zenélésből él leginkább?

Mikor miből. Ha vannak fellépések, abból, aztán jogdíjakból, a festményeimből - pár éve egész sokat el tudtam adni, most meg nem megy jól. Hívnak játszani hol klubokba, hol esküvőkre, valahogy mindig megtalálnak. Most egy Cats nevű duóban játszom Sudár Péter gitárossal (ő egyben az élettársam is), aki szájharmonikázik is. Alapvetően ketten vagyunk, de ha olyan a felkérés, hogy több zenész kell, azonnal tudok szólni rengeteg embernek, például a volt Syrius-billentyűs Pataki Lacinak. De sokat elárul a mai viszonyokról, hogy ilyenkor akár a legmenőbb mai zenekarokból tudok hívni bárkit, mert azoknak is csak a fele megy el sokszor fél-playbackre. Arra sokszor nincs lehetőség, hogy a teljes zenekart meghívják, mert csak a dobra kell nyolc mikrofon, és komoly felszerelést igényel. Ha ketten vagyunk, az is, de az még inkább megoldható. Itthon csak az igazi sztárok élnek jól a zenélésből, mint az Omega vagy az LGT, de sok jó gitáros van, akinek van egy hónapban, mondjuk, három bulija. Szoktam néha külföldön is játszani: Svájcban voltam párszor, vagy Bécsben egy jazzfesztiválon, de ehhez már menedzser kellene. Plusz sokszor magamnak kellene cipelnem a cuccot, amit én már fizikailag nem bírok.

Nem próbálta az egykori Generál-tagokat rávenni, hogy legyen megint koncert?

Volt most nyáron kiállításom, amire Novai Gabi és Várkonyi Matyi is eljött, és unplugged játszottunk hárman. Korábban volt olyan is, hogy a Révész Sanyi eljött, és akkor is játszottunk valamennyit együtt. Nagy lenne rá az érdeklődés, de nem jött össze, mert igazából mindenkinek volt utána egy híresebb zenekara: a Révésznek a Piramis, a Novainak a Hungária, a Karácsonynak az LGT. Nekik már ezek újabb dolgok voltak, amikkel több lehetőségük volt. És ez már egyébként is nagyon régen volt.

Na de Demjén Ferenc sem mai gyerek, mégis megtöltötte karácsonykor az Arénát.

Igen, de a Révész Sanyi sokkal zárkózottabb, ő valahogy más típus. A Generál utolsó nagy koncertjére is eljött tizenötezer ember, de az '99-ben volt, azóta semmi ilyesmi. Pedig azokat a dalokat életben lehetett volna tartani, én szoktam játszani párat közülük, és még a fiatalok is éneklik velem, nem is értem ezt. Írok egyébként én ma is dalokat, csak ma már annyi csatorna van, hogy nem jutnak el az emberekhez. Megasztárosoknak, X-faktorosoknak is írtam zenét, és Gáspár Laci vagy Király Viktor is énekelt olyan számot, amit én szereztem. De ezekről alig tudja valaki, hogy én írtam őket.

A régiek közül mások nem hívják?

Dehogynem. Például amikor visszajöttem Amerikából, a Fenyő Miki ötvenedik születésnapján volt egy koncert, amire elhívott gitározni, a régi Sportcsarnokba. Meg kellett tanulnom ezt az igazi rockabilly gitározást, ami nagyon nehéz volt. De azóta is meg szokott nézni néha, és játszunk Hungária-számokat is, ő pedig mindig jegyzetel, amikor elrontom a szövegeket: "Itt elbasztad, az nem 'táncolni', hanem 'csörögni', így nem autentikus!"

Más lett volna a magyar popzene, ha nincs Erdős Péter?

Az egy teljesen más világ volt: egy hanglemezgyár volt, egy rádió, egy tévé, és sanzonbizottságnak kellett jóváhagynia a dalokat. Például volt, hogy beleírtam, hogy "az ördög megkísért", és át kellett írnom, mert hogy ez klerikális, ilyen agyrém volt az egész. Vagyis tök mindegy volt, hogy ki vezeti a hanglemezgyárat - lehet, hogy ha valaki más, akkor sokkal rosszabb zenéket favorizált volna.