Feloszlott a My Chemical Romance

Vágólapra másolva!
A rendkívül népszerű emo-pop-punk-rockzenekar a honlapján jelentette be, hogy minden jó dolog véget ér egyszer.
Vágólapra másolva!

"Áldott állapot volt tizenkét évig ebben a zenekarban lenni az elmúlt 12 évben" - írta honlapján az együttes. "Olyan helyekre juthattunk el, ahová máskülönben sosem juthattunk volna, olyan dolgokat tapasztaltunk meg, amikre más módon nem lett volna lehetőségünk. Egy színpadon léptünk fel a példaképeinkkel, és ami még ennél is fontosabb, a barátainkkal is" - folytatódott a My Chemical Romance közleménye, mely aztán azzal fejeződött be, hogy minden jó dolog véget ér egyszer, de a feloszlás konkrét okát nem jelölték meg. Az együttes négy albumot jelentetett meg, az utolsót 2010 őszén Danger Days: The True Lives Of The Fabulous Killjoyscímmel, ezen volt hallható a Na Na Na (Na Na Na Na Na Na Na Na Na) című remek modern rocksláger is. Az együttes a legnépszerűbb modern amerikai stadionrockzenekarok között tartották számon, és fellépett két éve a Volt fesztiválon is Sopronban.