A tavalyi huzavona után még öt alkalomra megkapta a Lővéreket a soproni fesztivál.

Idén is és még egészen 2017-ig maradhat a Volt Fesztivál korábbi helyszínén, a Lővérekben - jelentették be a szervező Sziget sajtótájékoztatóján. Ez azért volt kérdéses, mert 2012-ben nem sokkal a fesztivál kezdete előtt derült ki, hogy a környezetvédelmi hatóság nem adott engedélyt a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozó területen megrendezett fesztiválhoz. Végül mégis maradhatott a helyszín, de az csak most derült ki, hogy a következő öt alkalommal is ugyanott lesz a Volt.

A sajtótájékoztatón Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár  ismertette a részleteket. Mint mondta, a háttérben az áll, hogy 2012-től szigorodtak a Natura 2000 európai szintű védettség szabályai. Ráadásul a korábbi gyakorlat az volt, hogy a környezetvédelmi hatóságtól azt a fajta engedélyt, amelyért a Volt is folyamodott minden évben, csak egy-egy helyrajzi számmal ellátott teljes területre lehetett kérni és kiadni. Vagyis hiába, hogy a fesztivál helyszínén nem voltak védelem alá eső környezeti értékek, ha egyszer az adott helyrajzi szám alá eső területen egészén viszont igen, és az engedélyt csak erre lehetett megadni illetve nem megadni. Ezt a helyzetet részletesen felmérte az államtitkárság, és bejelentette, hogy egészen 2017-ig minden évben engedélyezni fogja a fesztivált. 2018-tól pedig máshol, de szintén Sopronban rendezik meg a Voltot - hiszen mind a szervezők, mind a Sopron vezetése is ragaszkodik a városhoz. Az önkormányzattal egyeztetve az derült ki, hogy nagyjából ennyi időre van szükség egy megfelelő helyszín megtalálására, az infrastruktúra (közlekedés, víz- és áramellátás stb.) kialakítására; ehhez 2014-től hozzáférhető EU-s pénzeket is fel fognak használni.

A Volt szervezői eddig is dicséretes környezetvédelmi elkötelezettséget mutattak - mondta Illés Zoltán -, 2013-tól pedig minden évben 12 millió forintot ajánlanak fel a Fertő-Hanság Nemzeti Park számára, amely külön helyszínt alakít ki. Ráadásul idén kizárólag visszaváltható ún. repohárban lehet majd megvásárolni a Soproni sört.

Fotó: Mudra László [origo]

A sajtótájékoztatón kiderült még néhány érdekesség a fellépő magyar zenekarokkal kapcsolatban. A Volt mindig nagy hangsúlyt fektetett a hazai együttesekre; idén két különlegességgel is készülnek. Az egyik a hosszabb ideig pihenő Emil.Rulez fellépése lesz: idén csak a Volton, július 4-én lép fel az együttes, az utoljára látott héttagú felállással. (A leállásról és visszatérésről lásd interjúnkat.) A Volt nulladik napján, július 2-án pedig az egyik legnépszerűbb hazai koncertzenekar, a Punnany Massif tart nagy házibulit: meghívták számos kedves zenészbarátukat, név szerint a következőket: Hősök, Irie Maffia, Carbonfools, Akkezdet Phiai, Mary Popkids, Takáts Eszti és zenekara, Psycho Mutants, Halott Pénz, Köztársaság Bandája. A külföldi fellépők teljes névsora pedig itt látható: lesz Queens Of The Stone Age, Bonobo, Jamie Woon, Hurts és még sokan mások.

A sajtótájékoztatón kiderült még az is, hogy a reklámanyagokból már ismert új, robotos arculat a helyszínen is meg fog jelenni: a nagyszínpadot és a küzdőterét is e tematika szerint alakítják majd ki. A nagyszínpad programját egyébként minden este látványos buli zárja majd. Szintén robotos témában készítenek szobrokat, installációkat a meghívott képzőművészek, illetve maga a közönség is. Lesznek új helyszínek: Diákhitel Kávézó előadásokkal, beszélgetésekkel; Új Széchenyi Terv Élménypark a küzdőtér felett áthaladó, közel 100 méter hosszú kötélpályával; Best of Sopron, Best of Hungary néven gasztronómiai különlegességek.