Hogy létezhet az, hogy egy olyan együttes volt az egyik legnagyobb hatással az elmúlt másfél évtized popzenéjére, amelynek nem is ismerjük a tagjait, ráadásul eddigi, nem túl terjedelmes munkássága egyharmada kudarc? Tíz ok, amiért a Daft Punk meghódíthatta a világot, és amiért az év legjobban várt albuma is a két robotálarcos franciáé.

1. Ezek mégis kicsodák?

Abban, hogy elektronikus tánczenei előadók kvázi a slágereik mögé rejtőzve lesznek híresek, már régóta nincs semmi különös, kevés olyan zenész van, aki elektronikus bizgentyűket nyomkodva lett valódi popsztár is egyben. A Daft Punk azonban erre a jelenségre rájátszva lett úgy korunk egyik legfontosabb előadója, hogy a két tagot utcai ruhában még a rajongóik sem mind ismernék föl. A robotruhás énjük viszont közismert, pedig a 21. századi popzene amúgy nem hemzseg az ikonikus image-ektől.

 

Egy régi francia interjú 1995-ből, maszk nélkül

Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo - amellett, hogy megőrizték az önállóságukat a lemeziparon belül is - már másfél évtizede képesek elkerülni a popsztársággal járó celeblétet: sosem társul a saját arcuk a Daft Punk zenéihez, legyen szó videoklipekről vagy promóképekről, interjút is ritkán adnak (vagy ha igen, akkor is minimum fekete zsákot húznak a fejükre), magánéletükről szinte semmit nem tudni. Pedig a lemezeik többmilliós példányszámban keltek el, slágereik is voltak, viszont ahogy leveszik fellépés után a robotálarcot, megszűnnek Daft Punknak lenni - valahogy úgy, ahogy annak idején a Kiss-tagok is tették a festett maszkjukkal. Mindezt egy olyan korban, amikor a legtöbb popsztárról azt is tudjuk, hogy mit reggelizett ma.

2. Jól öregedő házi feladat

A Daft Punk 1997-ben nagy kiadónál jelentette meg első nagylemezét, a Homeworköt. Ekkoriban már túl voltunk a Prodigy, az Underworld, a Chemical Brothers, a Leftfield, Goldie és mások, a ravereknél jóval nagyobb közönséghez eljutó nagylemezein, de azért még mindig valamennyire különlegességnek számított, hogy az elektronikus zene albumnyi terjedelemben is működni tud. A Daft Punk az említettektől eltérően nem a keményebb, agresszívabb vonalat vitte, hanem jobbára egy - a franciáknál amúgy korábban is meglévő - könnyedebb, mókásabb hangzást. Viszont a kiemelt számok sem tettek engedményt a háromperces popdalok követelményeinek. Így például nem alkalmaztak vokálokat - leszámítva az Around The Worldöt, de ugye kétséges, hogy azt az egyetlen, halálra ismételgetett, ráadásul szétvokóderezett sort mennyire lehet emberi hangnak nevezni.

 

 

A sokszínű, könnyed buliszámoktól az egészen zajos, még ma is abszolút idegennek ható zajos-vinnyogós döngölésig (kettő ilyen is van) mindenfélét tartalmazó lemez rengeteg hatást összegzett a diszkótól, funktól a house-ig és technóig (a "tanárokat" külön szám sorolja) - mégis határozott és egyéni hangot hozott, és hamarosan már a műfaj klasszikusai között emlegették. És ha ma meghallgatjuk, akkor azt érezhetjük, amit sok, akkoriban menőnek számító zenénél nem: a Homework nagy része nemhogy "jól öregedett", hanem inkább ma is teljesen frissnek hat és élvezetes.

3. Franciákat a térképre

A Daft Punk eleve mint a műfaj egyik klasszikusa és jól látható képviselője, szinte kötelezően említendő, ha egy elektronikus zenészt az őt ért hatásokról kérdeznek. De ennél jóval konkrétabb hatásokról is beszélhetünk, ráadásul több korszakot is átívelő módon. A Homework megjelenése után került a nemzetközi figyelem előterébe a francia house-szcéna, amelyből addig leginkább a veterán Laurent Garnier-t volt szokás ismerni a klubokon kívül. Ezután viszont a rádiókban, az MTV-ben egyre-másra tűntek fel francia előadók, többé-kevésbé beazonosítható jegyekkel: viszonylag (mondjuk egy keményebb technóhoz képest mindenképpen) könnyed hangzás, esetleg humor; diszkós vagy easys minták és kacsintások, analóg hangzások.

 

 

Azután a kétezres évek közepe után indult újabb francia electrohullám nem kizárólag átvett, bár a digitális technika használata által alaposan átalakított hangzásokkal, megoldásokkal kapcsolódik a Daft Punkhoz. Az irányzat központi kiadóját, az Ed Bangert igazgató, legfontosabb zenekarát, a Justice-t befuttató Busy P ugyanis 2008-ig a Daft Punk menedzsere is volt. A legújabb elektronikus zenei hullám pedig nagyban használja az electro house stílusjegyeit; ráadásul nem kizárólag ezen a közvetett módon kapcsolható vissza a Daft Punkhoz. Így például a legfiatalabb generáció egyik sztárja, Madeon a Discovery-hez készült rajzfilm hatására kezdett el zenélni 11 évesen.

4. Rajzfilm a földönkívüliekről

Könnyű dolga van annak, akinek az első két klipjét egyből olyan rendezőóriások jegyzik, mint Spike Jonze és Michel Gondry. Más kérdés, hogy a francia duó mögött nem álltak komoly kiadói pénzek, egyszerűen tetszettek a számok a rendezőknek, akik a tagokkal is hamar megtalálták a hangot. "Sosem hallottam addig a Daft Punkról, a lemez még meg sem jelent" - mondta később Jonze, aki a Da Funk kutyafejű főszereplőjéről elhíresült klipjét rendezte. "De volt valami abban a dalban és a lemezben, amitől az egész nagyon szórakoztatónak tűnt." Az akkor már ugyancsak befutott kliprendezőként dolgozó Gondry pedig az Around The World lenyűgöző egyszerűségétől hidalt le.

 

 

Persze jó klipekkel sok más zenekar is befutott már, viszont olyat már senki más nem csinált, hogy egy teljes lemezhez egész estés anime filmet rendelt volna, amely egyszersmind a 2001-es Discovery album klipjeit is magában foglalta. Ez a film volt az Interstella 5555: The 5tory of the 5ecret 5tar 5ystem, mely a maga földönkívüli zenekaros alapsztorijával csak tovább növelte a Daft Punk mítoszát.

5. Mégis szeretjük a nyolcvanas éveket

Már mi is emlegettük párszor a régi közhelyet, mely szerint nincs kínosabb az előző évtized divatjánál, így a kilencvenes években csak gúnyos kacaj kíséretében emlegették a nyolcvanas évek zenéjét. Aztán 2001 tavaszán megjelent a Daft Punk második albuma, a Discovery, melyen Bangalter és Homem-Christo a gyerekkorát idéző zenei idézetekkel zsúfolta tele a lemezt, legyen az diszkó, szoftrock, elektropop vagy éppen metálos gitárszólók, leginkább a nyolcvanas évek első felét idézve. Klubszinten ugyan már másutt is megfigyelhető volt az új hullám és a szintipop reneszánsza (lásd electroclash), de a mainstreambe a Daft Punk vitte be az előző évtizedet.

 

 

A Discovery csupa olyan eszközt ismertetett meg a popzenével, a mesterséges énekhang-effektként működő vokódertől az évek óta lejártnak hitt szintihangzásokig, melyekről sokáig úgy tűnt, már sosem lesz keresnivalójuk ott. "Amitől a Discoverynek '80-as évek hangulata lesz, az az, ahogy a Daft Punk belenyúlt az évtized műanyagnak bélyegzett popzenéjébe" - írta a retró popzenei szerepét kutató Simon Reynolds, mondván, hogy a Daft Punk újjáértelmezte a műanyagot, levetkőzve annak negatív asszociációit. A One More Time, az Aerodynamic vagy a Harder Better Faster Stronger dalok sikere a Daft Punkot igazolta, és onnantól kezdve az évtized egyre jobban belemerült a nyolcvanas évek újrafelfedezésébe.

6. Stílusteremtés fél kézzel

Homem-Christo és Bangalter szólózenészként, más projektek tagjaként is aktív; sőt, 2006-ban egy filmet is rendeztek Electroma címmel. E mindenféle tevékenységeik közül mindenképpen érdemes kiemelni a Stardust triót, amelyben Bangalter mellett Alan Braxe zenész és Benjamin Diamond énekes szerepelt. Feltehetően megismételhetetlen rekordot állítottak fel: a Stardust mindösszesen egyetlen számot jelentetett meg, amellyel egy teljes irányzatot sikerült elindítania.

 

 

Az 1998-as Music Sounds Better With You-ról van szó, amely hatásának nagy részét Diamond néhány sornyi éneke mellett a szűrőzött Chaka Khan-hangmintának köszönhette. Ezután jó néhány évig még a magyar kereskedelmi rádiókból is kivakarhatatlanok voltak a nu disco, vagy az alkalmazott szűrőzésről filter disco névre keresztelt irányzat slágerei (Modjo: Lady, erre biztos mindenki emlékszik, aki 2000 körül tudatánál volt); arról nem is beszélve, hogy az előző évtized legjobb Madonna-slágere, a Hung Up szintén hasonló trükkre épült. Manapság pedig már a nu disco reneszánszát éljük.

7. Túlélni a bukást

Szinte minden jelentős zenekarnak vannak rossz, vagy éppen bűnrossz, lemezei vagy korszakai (és persze ezeknek kisebbségben lévő, dacos rajongói), de azért azt kevesen tudták megcsinálni, amit a Daft Punk: az idén működésének huszadik évébe lépő zenekar mindössze három sorlemezt jelentetett meg, és ebből az egyik (a "rendes" életmű harmada) az általános vélemény szerint dögunalom. A 2005-ös Human After Allról azt olvastuk, hogy vannak emberek, akik szerint jó, de mi őszintén szólva nem bírtuk rávenni magunkat, hogy akár bele is hallgassunk, annyira félünk attól, hogy előtörnek a kellemetlen emlékek.

 

 

Szóval itt ez a zenekar, amelyik 12 éve adta ki az utolsó rendes és jó lemezét, azóta kiadott egy rosszat, egy koncert- és filmzenealbumot és egy - kereskedelmileg nem túl jól teljesítő - válogatást. Ehhez képest nem az a világ hozzáállása az új lemezhez, hogy "na, lássuk, tudnak-e mutatni valamit ezek a robotfejű csávók?!", hanem az, hogy "ÚRISTEN ÚJ DAFT PUNK-LEMEZ!!!!!!!"

Na, ezt csinálja utánuk valaki!

8. Piramisokkal jobb a buli

Az elektronikus zene történetében keveseknek sikerült igazán rendes koncertet összehozni; a legtöbbször az ember nem is igazán nevezné koncertnek a fellépéseket. A Daft Punk 2006-2007-es turnéján ezen a területen is nagyot húzott. A két robot egy hatalmas piramisban nyomkodott gombokat, és emellett is hatalmas show volt. A beszámolók abszolút egyöntetűen lelkesek voltak: sikerült a bulifeeling és a látványosság maximumát összeegyeztetni. (A turnéról csak koncertlemezt adtak ki, DVD-t nem, mondván: a YouTube-ra feltöltött videók mennyiségével, az általuk nyújtott különféle nézőpontok gazdagságával úgysem tudnának versenyezni.)

 

 

Különösen fontos, hogy a turné eljutott Amerikába is, a legnagyobb fesztiválokon lenyűgözve olyan embertömegeket, akik azelőtt leginkább rockzenére szórakoztak ugyanott. Egyes vélemények szerint azt is mondhatjuk, hogy ezzel a Daft Punk előkészítette a talajt az elektronikus zene elképesztő amerikai áttörésének. Az elektronikán kívül is megjelent a Daft Punk. Kanye West 2007-es, Stronger című slágerének alapja nagy részben a Harder, Better, Faster, Stronger. Kisebb sikerrel, de más rapperek is mintázták a számaikat. A zenebuzik kedvenc zenekara, az LCD Soundsystem egyik legjobb számában az énekes azzal dicsekszik, hogy "én játszottam először Daft Punkot a rocker kölyköknek"; másik legjobb számának pedig azt a címet adta: Daft Punk Is Playing At My House. Sőt, állítólag az amerikai indie-srácok bulijain az elektronikus zenét leginkább ők szokták képviselni.

9. A gépzene jövője az ember

Ha már egyszer tényleg fontos szerepe volt a Daft Punknak az elektronikus tánczene jelenlegi reneszánszában, akkor érdekes lehet, mit gondolnak ők az irányzat jelenlegi állapotáról. Meglepő módon egyáltalán nincsenek elragadtatva, hiába a techno az új rock and roll: "Az elektronikus zene most a komfortzónáján belül marad, és semennyit sem fejlődik" - mondta a héten Thomas Bangalter a Rolling Stone-nak. "A műfaj identitásválsággal küzd. Hallasz egy számot, de fogalmad sincs, kié. Nincs jellegzetes hangzás senkinél, egyedül Skrillex volt ilyen, pont ezért is lett ilyen sikeres" - tette hozzá.

 

 

És hogy mi lenne erre a Daft Punk válasza? Hát az, hogy szakítanak az eddigi felfogásukkal, és a gépek és hangminták helyét átveszik az emberek. Az új lemezen gyakorlatilag nem lesznek samplerek, és dobgép is csak két számban hallható. Az elektronikát egy saját maguk építette szintetizátor szolgáltatja csak, a lemez pedig tele lesz neves vendégszereplőkkel, illetve sessionzenészekkel, akik a tagok kedvenc popzenei korszaka, a hetvenes-nyolcvanas évek legendás lemezein játszottak. Az irány mindenképpen érdekes, de hogy a korszak elektro-funkját megidéző új számok mennyiben mutathatnak irányt az elektronikus zenének, az legalább a lemez megjelenéséig kérdés marad.

10. Mégsem halott a nagylemez?

Mostanában igen sok előadó készít lemezt hosszabb kihagyás után, de egyikükét sem előzte meg akkora csinnadratta, mint a Daft Punkét - beleértve David Bowie visszatérését is. A franciák új lemezét már az Alive turné 2007-es befejezése óta kezdték várni a rajongók, ám éveken keresztül nem történt semmi. Néha-néha felröppent egy hír a Daft Punk visszatéréséről, de egészen mostanáig semmi alapjuk nem volt.

 

 

Miután azonban a techno meghódította a világot, egyre több tekintet fordult Bangalter és Homem-Christo felé, ők pedig nem akármilyen promócióval sorozták meg a közönséget, miután az idén januárban bejelentették a folytatást. Rejtélyes reklámszpotok a Saturday Night Live tévéshow-ban, óriásplakátok a világ nagyvárosaiban, naponta megjelentetett videoelőzetesek a lemez közreműködőivel, és április közepére már tényleg a csapból is a Daft Punk folyik. És ebbe még az is belefér, hogy a hivatalos lemezbemutató bulit (ami nem koncert) egy isten háta mögötti ausztrál városka fesztiváljára időzítsék. Ugyan az albumformátum állítólag már halott, a Daft Punk mindent megtesz, hogy visszafordítsa az idő kerekét. És nekik akár még sikerülhet ez is.