Sipos F. Tamás lett a Republic énekese

Vágólapra másolva!
Az Exotic korábbi frontembere, Sipos F. Tamás lett a Republic énekese. Az új felállás az első koncertjét csütörtökön Egerben adja.
Vágólapra másolva!

Sipos F. Tamás, az Exotic egykori frontembere lett a Republic énekese - derül ki a zenekar Facebook-oldalán tett csütörtöki nyilatkozatból.

"Szeretnénk újra álmodni, zenélni, folytatni a közösen megkezdett utat. A Republic bennünk és általunk él tovább. Tudjuk, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan, mint régen volt. Cipő pótolhatatlan, ugyanakkor hisszük, a legtöbbet a színpadon tehetjük azért, hogy versei, dalai a zenénkkel együtt fennmaradhassanak" - fogalmazott a csapat.

Bódi László Cipő, a Republic alapítója, énekese, dalszerzője, szövegírója március 11-én hunyt el szívbetegségben. A zenekar 23 évig zenélt együtt az eddigi frontemberrel, az alapító tagok közül egyedül Boros Csaba basszusgitáros maradt, mellettük Nagy László Attila dobos és Patai Tamás gitáros tagja a Republicnak. Tóth Zoltán gitáros néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy kilép az együttesből.

A Facebook-bejegyzés szerint a méltó folytatáshoz szükség van egy olyan segítő hangra, aki közreműködik a dalokban. "Ezt a hangot Sipos F. Tamásban találtuk meg, aki eddig is ezer szállal kötődött hozzánk" - fogalmazott a zenekar, amely április 25-én csütörtökön Egerben lép először színpadra Sipos F. Tamással.

A 49 éves Sipos F. Tamás 1986 és 1992 között volt az Exotic énekese, 1993-tól szólólemezeket jelentet meg. Legutóbbi anyaga Mindig gondolj rám címmel 2000-ben jelent meg. 2004-től újra összeállt az Exotic, az énekes emellett zenészbarátaival, a Billy Idol Tribute Banddel is fellépett.