Az Omega beperelné Kanye Westet

Vágólapra másolva!
Az együttes producere nem akarja annyiban hagyni, hogy az amerikai rapper engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lányt új számához.
Vágólapra másolva!

Mint azt múlt szombaton megírtuk, Kanye West az egyelőre csak utcai házfalakra vetített, New Slaves című számához használta fel a legnagyobb Omega-sláger felismerhető alapjait. Kóbor János, az együttes énekese akkor a Recordernek elmondta, hogy tőlük senki sem kért ehhez engedélyt, de akkor még úgy tűnt, nem lesz az ügynek folytatása, a Blikk azonban csütörtökön arról írt, hogy az Omega tagjai mégsem hagynák annyiban az ügyet. Benkő László, az együttes billentyűse és a producer Trunkos András is felháborítónak tartják, hogy West nem kért engedélyt a használatra, Trunkos pedig már fel is vette a kapcsolatot egy nemzetközi jogásszal.

Omega, 50, Aréna, koncert Fotó: Mudra László [origo]

A harcos kedvű zenészeknek azonban várniuk kell egyelőre, mert Kanye West új albuma csak június 17-én jelenik meg, a New Slaves pedig egyelőre sehol sem jelent meg hivatalosan. A Blikknek az Omega kiadója, a Universal magyar részlege, illetve az eredeti hangfelvételt kiadó Hungaroton is jelezte, hogy tőlük sem kértek engedélyt a Gyöngyhajú lány felhasználására.