A poptól a turbo-folkig

2013.07.01. 20:00

A néhai Jugoszláviában élénk zenei élet volt. Cikkünkben a horvátországi pop- és rockzenét tekintjük át, szükségszerűen vázlatszerűen, a kezdetektől a napjainkig. Néhány kiragadott példával illusztráljuk, hogy milyen zenét hallgattak Horvátországban egykor és ma.

Amíg létezett Jugoszlávia, horvát pop és rock nem létezett. Léteztek persze horvátországi együttesek, de ezek az egységes zenei piac szereplői voltak. Petar Janjatovic az Ex YU rock enciklopedija című könyvében írja, hogy a zágrábi Srebrna krila együttesnek 1980. szeptember 25-e és október 1-e között pedig 14 teltházas koncertje volt Belgrádban, míg Zágrábban csak egy. Első, 1979-es nagylemezéből több mint 600 ezer példányt adtak el (az akkori, nagyjából 20 millió lakosú Jugoszláviában), sikerük tehát jócskán túlnyúlt az akkori Horvát Szocialista Köztársaság határain.

Jugoszláviában egyébként nem sok központi intézmény létezett, így lemezkiadóból is több volt. A Diskoton szarajevói cég volt, a PGP-RTB és a Jugodisk belgrádi, Ljubljanában a ZKP RTLJ működött, Zágrábban pedig a Suzy és a Jugoton (talán ez a legismertebb a magyar közönség számára). A kiadók nem etnikai-területi lapon működtek: az egyik legfontosabb lemez, a belgrádi újhullámos együtteseket bemutató Paket aranzman például a Jugotonnál jelent meg.

Popsikerek

A kommunista Jugoszláviába gyakorlatilag akadálytalanul törhetett be az imperialisták muzsikája, az úgynevezett rock and roll. Így az 1961-ben alakult zágrábi Atomi együttes már 1962-ben a zágrábi tévében szerepelhetett. Természetesen az akkori horvát (és jugoszláv) zenekarok is a The Shadows hatása alatt álltak. Ekkortól a jugoszláv zenei életben, és ez Horvátországra is érvényes, nem csak elviselhetetlen műnépdalok léteztek, hanem olyan elviselhetetlen műnépdalok is, amelyeket popzenével kereszteztek, amilyeneket például Miso Kovac, a bajuszos dalmát sarmőr énekelt.

 

Azonban nem csak ilyen zenei hibridek léteztek: a kötetlen és felhőtlen szórakozásra vágyó fiatalabb nemzedék (és a lélekben fiatal idősebbek) egyik kedvenc zenekara a kortalan Novi fosili volt. Nagyjából egy évtizeddel később, a ’70-es évek végén egy új csillag tűnt fel: a rekedt hangú Vlado Kalember tinibálvány lett, a már említett Srebrna krila pedig bombasiker. Első slágerük az Ana volt; "telefonkönyv-együttesnek" is nevezték őket, mert valószínűleg nem sok olyan női név volt az utónévtárban, amelyiket ne foglalták volna dalba.

A politikailag is a keleti és a nyugati tömb közé ékelt Jugoszlávia, egyedüli szocialista országként, részt vett az Eurovíziós fesztiválon. A legnagyobb sikert a zárai (hovátul Zadar) Riva érte el, akik az 1989-ben nyertek. A Riva nyomtalanul eltűnt, az énekesnő Emilija Kokic azóta szólókarrierrel próbálkozik, inkább kevesebb, mint több sikerrel. 1990-ben Zágrábban volt az Eurovízió döntője, Jugoszláviát pedig Tatjana Matejas "Tajci" képviselte. Az énekesnő jelenleg az Egyesült Államokban él, Tajci Cameron néven egyházi zenét énekel.

Új hullám és egyebek

Ennél érdekesebb zenék is voltak persze. Volt, aki a progresszív rock vagy a hard rock felé fordult. A ’70-es évek elején Dado Topic megalapította Time együttest. Bónusz infó: ha legközelebb felmerül, vajon kinek a szülei voltak képesek az Adolf nevet adni gyereküknek, mondják, hogy Adolf "Dado" Topicnak. Szintén horvátországi együttes volt az Atomsko skloniste: első lemezük, az apokaliptikus Ne cvikaj generacijo, 1978-ban jelent meg. Sok szó esik rajta a háborúról is.

Aztán jöttek az újhullámosnak nevezett együttesek. Az egyik legfontosabb együttes az Azra volt. Az alapító Branimir "Johnny" Stulic leginkább a melankolikus, törökös ihletésű balkáni népzene, a sevdah iránt érdeklődött, az Azra mégis a ’80-as évek egyik legdühösebb lemezével debütált.

 

Stulic idővel egyre elvontabb lett (amit közönsége már nehezen követett), majd ismét a népzene felé fordult. Jelenleg Hollandiában él, a nyilvánosságot nem keresi, verseket ír és fordít. A YouTube-on néha neki tulajdonított, korábban nem publikált (nép)zenei feldolgozások bukkannak fel.

Az Azra tagjaként kezdett Jura Stublic is, de néhány hét után otthagyta Stulicot, és vitte magával a zenészeket is. A Film a zágrábi új hullám egyik fontos állomása volt, aztán a kissé összeférhetetlen Stublic lecserélte a zenéstársait, és a Jura Stublic i Film névvel folytatták. Jóval konszolidáltabb - és sokkal kevésbé érdekesebb - zenét játszottak. Hasonló utat járt be a Prljavo kazaliste is. Az első lemezeik említése nélkül nehéz lenne megírni a horvátországi és jugoszláviai rock történetét, de később egyre súlytalanabbá lettek.

Az újhullám a kísérletezés időszaka: ez különösen a még ma is aktív Darko Rundek akkori együttesére volt igaz. A Haustor két évig koncertezett, mire lemezszerződéshez jutott. Hangzásában mindig különbözött más jugoszláviai együttesektől.

Az 1983 óta létező, harsány Psihomodo pop tagadhatatlanul Ramones-utánérzés, talán ezért is lett meglehetősen népszerű koncertzenekar. A tengerparton, különösen az isztriai félszigeten közben egészen eredeti dolgok zajlottak. Franci Blaskovic pólai (Pula) költő alapította meg a Gori Ussi Winnetou alkalmi zenekart (rajta kívül gyakorlatilag nincs állandó tagja). Sose gondoltam volna, hogy ezt a számát valaha sikerül egy magyar cikkbe befűzni.

 

Blaskovic egyébként gyakran játszott együtt a szintén helyi – egyébként a szabadkai zenei fesztiválon 1987-ben feltűnt – együttessel, a KUD Idijotival. Ez 1981-től 2011-ig működött: akkor Tusta, az énekes megbetegedett, tavaly októberben halt meg. Isztriai együttes volt a KUD Idijoti, határozottan antifasiszta elkötelezettségű: vörös csillag, olasz kommunista indulók, punk. Felléptek sok évvel ezelőtt Budapesten is, még az első Szigeten.

Tusta, a KUD Idijoti énekeseForrás: flickr.com/exitfestival - Nenad Miljatovic

 

Szintén fellépett Pesten, a ’89-es Hungaro Carrot fesztiválon a Let 3, a fiumei (Rijeka) illetőségű bizarr, szürreális, trágár formáció, a legeredetibb horvátországi együttes. Zenéjükön kívül a Nagymama Fasza című szoborral is gazdagították az emberiséget.

  

Kilencvenes évek

A kilencvenes évek első felében a háború miatt a horvátoknak viszonylag kevés idejük volt jó zenéket gyártani, de azért próbálkoztak. Az évtized elején például az Ugly Leaders bemutatkozó lemezével Rijekában napvilágra verekedte magát a horvát rap. A műfaj első igazi sikere mégsem belföldről jött, az Egyesült Államokban élő, horvát származású MC Slav Rob G adott ki Croatian Liberation Front néven egy egészen király háború- és Milosevic-ellenes számot. A Croatia’s Got To Be Free a korral lépést tartó hangzásban és stílusban küldte el a szerb elnököt oda, ahová a horvátok többsége szerint való volt. A dal rövid idő alatt elképesztő népszerűségre tett szert a háborúzó országban.

The Beat FleetForrás: Wikimedia

 

A horvátországi hiphop persze ekkor még fényévekre volt ettől a szinttől, igazi sikereket csak a háború után tudtak aratni a műfajhoz tartozó előadók. A spliti The Beat Fleet nevű együttes tagjai 1997-ben már egész jó zenét csináltak. Közben a rádiók is elkezdték a helyén kezelni a hazai hiphopot, a zágrábi Tram 11 Hrvatski velikani című dala már az első horvát rapszámként a slágerlisták legtetejére mászhatott, és meg kell jegyeznünk, teljesen megérdemelten.

A kilencvenes évek a hiphop mellett a dance és a folk-revival évtizede volt Horvátországban. Utóbbi politikai célt is szolgált, a horvát hagyományok felelevenítése ellensúlyozta a korábbi évtizedek jugoszláv egységesítő törekvéseit. A folk ugyan elért szép sikereket is, hamar áldozatául esett az elektronikának, mert Horvátország sem kivétel az ökölszabály alól; ha egy balkáni országban van dance és van vulgárfolk, ott turbo-pop is lesz. E műfajok létjogosultságát pedig évről évre igazolta, hogy az Eurovízión ilyen dalokkal induló horvátok - a háborúban szerzett nemzetközi szimpátia miatt - folyamatosan hozták a jobbnál jobb helyeket.

A komoly gondok 1995-ben kezdődtek, amikor a korábban jelentős hazai sikereket elérő Magazin egy Lidija nevű szopránénekessel hatodik helyen végzett, egy évvel később pedig a siker receptjére rátalálva, Maja Blagdan negyedik lett a zavarba ejtően rossz Sveta ljubav című számmal. A helyzet odáig fajult, hogy Doris Dragovic 1999-ben a negyedik helyet már egy annyira rossz dallal szerezte meg, amire már azt sem túlzás mondani, hogy eurovízós értelemben véve kifejezetten jó. ’99 után győzött az igazság, egyre rosszabbul teljesítettek a dalfesztiválok horvát indulói. Ez egyébként annyira zavarta a horvát televíziót, hogy 2007-ben még a saját Presser Gáborukat, Dado Topicot is beizzították a versenyre, bár ez sem segített rajtuk.

A nyolcvanas éveknek értelmet adó újhullám és punk közben Szerbiához hasonlóan Horvátországban is teljesen kifulladt. A késő nyolcvanas években indult projektek futottak tovább, de ezek, bár nem voltak rosszak, soha nem tudtak felnőni az Azra vagy a Haustor teljesítményéhez. Ilyen volt például a spliti Daleka obala és a Laufer is. A múltat azonban le kellett zárni, elvégre nagyon ciki lett volna, ha a független Horvátország semmivel sem tudja überelni a jugoszláv zenét. 1995-ben majdnem végleg vége lett a háborúnak, a horvátok meg hirtelen egy nagyon király saját államban találták magukat, hegyekkel, szép városokkal és Európa egyik legszebb tengerpartjával, ideje volt már örülni ennek.

 

És jött is a Bambi Molesters. Horvátország jelenleg egyetlen nemzetközileg is ismert és elismert együttese annak ellenére játszik szörfrockot, hogy ők pont nem tengerparti városból származnak. Ez mondjuk egyáltalán nem zavarta Michael Stipe-ot, az R.E.M. frontemberét, amikor először kérte fel őket előzenekarnak egy európai turnéra.

Bambi MolestersForrás: flickr.com/exitfestival - Aleksandar Kamasi

A Bambi Molesters eddig négy stúdióalbumot adott ki, ezek közül a ’97-es Dumb Loud Hollow Twang és a két évvel későbbi Intensity! szinte egyáltalán nem különböznek egymástól, mindkettő tömény instrumentális macsóskodás. A 2001-es Sonic Bullets: 13 From The Hipen sem volt nagy változás, de ez a lemez már nemzetközi összehasonlításban is kitűnik professzionalistásával és tökéletes hangzásával. Ezután viszont 9 évig hallgattak, csak 2010-ben adtak ki új anyagot. Az As The Dark Wave Swells kicsit komorabb elődeinél, de ettől még nagyon megéri meghallgatni. (Itt írtunk róla kritikát, itt pedig egy Bambi Molesters-koncertről volt szó. A Bambi Molesters pályáját elindító, 1988 óta lemezkiadással foglalkozó Zdenko Franjic pedig itt mesélt nekünk mindenféle érdekességeket a jugó punkról és egyebekről.)

A harmadik évezred

Nemzetközi sikereik ellenére a Molesztálók otthon rétegegyüttes maradt. Jelentőségük hazai szempontból inkább az, hogy hozzájárultak a horvát zeneipar nyugati nyitásához. Ez a nyitottság vált a horvát könnyűzene legfontosabb jellemzőjévé az elmúlt évtizedben. Mivel a Molesters máig nem vált meg horvát kiadójától, a Dancing Beartől, a kiadó is komoly nyugati tapasztalatokat szerzett az együttessel, és itt nem kozsói értelemben vett nyugati tapasztalatokra kell gondolni, hanem igazi profizmusra.

A nyitottságot az idegenforgalom csak felerősíti, nyaranta olaszok és britek ezrei lepik el a horvát tengerpartot, és egyre többször magukkal hozzák a fesztiváljaikat is. A brit szervezésű Unknownra például a Horrors és Jamie XX is jönnek. (A Guardian épp a múlt hónapban lelkendezett egy cikknyit a horvát fesztiválokról.)

Ezekkel az előadókkal persze nehéz felvenni a versenyt, de korántsem lehetetlen. A boszniai horvát és bosnyák Dubioza kolektiv például a Wu-Tang Clannal vagy a My Bloody Valentine-nal fog fellépni a Terraneo fesztivál nagyszínpadán, és elég csak a lenti videót megnézni, hogy tudjuk, hatalmas buli lesz. (Magyarországon is jártak már többször, idén is jönnek a Szigetre.)

 

Az együttes egyébként 2011-ben angol dalszövegekkel adott ki lemezt Wild Wild East címen, és az is elég jó lett, szóval még bármi lehet belőlük.

Mégsem a Dubioza kolektivhoz hasonló projektek alkotják a horvát könnyűzene gerincét, a legnagyobb pénz ugyanis a fesztiválok mellett a turbo-folkban van. A kilencvenes évek történéseit követve sem nehéz kitalálni, hová vezetett a népzene nyomulása; a balkáni turbo-folk a kilencvenes évek végére a horvát diszkókba is bedugta disznófejét. Ez a szerb gyökerű műfaj az elektronika és a folk rendkívül igénytelen párosítására építve tesz feledhetetlenné minden balkáni bulit, és bár legtöbb előadója szerb nemzetiségű, kár tagadni, hogy olyan horvát énekesek is a szcénához tartoznak, mint a szende arcú bombázó, Jelena Rozga (0.34-nél kezdődik a jóság).

Jelena Rozga, a turbo-folk csalogányaForrás: Youtube

A turbo-folk horvát térnyerése már csak azért is érdekes, mert alapvetően egy szerb gyökerű zenei irányzatról van szó, a kilencvenes évek elején pedig a szerb turbo-folk Horvátországban és Boszniában összeforrt a háborúval. Ceca, az egyik legjelentősebb szerb turbofolk-énekesnő neve például egyenesen szitokszóvá vált a háború alatt, ő volt ugyanis a felesége a rettegett Zeljko Raznatovicnak, azaz Arkannak, aki szabadcsapatával a horvátországi és a boszniai hadszíntereken tett nem túl szép dolgokat. Persze sokan ideológia nélkül is szidják a turbo-folkot, mert tényleg nem túl színvonalas műfaj. Ebből a remek 2007-es angol nyelvű tanulmányból még azt is megtudhatjuk, hogy Eszék korábbi, jobboldali polgármestere sokáig nem engedte, hogy a városában turbo-folk bulikat tartsanak. (Erről és más kelet-európai mulatós zenékről bővebben itt írtunk.)

StonebridgeForrás: Stonebridge Facebook

 

A turbo-folk mellett a kétezres évek másik nagy nyertese a horvát metál volt. A nyolcvanas években menő spliti Osmi putnikot a Father nevű együttes követte a trónon, de nem is ez az érdekes, hanem ami most történik. Mára ugyanis egy elképesztően pezsgő stoner- és metálszíntér alakult ki az Adriai-tenger partján, a semmiből ugrálnak elő a jobbnál jobb együttesek. Az én személyes kedvencem a She Loves Pablo, de a Stonebride is nagyon jó.

Hát nagyjából így állunk a horvátokkal.