Fegyverem a bunkóság - Nas, Armin van Buuren és Henrik Schwarz a Balaton Soundon

2013.07.13. 16:46

A New York-i hiphop (valahai) (egyik) királya, a trance királya, és az okos techno valószínűtlen diadala. Balaton Sound, péntek.

Nas közönsége a Balaton SoundonFotó: Hajdú D. András - Origo

A pénteki Balaton Sound első érdekesebb előadója Nas volt, aki egy dj-vel és egy dobossal állt ki a színpadra - ahol annyira nem történt aztán semmi, hogy azt is eseménynek éreztem, amikor a basszus ledöntötte a vécében az üres söröskorsómat. Miközben a Wu-Tangben például mindenkinek megvan a saját hangja, a saját stílusa, addig Nasról csak a hangja alapján nem igazán lehetett kideríteni, hogy kicsoda akar lenni. Míg a Wu-Tangen azt éreztem, hogy én vagyok a fesztivál legnagyobb stricije, aki legalább ötven lányt futtat a környéken, addig Nas nem tudott elhitetni velem semmit. Arra is legalább húsz percet kellett várni, hogy megszólaljon az első szám, amire mosolyogva lehetett bólogatni.

Nas a Balaton SoundonFotó: Hajdú D. András - Origo

Pedig Nasnak vannak kellően ütős és agresszív számai, csak valamiért nem ezeket hozta el. Nem segített persze a korai, napsütéses időpont sem, de neki is többet kellett volna beletennie annál, hogy fel-alá sétálgat és azt ordibálja, hogy hajrá emberek, make some noise! - aminél elcsépeltebb dolog valószínűleg nincs is. Nem sikerült belaknia a színpadot. Meglepő módon ennek ellenére is odavoltak érte az emberek, egy csomóan lengették a kezüket. C (AP)

Armin van Buuren a Balaton SoundonFotó: Hajdú D. András - Origo

 Mintha mindenki kicsit becsapva érezte volna magát, amikor tavaly kiderült, hogy Armin van Buuren lép fel Björk helyett a Balaton Soundon. Akkor ez majdnem olyan rossz ötletnek tűnt, mint bármilyen terepen felléptetni a Thirty Seconds To Marsot. Aztán eljött a kicsit lesajnált, beugró Buuren, és megcsinálta a fesztivál legkeményebb buliját: villództak a fények, és több zöld lézert lőttek el, mint eddig valaha. A zene végtelen, folyós masszának tűnt, de az biztos, hogy a döngölés egy pillanatra se szűnt meg. Ezek után nem is lehetett kérdéses, hogy megnézzük-e idén is Buurent. Egy napig úgy tűnhetett, hogy Avicii a király, ő osztja a lapokat, de a holland dj szerencsére rendbe rakta a dolgokat. Nyilván nem egy műfajban nyomulnak, Aviciinek talán több slágere is van, de Buurennek is van egy komoly fegyvere, ami mindent üt.

Armin van Buuren közönsége a Balaton SoundonFotó: Hajdú D. András - Origo

Az egyik legkedvesebb hobbim, hogy bunkó vagyok. Lehet ezt persze hivatásszerűen csinálni, de minek. Ha a Wu-Tang alatt a fesztivál stricijének éreztem magam, akkor Buuren szettjére a fesztivál egyik legnagyobb, legüresebb bunkója voltam. Ebben valójában semmi rossz nincs, tényleg semmi cikizés, Buurennek egyszerűen ez a titkos fegyvere: esztétikai kategóriát csinál a bunkóságból. Megvolt ez már az építészetben, megvolt ez a filmművészetben, szóval semmi bántás nincs a dologban. Csak megy a végtelen döngölés (egy olyan, egyébként jól működő számból is, mint például a Born Slippy, képes valami elektro-trance masszát kihozni), amibe az ember beleáll, és csak lubickol benne, és arra a másfél órára megszűnnek a problémái. Ehhez megkapjuk még a szokásos, őrülten villogó színpadot, a lézereket, és mindenki boldog. B+ (AP)

Henrik Schwarz közönsége a Balaton SoundonFotó: Hajdú D. András - Origo

Henrik Schwarz amolyan nem szándékolt ellenpontként valami egészen elképesztő mutatvány hajtott végre éjféltől fél kettőig. Olyan szettet játszott, amire leginkább az a leírás illik, hogy baromi okos; ha otthon hallgatom, akkor minden trükkje után csettintek egyet - márpedig volt belőle rengeteg -, iszonyatosan élvezem, és aztán elhatározom, hogy gyorsan letöltöm az összes fellelhető Henrik Schwarz-mixet. De közben fel nem merült volna bennem, hogy ez működőképes lehet egy olyan helyen, mint a telt házas Balaton Sound, péntek éjszaka a csurig töltött Telekom Teraszon; ahol az emberek olyan sapkát viselnek, aminek a tetején ilyen kis pörgettyű van, meg felmásznak a sátort tartó kötélen, meg ismeretlenek hátán dobolgatnak (saját élmény: az én hátamon) - és ki tudja még, miket csináltak!

Henrik Schwarz a Balaton SoundonFotó: Hajdú D. András - Origo

Szóval nem az volt az elképesztő, hogy a zenében olyanok történtek, hogy egy viszonylag egyenes technoalapon találkozott egymással valami ipari csattogás és egy elegánsan szexi jazztrombita, és ez nem hülyeség volt, hanem pont így tökéletes; hogy egy átvezetésnél mintha Schwarz azzal szórakozott volna, hogy "na, berakjak most dubtechnót?"; hogy amikor egészen kemény és ütősközpontú zenét szedett elő, akkor azt hamarosan ellenpontozta mondjuk egy furi, pszichedelikus és semmiképpen nem "slágeres" énekmintával - satöbbi, satöbbi, tényleg nincs értelme az összes kis okosságot, mondjuk a jazzes house-tól a latinos beütésű komoly technóba átvezető lépéseket rekonstruálni, meg nem is tudom, ahhoz végig szorgalmasan kellett volna jegyzetelnem, nem csak néha kiírni valami vicces dolgot a Facebookra. És azt még kevésbé tudom megmondani, hogy mitől maradt ott az a rengeteg ember táncolni. Messziről nézve úgy tűnt, hogy mindig csak annak örülnek feltűnően, amikor végre a rákészülések, kiállások, okoskodások után végre jön a NÉGYNEGYED - és Schwarz aztán soha nem hagyta meg nekik ezt a felhőtlen örömet sokáig. Közelről nézve viszont örültek, örültünk mindennek. A (RA)

Jó önarcképet lőtt magáról a Balaton Soundon? Küldje el erre az e-mail címre! A legjobbakból válogatást jelentetünk meg az Origón.