Vágólapra másolva!
A moombahton műfaj, amint azt már az énekórán is tanítják (vagy legalábbis ahogy annak idején mi is megírtuk), lelassított reggaetonos ütemekre, erős basszusokra és vinnyogó szintikre épül, és 2010-ben ismerte meg a világ. Azt is tudjuk, hogy nem félnyári divat lett belőle, hanem eljutott még Skrillexig is, és számos mutációja született a rombolós moombahcore-tól a lágyabb moombahsoulig. A Transnational Moombahton pedig a világ különféle (mondjuk: "egzotikus") zenéivel vegyíti a képletet, illetve ez a címe a neves Generation Bass blog mixsorozatának.
Vágólapra másolva!

Nemrég készült el ebből a harmadik rész, amit a minszki születésű, de Pécsen élő Stas, vagyis Stanislav Bendarjevsky rakott össze, bőven adagolva saját számokat és remixeket, letölthető a blogról innen. A nagyobb része keleties, vagyis arab vagy indiai zenék találkoznak az elektronikával (újabb magyar vonatkozás a Slap In The Bass Egyptjének átirata), de azért előkerül mondjuk latin-amerikai tangóharmonikázás is. Szerencsére a keveredések általában izgalmasak, összetett, rétegzett zenék szólnak, nemcsak mondjuk egy bollywoodi vonószenekar dobnak rá a moombah alapokra. A mix nem igazán a rombolásra megy rá, nem egyszer az egzotikával andalító chilles zenék juthatnak eszünkbe róla; de azért amikor kell, akkor érdesebbre vált. Összességében inkább otthoni hallgatásra ajánlott, nem bulizásra. Szerepel a mixben, de külön is letölthető Stas legutóbbi, kétszámos ep-je, a Near East.

A producer további, nemrégi letölthető kiadványa a magyar globáltánczenei színtér legaktívabb tagjával, DJ SuperStereóval közös Hajnal, amelyben Péterfy Bori énekel (SuperStereo az ő zenekarában, a Love Bandben is játszik). Az eredeti moombahsoulos, harmonikás, Péterfy Bori ismert világához pont a megfelelő mértékben passzoló, illetve abba újat is hozó dalhoz (alább a videó) négy remix készült, innen egy lájkért szedhető az összes. Van egy deep és két slágeresebb house-os verzió, valamint Hataahtól egy ravaszabban ritmizált, meglepetésekkel is szolgáló pompás darab. (A győri producer további zenéi itt vannak.) Akinek ennyi nem elég Stasból, az itt megtalálja az összes kiadványát, sok az ingyen letölthető, vagy legalábbis meghallgatható.