A lángcsóva és konfetti nem elég - Biffy Clyro a Szigeten

Első ránézésre nagyjából olyasfajta öngyilkos vállalkozásnak tűnt a Biffy Clyrót a csütörtök este nagyszínpadot záró headliner pozícióba emelni, mint két évvel ezelőtt a White Lieszal lezárni a nagyszínpad műsorát. Legalábbis ha a hazai közönséget tekintjük, itthon ugyanis jó esetben a 2009-es Only Revolutions, tényleg ideális esetben a két évvel korábbi Puzzle óta ismeri őket bárki is.

A skót zenekar ráadásul idén dupla konceptlemezt adott ki ki, és ez a formátum ugye nem a fesztiválkoncertekre optimalizált daloknak kedvez. (Hamarosan azért, belátva a túlzást, készítettek egy rövidített verziót). A Biffy Clyrónak szerencsére mégis van hova visszanyúlnia, ugyanis az ideivel együtt már hat lemeznyi anyagból válogathatnak. Ezek egyike sem klasszikus, nem tekintünk rájuk hivatkozási pontként - de azért ha kell, akkor csak az említett albumokból is igen erős számlistát lehet összeállítani.

A képre kattintva galéria nyílik Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A zenekar igazi nagy problémája az, hogy a fesztiválfellépésekkel mintha nem tudnának mit kezdeni, sosem szólnak tökéletesen. A neten megnézhető hosszabb koncertfelvételek (például Glastonbury, Rock am Ring) alapján nem tűnt úgy, hogy ez lesz az a zenekar, amely este fél tíztől képes arra, hogy odaszögezze az embert a színpad elé. És ez sajnos csütörtökön a Szigeten sem volt másként. A gitárok és a dob folyamatosan az ének fölé nőttek; ez a Biblical közben csúcsosodott ki igazán, amikor megpróbálták keményebb alapokra helyezni a dalt. Az ének érthetetlen volt, amit lehetne a skót akcentusra is fogni, de amikor a számok között megszólaltak, az egy nem skót számára is fogható volt.

A képre kattintva galéria nyílik Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ezzel együtt a Biffy Clyro pontosan azt nyújtotta, ami várható volt. Az Only Revolutions matekos popslágereire, és néhány régebbi, összetettebb szerkezetű - még normális bólogatásra is alkalmatlan - dalra felhúzva adott egy jó koncertet. Mindez a lángcsóvák és a kilőtt konfettik ellenére sem volt elég ahhoz, hogy meggyőzze azokat, akik kétkedve fogadták őket - ez jól érezhető volt a közönségben, hiszen ők jól hallhatóan inkább a dumálgatást választották a feszült figyelem helyett. A rajongók viszont valószínűleg csak akkor panaszkodnának, ha kimaradt volna a Mountains. Ami a bevezetőben említett problémát illeti: ezek a rajongók (akik nem egyszer a régi dalok szövegét is kívülről tudták) voltak annyian, hogy nem volt ciki lézengés a nagyszínpad előtt.

A képre kattintva galéria nyílik Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A Quart Facebook-közvetítésében előkerült a "stadionrock" szó. Én ezt azért túlzásnak érzem; inkább az arénák világába tudják majd jól belakni magukat, ha továbbra is így folytatják. Például a londoni West Ham United szurkolóinak szentségtörő módon lehetne ajánlani, hogy cseréljék le a csapat Bubbles című himnuszát, mert a skótoknak van egy hasoncímű, de sokkal megfelelőbb daluk. B