A döngölésre vártok, mi? - Gesaffelstein a Szigeten

Gesaffelstein technós körökben és a Kanye West-rajongók között is ismert. Szombat éjszaka szuper díszletben, egy szószékről játszott a tömeggel, az meg nagyon élvezte.

Bevallom, korábban nem hallottam a - művészneve ellenére francia - Gesaffelsteinről. Úgy tűnik, a szűkebb technós berkeken kívül nem igazán ismert; ezeken kívül többen a nagy port felvert Kanye West-lemezen találkoztak vele (ezen a számon dolgozott és a Black Skinheaden) - de hát ahhoz is kell elszánás, hogy az ember végigböngéssze ezt a listát az összes producerről. Azért szépen megtelt az A38 sátra szombat hajnali egykor az élő fellépésére.

Gesaffelstein Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Gesaffelstein pedig úgy játszott ezzel a tömeggel, ahogy csak akart. Ez volt a legcsodásabb az egészben: hogy ha leírjuk, hogy mit csinált, akkor az ember azt gondolná, hogy a szombat esti fesztiválközönség erről sikítva menekült - de maradt és nagyon élvezte.

Alapvetően azt játszotta (úgy értsük, hogy tényleg játék volt ez), hogy túlpörgette és kiforgatta a milliárdszor alkalmazott, ugyanennyiszer hatásos "kiállás - HÚ visszajött a dob MEGŐRÜLÖK!" formulát. Ezt csinálta belőle: "A döngölésre vártok, mi? Hát várjatok csak! ... Na jó, tessék, itt van nektek! Haha, vicc volt, mégse!" És ezt egészen végig, bő egy órán át.

Gesaffelstein Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Fogott egy-egy motívumot, klasszikus technóst, moduláló szintizést, hideg csattogást, vagy éppen megbuherált rave-idézetet; ezt hagyta kifutni, tekergette - aztán egyszer csak lett belőle valami eszeveszett döngölő, vagy épp meglepően funkos techno. Vagy electrós a szó régi értelmében; vagy poposságától megfosztott és technóssá lecsupaszított electro-house. Vagy megidézte a korai Daft Punk legelvadultabb pillanatait. Vagy a trapet, annak csiricsáré díszítményei nélkül. Vagy épp dupla tempón pörgő lábdobokat dobott be; vagy minden fémessége mellett valószínűtlenül szexi lett a zene. De egyik ilyen rész sem tartott sokáig: hamarosan jött a következő (már nem is) kiállás - ha nem éppen csend. Mert igen, csend is volt a szombat éjszakai fesztiválbulin.

Az egyes témák, hangzások, basszusok, ritmusképletek is jók voltak; az egész pedig elképesztően szellemes, és noha minimalista abban az értelemben, hogy sose szólt több a pont elég nagyon kevésnél, mégis telített volt - a hangzást tekintve, és azért is, mert sose tudtad, mire számíts, mi jöhet még ezután.

Gesaffelstein Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Most már látható, miért az volt a legcsodásabb, hogy ezt vette a teli sátor. Gesaffelstein minden játéka, váratlan húzása közben nagyon érezte azt, hogy meddig mehet el, hogy mindez ráadásul még pont működjön is. De nem a populista, kiszolgáló módon, hanem amikor azt hitted, hogy na most ment túl a határon, akkor rá kellett jönnöd, hogy a fenéket, ő tudja jobban, hol a te határod. Az volt ennek a fura és nagyszerű eredménye, hogy egy-egy csupasz, kemény döngölés közben nemcsak táncoltam, de muszáj volt vigyorognom is.

Gesaffelstein közönsége Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az idei fesztiválszezonból ez volt a legjobb élményem, pedig láttam én Henrik Schwarzot és Amon Tobint, a Queens Of The Stone Age-t és a Blurt is. A