Együtténeklés, bulibomba, benzinkút - Franz Ferdinand a Szigeten

Franz Ferdinand, sziget 2013
Vágólapra másolva!
Igazából, a fene vigye el, semmi nem utalt arra, hogy Franz Ferdinadék majdnem tíz évvel a felbukkanásuk után is még - ha nem is őrülten releváns, de - szórakoztató koncertet tudnak majd adni.
Vágólapra másolva!

Mert bizony eltelt az a fránya tíz év. Alig van zenekar, amit többször láttam volna élőben, és egy kicsit hergeltem is magam arra, hogy eljött az idő, hogy valaki elverje őket, mert letelt a úgynevezett kulturálisan még megbocsátható, fontoskodó tíz rohadt év. Arról nem is beszélve, hogy nekem soha nem jelentettek valami sokat. Az indie rockot meg a posztpunk revivalt én egy tömbben tudtam csak értelmezni; meghatározóbbnak tűnt maga az áramlat, mint az egyes zenekarok, amelyek közül egyik sem lépte át a mágikus küszöböt, hogy ki tudott volna lógni, el tudtam volna határolni a többitől.

A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Mudra László - Origo

"Hello, mi vagyunk a Franz Ferdidnand, és ilyesmi" - valahogy így hangzott a beköszönő szöveg, és bele is kezdtek a koncertbe, ami hirtelen tök ellenszenvesnek tűnt, mert ennyi idő után én szívesebben láttam volna olyan zenekarokat, akik inkább szét akarják szedni a Nagyszínpadot, mint hogy - többnyire fekete ruhában - kiállnak, és a lábukkal ütik a buliritmust. Eleinte viszonylag gyér taps köszöntötte őket az amúgy nagyszámú közönségből, aminek nagyon tudtam örülni, hiszen a koncert első negyedét nem éreztem valami erősnek, és tökéletesen beigazolva láttam az ördögi elméletemet, hogy a Franz Ferdinandról is le lehet rántani a leplet, ha elég elhivatott kultúrakutató az ember. Egyedül Nick McCarthy ritmusgitáros volt érdekes, aki bosszantóan ízléstelen hawaii ingszerűséget választott, és úgy gitározik, mint egy isten.

A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Mudra László - Origo

Aztán valami lassan megváltozott. Először a Walk Away-ben volt valami americana jelleg; lehetett rá mesélni hatalmas kocsikról és ritkás benzinkutakról, ami kicsit álomszerűvé tette a koncertet, ez volt eddig a legjobb dal. Aztán előtünedeztek az új album jobb számai (amik közül egy az új Daft Punk-i értelemben diszkós volt - atyaisten, mi a fenét írok? -, szóval megvoltak a gitár-lickek), volt Donna Summer-feldolgozás, és végre előkerült a Franz Ferdinand mesélős énje is.

És amikor az ember kezdte volna beleélni magát, hogy a Franz Ferdinand valami okoskodásra őrülten hajlamos, wannabe amerikai zenekar, akkor ledobták a bulibombát: egymást érték az együtténeklős, lálálás számok, amik tök jól kitartottak a végéig. Közülük is egyik legjobb egy új dal volt, ami alig tartott tovább két percnél, és csak a nyárias együtténeklésről szólt, de semmiképp sem tábortüzesen. És ezekkel lassan eljutottunk a koncert végéhez, amikor is összeálltak mindnyájan, és elkezdték a dobot verni, mint egy japán taiko együttes. És legkésőbb ekkor egy kicsit kellemetlenül be kellett vallanom magamnak, hogy a Franz Ferdinand amúgy lehetett volna sokkal jobb és nagyobb zenekar is, ha okosan választ irányt.

A képre kattintva galéria nyílik! Fotó: Mudra László - Origo

Mert ahogy a koncerten is kiderült, tök jól vágják a rock and rollt, a diszkót, a klasszikusnak nevezhető rockzenét; ráadásul mellettem nem sokkal néhányan egy-egy basszusalapra egy-egy Dopeman-számot is képesek voltak rappelni. Szóval tele voltak vagy vannak lehetőséggel, és az idejük is megvolt az albumok között, hogy valami igazán fontos dologgá váljak. Ennek ellenére ettől még rohadt távol vannak, és úgy jöttem el a koncertről, hogy a Franz Ferdinand mára egy haladásra képtelen, furcsa zárvány lett a indie rock műfajban, mégha a legsikeresebb, és tényleg a legemlékezetesebb is.

A legnagyobb tapsot egyébként nyilván a Take Me Out kapta, ami megint csak azt támasztotta alá, hogy mindössze egy-két dobással kerültek akkor az élre (még ha az én kedvencem a harmadik albumról is származik). Egyetlen felfedezést azért talán tudtam tenni: úgy tűnik, hogy itt tényleg McCarthy a zenei zseni. B+

A képre kattinva galéria nyílik! Fotó: Mudra László - Origo