Kiállhat-e a melegek mellett egy heteró férfi?

Macklemore Same Love című számának videoklipje
Vágólapra másolva!
Az MTV Video Music Awards díjkiosztóján történt, csak éppen Miley Cyrus seggrázásának és az 'N Sync összeállásának árnyékában eltörpült, hogy két díjat is kapott Macklemore Same Love című, a melegházasság engedélyezése mellett kiálló száma. Ez lett 2012 legjobb hiphop-videója és az év "társadalmi üzenetet megfogalmazó klipje" is az MTV szerint. Azért volt, aki figyelt: Le1f, aki be is szólt a Twitteren.
Vágólapra másolva!

A Same Love című számot 2012 nyarán hozta ki Macklemore és Ryan Lewis (előbbi a rapper, utóbbi a producer), amikor éppen zajlott a kampány a melegházasság engedélyezéséről a Washington államban. A dal az engedélyezés és a melegjogok mellett, a sztereotípiák ellen foglal állást; szó esik benne a hiphop illetve az internetes fórumok homofóbiájáról, a melegek egyenjogúsítását pedig a polgárjogi küzdelmekhez hasonlítja. Minden nagyon szép és jó, a melegek biztos örültek - gondolhatnánk; pláne, hogy ez volt az első, a melegházasság mellett kampányoló dal a Billboard slágerlista élvonalában (a 11. helyig jutott).

De legalábbis nem mindenki örült. Egyik kedvenc mai rapperünk, Le1f a Twitteren kelt ki Macklemore-ék ellen. Ő amúgy fekete és nyíltan homoszexuális, de nem hisz abban, hogy emiatt "meleg rap" lenne, amit csinál, vagy hogy egyáltalán létezne ilyesmi - mint arról nemrég, budapesti fellépése előtt nekünk is beszélt. (Belinkelt cikkünkben ott vannak letölthető zenéi is.) A Twitterre kiírt üzeneteinek egy részét később törölte. Például azokat, amelyekben azzal vádolja a "fehér heteró fickókat", hogy a megtartották a milliókat, amiket feltehetően kerestek a melegek mellett kiálló dallal, és nem adták oda az "üggyel" foglalkozó szervezeteknek - holott valójában pont ez utóbbi történt. Más vádjait viszont kifejezetten fenntartotta. (A törölt bejegyzéseket persze több helyen meg lehet még találni, például itt.)

A szélesebb társadalmi jelentőségű kérdés az, hogy - mint Le1f fogalmazott - mennyire "elszomorító", hogy a "a melegjogok szószólója a popkultúrában éppen egy heteró fickó lett". Talán összefügg ezzel, hogy Le1f szerint a melegeket valójában hidegen hagyja a melegekről szóló Macklemore-klip; a meleg fiatalok nem ennek hatására vállalják nemi identitásukat, hanem mondjuk egy Björk-koncert hatására.

Egyrészt ott van az a probléma, amelyre a Death And Taxes hívja fel a figyelmet: úgy tűnik, hogy itt Le1f magának követeli a jogot, hogy az összes meleg nevében beszéljen - feltehetőleg azért, mert ő maga is az, de természetesen ez még nem elég alap erre (már ha egyáltalán bármi alap lehet). Másrészt viszont mégiscsak kérdés, hogy mi baja lehet egy meleg fiatalnak Macklemore kétségkívül jóindulatú dalával. Ennek kifejtésére persze a Twitter keretei nem elégségesek; viszont a Flavorwire cikke rámutat néhány problémára.

Nem pont az a baj, hogy van ez a dal és hogy miről szól - hanem az, hogy ez lett Az Elfogadás Dala, miközben ténylegesen meleg, és emiatt ténylegesen kirekesztett művészek ennél sokkal jobb, ráadásul közösségük problémáira érzékenyebben reagáló számokat írtak és írnak. Úgy tűnhet - írja a szerző -, hogy a többséghez tartozó (vagyis fehér, heteroszexuális) Macklemore többet tud tenni a kisebbségért, mint maga a kisebbség, amely keményen küzdött az elfogadásért hosszú éveken át. "Az kell, hogy a többségnek egy hozzájuk hasonló ember mondja el, hogy azok a mások, bizony azok is emberek, és megérdemlik a tiszteletet." Vagy ahogy a Microphone Heartbeats blog még 2012-ben fogalmazott: "Nem arról van szó, hogy Macklemore-nak nem lett volna szabad megírnia ezt a számot. Hanem arról, hogy jellemző társadalmunkra, hogy állítólag a Same Love - a jellemzően fekete hiphopot amúgy homofóbiája miatt megleckéztető - jelképezi a melegjogi küzdelmek legjobb, legszebb lehetőségeit. Közben viszont meg sem próbáljuk megérteni azoknak a meleg művészeknek a munkáit, akik nem a jogok, a politika, a képviselet nyelvén szólnak ezekről a kérdésekről, hanem szeretetről, gyűlöletről, előítéletről, szexről beszélnek, saját tapasztalataik alapján."

Le1f másik gondja amúgy az, hogy szerinte a Macklemore - Ryan Lewis páros befutását meghozó, a Billboard lista első helyéig jutott Thrift Shop című szám az ő korábban kihozott, kisebbfajta internetes szenzációvá lett Wut című számát nyúlta le. Mindenki eldöntheti alább, hogy a kétségkívül meglévő hasonlóságok vajon kimerítik-e a "nyúlás" fogalmát. Mindenesetre Le1f egyértelműen úgy gondolja, hogy igen - és szerinte ha valaki kiáll egy kisebbség ügye mellett, akkor talán ne nyúlja le e kisebbség egyik tagját.

Tehát ez Le1f száma, ami korábban jelent meg:

Ez pedig Macklemore slágere: