Mi voltunk a jól öltözött úrifiúk - Solymos Tóni a Quartnak

Hosszú kihagyás után újra koncertezik az ősszel az Expressz együttes, a hatvanas-hetvenes évek egyik legsikeresebb magyar popzenekara. Solymos Tóni énekessel arról beszélgettünk, hogy miért tűnt el az együttes évtizedekre, miért Korda Györggyel turnéznak újra, és hogy van-e hiányérzet bennük, amiért a hazai közönség csak a slágerszámaikra volt vevő, miközben a Szovjetunióban milliószámra vették a lemezeiket.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Nehéz volt újra összekapni a zenekart erre a turnéra?

Azt gondoltam, hogy nagyon nehéz lesz, hiszen már évek óta próbáltuk megszervezni, hogy újra összejöjjünk egy nagy koncert erejéig. A régi nagy bandák közül mi vagyunk talán az utolsók, akik nem rendeztünk sem búcsúkoncertet, sem életműkoncertet, sem visszatérő koncertet – az utolsó önálló turnénk 1985-ben volt. Utána ugyanis bevonultunk a Madách Kamarába, ahol Hofi Gézával közösen léptünk fel, egészen Géza haláláig, majd a mai napig szólóénekesként dolgoztam. Most viszont Korda Gyuri felkért erre a műsorra, hogy legyek én a sztárvendég a turnéján, és amikor összejöttünk megbeszélni a műsort, akkor találta ki, hogy mi lenne, ha összehoznánk újra a zenekart. Mondtam, hogy majdnem harminc éve nem játszottunk már együtt színpadon, úgyhogy nem lesz egyszerű dolog, de megpróbáljuk. Egyenként felhívtam mindenkit, és csodák csodájára mindenkinek volt kedve zenélni, egy kivétellel, úgyhogy az eredeti hat tagból öten ott leszünk, Solymos Tóni és az Expressz zenekar néven.

Önállóan mennyit játszik majd a koncerteken a zenekar?

Úgy áll majd össze a program, hogy a Gyuri műsorának második részében csinálunk harminc perc szóló programot, az első részben ugyanis szimfonikus zenekar kíséri. Utána bent maradunk, és mi kísérjük Gyuri és Klári duettjeit.

De hát harminc percbe bele sem fér az összes Expressz-sláger.

Hát, összesen négyszáz felvételünk van, amiből '85-ig nagyjából minden évre jutott egy vagy két Expressz-sláger. Ezek mind valóban nem férnének be, ezért úgy oldjuk majd meg, hogy négy szólószámban egy kicsit kizenéljük magunkat, amikben rendesen lesznek szólók is, majd jön a nagy slágereinkből egy tíz-tizenkét perces egyveleg, amiben egyik nóta a másik után jön, mindegyikből a refréneket játsszuk, és így a közönség összes kedvence beleférhet.

Hány állomást érint majd a turné?

Húsz magyar városban lépünk fel, mindegyik nagy helyszín, tehát sportcsarnok vagy nagy művelődési ház.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Korda Györggyel mennyit dolgoztak korábban?

Rengetegszer, de mi szinte az összes énekessel dolgoztunk együtt, akár ORI-turnékon, akár a Táncdalfesztiválokon, ahol a legtöbbet játszó zenekar voltunk. Mindig bent ültünk a fesztiválzenekarban, úgyis mondták be, hogy a Magyar Rádió nagyzenekara és az Expressz együttes, akkoriban ugyanis ritkaság volt a kottát ismerő beatzenész. Rádiós felvételeken is rengeteg énekest kísértünk, aztán volt a Halló, itt Balaton koncertsorozat Siófokon, ahol Koós Janit, Kovács Katit, Aradszky Lacit, Hofit kísértük a legtöbbször, de mindenki megfordult, aki létezett, Szécsi Palitól a Záray-Vámosi kettősig.

Az Expressz viszont már jóval ezek előtt megalakult, még '62-ben, ugye?

Igen, egy újpesti-rákospalotai baráti társaság volt a gerince a zenekarnak, ők már középiskolásként elkezdtek zenélni, és alapítottak egy dixielandzenekart. Én akkor még a Benkó Dixieland Bandben játszottam, majd '63-ban elvittek katonának, és amikor leszereltem, akkor keresett meg az Expressz, mert a nagy beatfelfordulásban nekik is kellett valaki, aki gitározik és énekel. Engem pedig ismertek a Benkóéktól, úgy kerültem oda '65-ben, amikor egyből koncertezni is kezdtünk, azóta vagyunk igazán profi zenekar.

A Wikipédia szerint előbb jelent meg az Expressznek lemeze a Szovjetunióban, mint itthon, ez tényleg így történt?

Ez nem így volt, de az interneten rengeteg zagyvalékot lehet olvasni rólunk. Olyan cikk is van rólam, hogy a siófoki tojásfesztiválon én mit nyilatkoztam, pedig nem tudom, voltam-e azon valaha. Ami az albumot illeti, ugyanazt a lemezanyagot vettük fel Moszkvában is, ami itthon jelent meg korábban, '76-ban. De sikerült ráhúzni az orosz közönség ízlésére ezt, mert összesen nyolc és fél millió lemezünket adták el a Szovjetunióban, ami óriási szám magyar szemmel nézve, hiszen idehaza összesen nagyjából egymilliót adtak el.

Ezután a nyolc és fél millió külföldön eladott lemez után mennyi jogdíjat kaptak?

Semennyit, mert a Szovjetunió nem írta alá a nemzetközi jogdíjegyezményt a nyolcvanas évek elejéig, úgyhogy csak onnantól kezdve kezdtek csöpögtetni nekünk valamennyi pénzt, de csak fillérekről beszélünk így is.

Melyik volt az első nagy Expressz-sláger?

A Szállj, szállj, madár, amely egy amerikai dal adaptációja volt '68-ban, és három nap alatt akkora sláger lett, hogy a suszterinasok is ezt fütyülték. Ezt követte az Óh, egy kis csók és a Drága öreg nagyapám, amik szintén külföldi számok voltak, de Magyarországon mind úgy került be a köztudatba, mint magyar slágerek. Akkoriban nagyon könnyű volt slágert csinálni, ha jó volt egy nóta, hiszen felvettük a rádióban hétfőn, kedden egy bizottság elfogadta, és vasárnap már ment is a Komjáthy műsorában, és akár már azon a hétvégén is közismert lehetett, ha megtetszett a közönségnek. Mi aztán belefutottunk abba a csapdába, hogy túlképzettek voltunk ehhez a szakmához, hiszen mindannyian komoly és klasszikusan képzett zenészek voltunk, de a közönség mindig a könnyedebb számokat választotta ki. Azokat kérték a rádióban, ezekre szavaztak a slágerlistákon.

Ehhez képest nagyon későn jelenhetett meg az Expressz első nagylemeze.

Igen, pedig a kislemezeinkből eszméletlen mennyiséget adtak el, de az Erdős Péter lekicsinylően csak annyit mondott, hogy kísérőzenekarnak minek nagylemez, miközben addigra már tíz-tizenkét saját, futó slágerünk is volt, meg nagysikerű saját turnéink is. Négyszer is megnyertük a Tessék választani! versenyt, és az utolsónál az Erdős is ott ült a nézőtéren, az első sorban, és az eredményhirdetés után szólt, hogy „Solymos, akkor jöjjön be hozzám hétfőn", és közölte, hogy végre megérett a helyzet a nagylemezre. Óriási volt, platinalemez is lett belőle, és persze, hogy örültünk, de későn kezdtük el ezt a dolgot, az biztos.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Mi volt az Expressz-slágerek titka?

Az, hogy nem vettük föl a harcot a rockzenekarokkal, pedig mindenki az Illés, Metro, Omega triót akarta utánozni, mi viszont büszkén vállaltuk, hogy nem rock- vagy beatzenekar vagyunk, hanem egy slágerzenekar. A slágerek ugyanakkor nem elégítették ki a zenei igényeinket, ezért minden lemezre felvettünk négy-öt funkys vagy jazzrockos számot, amik közül van olyan, amiről ma azt hiszik, hogy a Back II Black játssza, vagy valamelyik mai zenekar, noha leírni sem tudnák őket, nemhogy lejátszani. Nagyon komoly hangszereléseink voltak, rengeteg fúvóssal dolgoztunk mindig, akárcsak a Blood, Sweat and Tears vagy a Chase, gyakran tíz-tizenkét hangszersáv is volt egy-egy dalunkban, de hiába próbáltunk progresszívabb irányba menni, a közönség kijelölte számunkra azt az utat, amin aztán rajta is maradtunk.

Van emiatt hiányérzete, hogy nem ezek a számok kerültek be a köztudatba?

Van, igen. A mai napig van bennem egy ilyen érzés, hogy valamikor egyszer eljátszhatjuk majd ezeket. Ezért is jó ez a Korda-turné, mert tökéletesen alkalmas arra, hogy újra meghozza a kedvünket a közös zenéléshez, és már tárgyalunk is arról, hogy jövőre csinálunk egy nagy koncertet, csak most mindenki ötvenéves koncerttel jön, úgyhogy inkább arra gondoltunk, hogy „harminc év után újra a színpadon", vagy valami ilyesmi címmel hirdetjük majd. Kiegészítenénk magunkat fiatal fúvósokkal, és akkor eljátszanánk mindent, ami a tarsolyunkban volt. Mert amellett, hogy hetvenévesek lettünk, azokhoz a számokhoz hozzáadódik négy évtizednyi zenei és színpadi tapasztalat – vagyis a dal megmaradt, de ha ezeket ezzel a rutinnal eljátsszuk, másképp fognak szólni, és ez ad nekik egy mai hangzást. A közönségnek pedig visszaidézi a fiatalságát, úgyhogy egy nagyon érdekes dolog lesz. De már most, amikor összeállítottuk, hogy most miket fogunk játszani a Gyurival, több számnál is megbeszéltük, hogy máshogy akarjuk játszani őket, mint ahogy a bakeliten van, és beteszünk pár szólót.

Az Expressz pályáját nem nagyon kísérték botrányok, ugye?

Egyáltalán nem, mi voltunk a szolid, jól öltözött úrifiúk: mindig uniformizálva, vasaltan, elegánsan jelentünk meg, és felvállalható szövegtartalmú, a közönség számára énekelhető dalokat írtunk.

Az önök zenei ízlését mely zenekarok alakították?

Nekünk belefért az is, amit mi játszottunk, de nem feltétlenül az volt a kedvenc vonalunk. Valamennyien jazzen nevelkedtünk, én is jazzgitárosnak tanultam Kovács Andornál, együtt Tornóczky Ferivel és Babos Gyulával. A dixieland zenét is nagyon nehezen hagytuk el, és én megtanultam a gitár mellett nagybőgőzni, bendzsózni, mandolinozni, hegedülni – a rádióban rengeteg felvételen játszom, szerintem a hetvenes években többön is, mint Berki Géza, aki a Magyar Rádió gitárosa volt akkor, de egy csomó melót lepasszolt nekem, mert a filmgyárba is hívták, és ott jobban fizettek.

Az Omega is népszerű volt a Szovjetunióban, és nemrég Moszkvában lépett fel. Önök nem terveznek hasonlót?

De, sőt, már tettem is lépéseket. Ha az Expressz jövőre tényleg koncertezni fog, akkor szeretnénk visszamenni Moszkvába is, mert annak idején tényleg mi voltunk ott a legnépszerűbb külföldi zenekar. Húsz éven keresztül minden évben voltunk kint, több hónapot is, én a mai napig majdnem olyan jól beszélek oroszul, mint magyarul, sőt, voltak oroszra fordított számaink is. Ott sosem kísérőzenekar voltunk, hanem főattrakció, és Habarovszktól Ukrajnáig bejártuk az egész országot, Szibériát, Kazahsztánt, mindent. Az utolsó turnénk '85-ben volt, amikor Moszkvában tíz előadást csináltunk a Luzsnyiki jégstadionban, ahová tizenötezren fértek be, és még sokan maradtak kint is.

Ott is ugyanazok a slágereik voltak népszerűek, mint itthon?

Ez nagyon érdekes kérdés, mert nem teljesen. A Jöjj hozzám és a Hull az elsárgult levél (amit Máté Péter is elénekelt, de ettől még az Expressz dala volt) nagyon bejött odakint is, mindkettőt oroszul énekeltük, utóbbit egy orosz énekes is feldolgozta. De ezeken kívül el tudtuk játszani az összes olyan, bennünket zeneileg is kielégítő, rockosabb vagy progresszívabb dalunkat, amit itthon nem nagyon ismert a közönség. És mindent el tudtunk játszani, amit kértek, mert tényleg jó zenészek játszottak nálunk – Magyar Csaba például az egyik legjobb magyar zongorista volt.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Nyugaton tudtak volna érvényesülni?

Ezt nem tudom megmondani. A zenei felkészültség és a progresszívabb számaink hangszerelései alapján lett volna számunkra hely szerintünk, ha csak egyszázaléknyi esélyünk is lett volna érvényesülni ott. Nyugaton csak különféle nemzetközi vásárokon léptünk fel, és az, hogy eljussunk mondjuk Londonba, mint az Omega vagy az Illés, szóba sem jött, nem foglalkoztak velünk. De mi nagyon elégedettek voltunk a keleti piaccal, mindenütt jártunk a volt szocialista táborban, és nagy sikerünk volt mindenhol. Még Kubában is, ahol a Fonográffal, Kovács Katival és Zoránnal léptünk fel az ottani magyar napok keretében, velünk volt az akkor művelődési miniszter, Pozsgay Imre is. Végigjártunk több várost is, dugig megtelt stadionokban játszottunk, tomboló, táncoló tömeggel, attól féltem, leomlik a falelátó.

A zenekar egyáltalán feloszlott hivatalosan?

Nem. Pihent a zenekar egészen mostanáig, nem volt látványos feloszlás, hanem hirtelen szabadok lettünk, miután szegény Hofi Géza meghalt. Az Expresszben szerintem még jóval több volt, mint amennyi végül kijött belőle, és még sokkal tovább is dolgozhattunk volna, hiszen '85-ben még ereje teljében volt a zenekar, ám mégis bevonultunk a színházba, mert az túl kényelmes és jó volt. Fix fizetést kaptunk, nem kellett fellépéseket vadásznunk, hanem csütörtöktől vasárnapig játszottunk a színházban, és mindenki megnyugodott, hogy végre nem kell utazni, hiszen előtte tíz évig alig voltunk itthon, annyit játszottunk mindenfelé. És amikor a színháztól eljöttünk, mindig terveztük, hogy majd csinálunk egy koncertet, de sose jött össze: a szaxofonosunk, Kalmusz Pali elment a Stúdió 11-be, Malek Miki komolyzenével kezdett foglalkozni, más egy hajóra ment dolgozni külföldre, én pedig polgári pályán dolgoztam, majd szólóénekesként tértem vissza a pályára.

Nem is hiányzott a zene?

Dehogynem, azért is kezdtem el szólóban énekelni. Én azt hittem, hogy már nem is fogok többé sosem zenélni, el is adogattam a gitárjaimat, amiket azóta vissza is vásároltam, annyira megbántam. Két-három év után elkezdtem olyanokat álmodni, hogy háttal állok a színpadon, és nincs közönség, és meg voltam őrülve: szóltam koncertszervezőknek, hogy akár ingyen is eljövök énekelni, csak hadd lépjek színpadra. Végül elkezdtem egyedül én is koncertezni, mint a Koós Jani, Fenyő Miki, Komár Laci és a többiek. Az volt a szerencsém, hogy harminc éven keresztül csak zenekarral koncerteztem, és a szólóénekesi világban nem vagyok egy agyonjátszott név, aki minden faluban játszott már tízszer. Most is végigdolgoztam a nyarat, de csak szombaton és vasárnap játszottam.

Játsszák még az Expressz-slágereket a rádiókban ma is?

Kevesebbet, mint régen. Amióta nincs már Sláger Rádió, nem hallok annyit, de azért előfordul még ma is gyakran, és mindig jólesik, hogy nem felejtettek el bennünket.

Az autójában hogy vannak beállítva a rádióállomások?

Csak a Jazzyt hallgatom.

Mondta, hogy sokkal több volt még a zenekarban, mire gondolt pontosan?

Egyrészt arra, hogy Erdős Péternek köszönhetően csak öt lemezünk jelent meg, de bizonyos szempontból Hofi is gátolt bennünket. Eleinte csináltunk olyat, hogy az Expressz volt az első részben, és utána jött ő, de aztán kitalálta, hogy nem kell az Expressz, és már csak a dobos, a Malek Miki és én mentünk fel vele a színpadra. Nem szerette, ha mi egyedül dolgoztunk, mintha neki konkurencia lettünk volna. Egyre több zenét ki is húzott a darabból, ami a végén átment teljesen prózába.

Jövőre a Sziget nulladik napján az Expressz fog fellépni?

Nem hiszem, oda nagyobb a tolakodás. Persze sose lehet tudni, hogy a tavaszra tervezett koncertünk hogy fog sikerülni, de nyárra már van egy turnémeghívásunk.

Más lenne a magyar popzene, ha nem Erdős Péter irányította volna?

Igen, alapvetően más lett volna. Kasztrendszer volt, és zenei táborok, ahová illett csatlakozni. Miért nem juthatott egy Máté Péter idejében lemezhez, vagy egy Cserháti Zsuzsa? Kovács Kati is méltatlanul későn kapott lemezt, negyedakkora reklámmal, mint mások. Az Erdősnek megvoltak a maga kedvencei: ugyebár a Neoton és Csepregi Éva a non plus ultra. Én nemrég szembesültem vele, hogy a Neoton hány helyen lépett fel külföldön, Dél-Amerikától Japánig, miközben a Magyarországra beérkező meghívásokról a zenei szakma 98 százalékban nem is tudott, és mindenhová a Neotont küldték, ha kellett, ha nem. Egyébként semmi bajom a Neotonnal, nagyszerű srácok, csak hát minden külföldi slágernek azonnal megírták az alteregóját, az Abbától a Dschinghis Khanig, és azt becsülettel lejátszották, mögöttük pedig ott állt Erdős Péter, miközben sok más zenekar érdemelt volna jóval több esélyt.