Sose tudok egy helyben maradni - Fallulah a Quartnak

Szerda este lép fel az A38 Hajón Maria Apetri, aki Fallulah néven csinál jóféle popzenét. A nemzetközileg is elismert dán énekesnőt román gyökereiről és a példaképeiről kérdeztük, no meg arról, hogyan lett belőle táncos helyett énekesnő.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Azt tudni rólad, hogy édesapád román születésű volt, hogy és mikor került Dániába?

A hatvanas évek végén emigrált Dániába, én pedig még gyerek voltam, amikor ő meghalt, de így is sokat utaztam a szüleimmel, amíg még élt. Ő egy balkáni táncegyüttes tagja volt, és én is táncoltam ott fiatalabb koromban, több román és magyar táncot is tanultam. Romániában sokszor jártam is gyerekként, de Magyarországon most járok először.

A kritikusok szerint a zenédben is érződik ez a kelet-európai/balkáni hangzásvilág, ez szándékos a részedről?

Nem, egyáltalán nem volt szándékos, éppen ezért meg is lepődöm, valahányszor ilyet olvasok, bár nem mindenki hallja ezt ki a zenémből. Én nagyon örülök mindenesetre, ha kiderül a zenémből, hogy ki vagyok és milyen hatások mellett nőttem fel.

Beszélsz egyáltalán románul?

Sajnos nem, csak nagyon keveset. Szeretnék egyszer majd megtanulni, de könyvből nagyon nehéz ez.

Korábban táncolni tanultál New Yorkban, hogy-hogy mégis inkább zenész lett belőled?

Én közben is zenéltem, és már egész fiatalon elkezdtem dalokat írni, de sokáig nem mutattam meg őket senkinek. Aztán New Yorkban élve jöttem rá, hogy ez az, amivel foglalkozni szeretnék, és beletelt egy kis időbe, amíg ki mertem állni ezzel a nyilvánosság elé. Fél évet töltöttem ott egyébként, minden nap legalább öt órán át táncoltam, de közben folyamatosan a zenélésen gondolkoztam, és bár szerettem táncolni, mégis nyilvánvaló volt egy idő után, hogy mi az, ami igazából foglalkoztat.

Idén tavasszal vissza is tértél Amerikába zenészként, a South By Southwest fesztiválon léptél fel, ugye?

Igen, de azért előtte is voltam már kétszer Amerikában, és megyek is pár hét múlva megint. A South By Southwest egészen fantasztikus élmény volt, már csak azért is, mert jó meleg van, miközben Dániában elég hideg még a március. De csodálatos a hangulat, nagyon jó koncertek vannak, jókat lehet enni, tényleg menjen el oda legalább egyszer, aki teheti.

Fallulah, dán énekesnő az A38-on Fotó: Hajdú D. András - Origo

Eddig a lemezeid csak Dániában jelentek meg, mi a helyzet az amerikai vagy a brit piaccal?

Egyelőre nincs szerződésem, úgyhogy mindent magamnak kell intéznem, igazi független előadó vagyok momentán. Most járt le a dán szerződésem, úgyhogy most végre szabad vagyok, és nemzetközi terjesztést szeretnék a lemezeimnek. A dán Sonyn keresztül megjelentek a lemezeim néhány európai országban is, de az olyan országokban, mint például Franciaország, ahol meghatározott mennyiségű francia zenét kell játszaniuk a rádióknak, nem könnyű érvényesülni.

Több interjúban is említetted Fiona Apple-t illetve Karen O-t és a Yeah Yeah Yeahst, mint kedvenceidet. Ez a két énekesnő volt rád a legnagyobb hatással?

Talán igen, de mindkettő máshogyan. Fiona Apple-t iskoláskoromban fedeztem fel az interneten, és teljesen elvarázsoltak a szövegei, nagyon személyesnek találtam őket, és úgy éreztem, értem, hogy mit akar kifejezni a zenéjével. A Yeah Yeah Yeahst New Yorkban fedeztem fel, és óriási hatással volt rám az a nyers energia, ami Karen O-ból áradt a koncertjeiken. Mondhatjuk akár azt is, hogy a kettőjük keveréke vagyok: szeretem az érzelmes és őszinte szövegeket, de imádok táncolni is a színpadon.

Unod már, hogy folyton Kate Bush-hoz, Bat For Lasheshez, Florence & The Machine-hez hasonlítanak téged?

Hát akkor zavarna, ha olyanokhoz hasonlítanának, akiket nem szeretek, de ilyesmiről itt nincs szó. De mindenkit hasonlítanak valakihez, így például Kate Busht is a pályája elején biztosan, szóval ez a pálya velejárója.

És Oh Land, aki szintén dán énekesnő? Őt is néha említik veled kapcsolatban.

Szerintem elég más zenét csinálunk mi ketten, különösen élőben feltűnő a különbség. De tényleg mindketten énekesnők és dánok is vagyunk, akik popzenét csinálunk, szóval elkerülhetetlen a hasonlítgatás.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

A Bridges című számod klipjében szereplő fekete macska ihlette az első lemezed címét? (The Black Cat Neighbourhood)

Nem, pont fordítva, utalás volt a lemez címére. Csak nagyon nehéz volt a macskával a forgatás, mindig pont az ellenkezőjét csinálta annak, amit szerettünk volna tőle.

Kiraktad a Facebookra a The Fox című számot, azzal, hogy ez lehet az új Gangnam Style.

Ja, az a norvég szám? [nevet] Igen, szerintem vicces, és ők sem veszik komolyan magukat. Én is próbálok így tenni. Nem hallgatnám ezt a számot otthon, de szórakoztató.

Sokat utazol gyerekkorodtól fogva, mennyi időt töltesz egyáltalán otthon?

Régen a szüleim miatt utaztam rengeteget, most pedig már magamtól is erre van igényem. Szerintem a szüleimtől örököltem én is, hogy sose tudok egy helyben maradni, mindig új helyeket akarok felfedezni, új dolgokat megtapasztalni, Dánia pedig egy kis ország. Nagyon szeretem, de nem tudok huzamosabb ideig ott maradni, egy idő után mindig ki kell mozdulnom.

Mi a leggyakoribb dolog, amit az emberek mondanak neked, amikor megtudják, hogy dán vagy?

Rendszerint azt, hogy ó, Christiania! Ez az a koppenhágai autonóm városrész, ami kommunaként működik, és füvet lehet szívni legálisan, és hasonlók. Én nem nagyon járok oda, de volt ott pár jó koncertem. Ezt szokták mondani, meg persze a kis hableányt. [nevet]

A legutóbbi lemezed idén év elején jelent meg, hogyan tovább?

Szeretném, hogy az egész világon hozzáférhető legyen, ne csak Dániában és Svédországban, ez elég fontos számomra. Már írok új dalokat is, és fontos, hogy kreatív tudjak maradni. Továbbá fontolgatom, hogy megint elutazzak pár hónapra, akár Amerikába, akár Angliába, és ott csinálnám meg az új albumomat, nem pedig odahaza.