Roger Waters megbánta, hogy beperelte a Pink Floydot

Roger Waters koncert, Puskás Ferenc Stadion
Vágólapra másolva!
A nemrég Budapesten járt zenész elismeri, hogy hibázott, amikor egykori kollégáit beperelte. Viszont új lemeze lesz!
Vágólapra másolva!

Waters 1985-ben lépett ki a belső vitáktól sújtott Pink Floydból, és amikor David Gilmour és Nick Mason új albumon kezdtek dolgozni, beperelte őket, hogy ne használhassák a Pink Floyd nevet. Végül a zenészek peren kívül megegyeztek, és most, csaknem harminc évvel később Waters azt nyilatkozta a BBC tévéműsorában, hogy bánja az egészet. "Akkor is azt gondoltam, hogy ez nem helyes, és nem is volt az" - mondta a zenész a Hard Talk című műsorban. "Ez egy kereskedelmi döntés volt, és ez volt a kevés alkalmak egyike, amikor a jogászoktól tanultam valamit. Mert amikor bementem hozzájuk, hogy vége, ez már nem a Pink Floyd többé, nem is értették, miről beszélek. Azt mondták, ez irreleváns, hiszen ez egy brand, amelynek kereskedelmi értéke van, nem mondhatod azt, hogy egyszerűen csak vége, nyilvánvalóan nem ismered az angol jogrendszert. Megtanultam, hogy a törvény a minden, erről szól a Fal is." Azt ugyanakkor Waters továbbra is fenntartja, hogy helyesen tette, hogy kilépett a Floydból, mert nem tudta kibontakoztatni szabadon az ötleteit.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A zenész azt is elmondta, hogy 2005 után új szólólemezt jelentet meg, miután van "egy nagyon erős ötletem, és végig is fogom vinni" - mondta Roger Waters. A Pink Floyd tagjai csak 2005-ben rendezték a nézeteltéréseiket annyira, hogy fellépjenek a Live 8 megakoncerten, illetve Waters, Mason és Gilmour 2011-ben is közösen léptek színpadra egy szám erejéig, de utóbbi többször is kijelentette, hogy nem áll szándékában újjáéleszteni a Pink Floydot, főleg, hogy a billentyűs Richard Wright 2008-ban meghalt.