Túl komolyan vettük az egészet - a Hangmás a Quartnak

Hangmás zenekar, intejú
Vágólapra másolva!
Negyedik lemezével jelentkezik a budapesti klubszíntér elnyűhetetlen new wave-diszkó-punk zenekara, a Hangmás. Minda Endre énekessel és Pogár László gitárossal kivándorlókról, otthonülő harmincasokról, és a klubhelyzet visszafejlődéséről beszélgettünk.
Vágólapra másolva!
Pogár László és Minda Endre Fotó: Brindza Csaba

Még mindig látszanak az Erzsébet körúton a pont egy évvel ezelőtti kirakat-koncertetek nyomai, mi volt ez pontosan?

Pogár László: Akkor jelent meg a kétszámos kislemezünk, amit az Akváriumban mutattunk be, és a koncertet így promótáltuk. Tök jó visszajelzéseket kaptunk, sok mindenkinek tetszett az ötlet, és én is ott közlekedem naponta, úgyhogy mindig eszembe jut ez, amikor látom, hogy azóta is kint vannak a feliratok. Egyébként több hónapos szervezés előzte meg ezt: a kerületi önkormányzat tulajdonában van az egykori Lakberendezési Áruház, de kiadták bérletbe.

Minda Endre: Régi ötlet volt ez, hogy egy kirakatban lépjünk föl, csak sokáig nem volt hozzá megfelelő hely, végül Lala találta ezt.

PL: Az ilyesmi nem egyszerű procedúra: rendőrségnek bejelenteni, a bérlővel egyeztetni stb. Viszont mindenki segített, a szomszédos üzletekből kaptunk áramot, tényleg csupa lelkes emberrel találkoztunk.

Azért nem volt mindenki lelkes, a videón is jól láthatóan háborog egy idős néni.

ME: Igen, ilyen hepciáskodó nénik mindenhol vannak, szerintem klónozzák őket. Az egész koncertben az volt a legérdekesebb, hogy befelé nem hangosítottuk, csak kifelé, és a vastag üveg miatt semmit nem hallottunk kintről, tényleg olyan volt, mintha akváriumban játszanánk. A közönség reakcióiból sem hallottunk semmit. Végül aztán a videó alatt egy harmadik új szám, a Ginatonic szólt, mert úgy ítéltük meg, ez passzolt oda a legjobban. Az még demóverzió volt, és ha megnézed a videót, egy házi készítésű felvétel szól alatta, de azóta rendesen felvettük stúdióban azt is.

Adott volt tehát tavaly már három szám az új lemezről, és ezekhez készült hat másik. Van valami közös bennük szerintetek?

ME: A kilencből öt dalt élőben vettünk föl. Eléggé paráztunk is ettől, mert sosem voltunk túl pontosak, de végül nagyon pozitív élménynek bizonyult.

PL: Épp ezért a negyedik lemez az eddigi legstresszmentesebb lemezünk, elég volt a számokat maximum négyszer felvenni a stúdióban, és abból már megszületett az, ami kellett a lemezhez. Amúgy az, hogy élőben vegyünk föl számokat, a producerünk, Sándor Dani ötlete volt, és annyira rákapott, hogy mondta is, hogy nem hajlandó metronómot beadni, hanem legyen az egész tényleg élő, lesz, ami lesz.

ME: Ha sávonként veszel fel valamit, az sokszor nagyon ki van polírozva, és ezek az apró kis hibák és zörejek nem kerülnek a felvételre, így viszont tök jó. És persze utána még dolgoztunk rajtuk, de az alapja ez volt, legalábbis annak az öt számnak. A maradék között azért voltak olyan számok, amiket nem mertünk volna bevállalni élőben, például a Fuck Barcelonát a maga bonyolult ritmusképletével.

PL: Azt találtuk ki, hogy legyen egy kontraszt a lemezen, így a Budapest Calling például programozott dobokra épül, és a hangszeres részek is loopokból állnak össze.

Fotó: Brindza Csaba

A legutóbbi Quart-interjúban arról beszéltetek, hogy vettetek egy új szintetizátort, ami majd meghatározza kicsit a hangzásotokat.

PL: Ez így is volt, de azóta vettünk egy még újabbat, egy Korg-szintit. Szerintem időnként érdemes frissíteni, mert az ember kiismeri az adott szinti hangszíneit, hangzásvilágát. Elég sok számunkban hallható is, legalább a lemez felén. De például az 1993-ban pont az előző szinti trance-es hangszíneit használtuk ki.

ME: A Tudom, hogy hol lax című számunk például pont úgy jött, hogy találtam egy érdekes szintihangzást, és arra jött aztán a szörfrockos téma. A szöveget pedig az ihlette, hogy mostanában rengeteg új hely nyílt, megtelt a város, szemben a tíz évvel ezelőttivel, amikor volt három-négy szórakozóhely, sok-sok ismerőssel. Ma viszont már rengeteg ismerősöm van, aki nem megy sehová és otthonülő lett, én viszont még szeretek eljárni, úgyhogy gyakori az, hogy lemegyek egy helyre, és nem ismerek senkit. A konkrét sztori az volt, hogy egy ilyen alkalommal végre megláttam egy ismerőst, ő meg mondta, hogy jaj, már haza kell mennie, én meg eljátszottam a gondolattal, hogy utánamegyek és rátöröm az ajtót. Ez egy vicc tehát, aminek a lényege, hogy nem áll meg az élet harminc fölött.

Több számnak is van most konkrét sztorija a lemezen, ugye?

ME: Igen, az egész lemezre jellemző, hogy igyekszem sokkal inkább kifelé figyelni, meguntam kicsit, hogy csak saját élmények alapján, szubjektív alapon írjam a szövegeket. Így a Ginatonic például arról szól, ami a címében is benne van. Tudomásom szerint ez az egyetlen drog, amit arra használnak, hogy embereket elkábítanak, hogy kirabolhassák vagy neadjisten megerőszakolhassák őket. És ez nyilván nem vicces dolog, de pont izgalmas téma volt egy dalhoz. Az Éhségnél pedig beugrott egy momentum a Farkas című filmből, amikor Jack Nicholson a radiátorhoz bilincseli magát, mert tudja, hogy farkasemberré fog változni, és nem akar kárt tenni Michelle Pfeifferben.

A Fuck Barcelona pedig kifejezetten divatos témáról szól, ha jól értem.

ME: A Fuck Barcelona onnét jött, hogy nagyon sok ismerősünk külföldre költözött, egyre kevesebben maradunk itthon, és ez azért eléggé szar dolog. Valahol érthető is, hiszen az Európai Unió erről a szabad áramlásról szól, de ez a mi esetünkben elég egyoldalú eddig.

PL: Meg ebben az szokott meglepni, amikor olyan munkákat vállalnak el, amiket itthon biztos nem tennének, viszont Londonban vagy más nyugat-európai nagyvárosban még ez is vonzóbb perspektívának tűnik, mint itthon maradni. Vannak olyan ismerősök is, akik azóta már vissza is jöttek, de egyáltalán nem feltöltődve, hanem még jobban kiábrándulva.

ME: Ráadásul nem is tizennyolc vagy húszéves emberekről van szó, hanem bőven huszonöt fölöttiekről. Kicsit mi magunk is gerjesztjük itthon ezt a hangulatot, hogy hú de rossz itt, másutt biztosan sokkal jobb lesz.

PL: Érdekes, hogy amikor már javában gyúrtuk ezt a számot, viszonylag rövid időn belül kijött két másik dal, ami ugyanezzel foglalkozott: a Quimbytől a Kivándorló blues, a Bermudától pedig a London. Szóval tényleg foglalkoztat most másokat is a téma.

Fotó: Brindza Csaba

Az 1993 című szám olyan témáról szól, amiről korábban Endre nem is nagyon beszélt.

ME: Pont most volt húsz éve, hogy Szerbiából Magyarországra költöztünk. Én akkor voltam tizenegy éves, és azóta érleltem magamban ezt az egészet, ami így húsz év után érett számmá. Tényleg nem igazán beszéltem erről, mert már itt nőttem föl, de mindig is éreztem ezt a kettősséget, hiszen sokáig úgy mondtam, amikor visszamentem Újvidékre, hogy megyek haza, pedig már régóta nem az az otthonom, csak pár ismerős lakik még ott. Szoktam járni rendszeresen, de az már egy teljesen másik város, és egy teljesen másik ország. A dalban szereplő női név, Szilvia egy gyerekkori szerelem volt, a szüleim akkor egyik napról a másikra döntötték el, hogy átköltözünk: akkor zajlott a háború, és elképesztő infláció volt. Nem is nagyon búcsúztunk el senkitől, hanem fogtuk magunkat és átjöttünk.

Ezek a témák kicsit mások, mint amilyenekkel a Hangmás korábban foglalkozott, nem?

PL: De, és örülök is, hogy sikerült visszahoznunk azt a fajta játékosságot és iróniát, ami az első lemezt jellemezte. Szerintem ehhez pont a kirakatos koncert adott egy löketet a zenekarnak, mert valahol az is egy ironikus dolog volt, hogy kirakatba rakja magát a zenekar. Vagy a lemezborító is, hogy tiszta arany, ez is az a vonal. Az első lemezen voltak ilyesmi dolgaink, például a We Are Modern című szám.

ME: A harmadik lemeznél kicsit túlságosan is komolyan vettük az egészet: a dalainkat is, magunkat is, felszabadító dolog volt ezen kicsit túllépni.

Angol nyelvű szövegeitek nem lesznek már?

ME: Azokat már elhagytam, mert meguntam igazából. Az angol szöveg akkor működik, ha van értelme annak, hogy angol: a We Are Modern például ilyen volt, amikor 2007-ben elindult egy csomó zenekar, és mindenki nagyon menő és anglomán volt, erre reflektált az a szám ironikusan.

Voltak olyan újabb zenék, amik konkrétan hatottak az új albumra?

PL: Nem a legfrissebb zene, de amikor a Ginatonic és a Tudom, hogy hol lax született, akkor a Trentemöller elektro-szörf lemeze is benne volt a fejemben, mondhatjuk, hogy ezek arra reakciók valahol. Aztán Anna Calvi hozzáállása és gitárhangzása is meghatározó volt a számomra.

ME: Neki én is nagy rajongója vagyok, még ha nem is közvetlenül hat rám. Én inkább régi dolgokat szoktam felfedezni, aztán rácsodálkozom arra, hogy mondjuk a hetvenes évek közepén a Suicide egy darab szintetizátorral, totál kezdetleges elektronikával csinált olyan zenét, amit manapság úgy próbálnak reprodukálni, hogy szuper cuccok vannak, mégis mindenki azt az analóg hangzást akarja visszahozni.

PL: Meg konkrét zenekari hatások nélkül is mindenki sokkal jobban kinyitotta magát a zenekaron belül, elhagytuk ezt klasszikus hangmásos diszkó-lüktetést. Sőt, nem is tudom, hogy Gergő dobol-e egyáltalán diszkót az új lemezen. Lazábbra is fogtuk a dolgokat, mindenki belerakta a zenéket, amit éppen hallgat, és ebből kijött valami.

Szép lassan a budapesti klubszíntér kipróbált zenekarai közé került az együttes, de az nem teljesen tiszta, hogy pontosan mikor is alakultatok.

PL: Mi 2006 óta számítjuk nagyjából az időt: akkor csatlakozott hozzánk Paul, és kialakult ezzel a hatos felállás, és abban az évben jelent meg a Freakshow EP-nk is. Előtte is zenélgettünk már, de mindennemű tudatosság nélkül, és attól az EP-től kezdve kezdtük komolyan venni az egészet.

És mennyit változott az alatt a hét év alatt a budapesti klubszíntér?

PL: Tök jó, hogy Budapesten még mindig eseményszámba tud menni egy Hangmás-koncert, és az is, hogy már a negyedik lemezünknél tartunk. Másfelől viszont Budapesten rengeteg hely, ahol játszottunk, már bezárt, és ebből a szempontból visszafejlődést látok, hiába van tele a budapesti Soho. Azok a helyek nem koncertezésre vannak kitalálva.

ME: Más lett a szórakozás kultúrája, ami nem baj, mert én is szeretek a Telep meg a Központ előtt ácsorogni, de komoly klubszíntér már nincs. Volt idő, amikor minden hétvégén fellépett egy kisebb külföldi zenekar, amelyekkel lehetett akár játszani is. Ezek nem nagy, megpromózott bulik voltak, mint mondjuk manapság az A38-on, hanem pörgött az egész, kis helyeken, mint az egykori Sark a Klauzál téren. Most meg már jó ideje nincs minden hétvégén olyan koncert, amire elmennék, de lehet, hogy az én ízlésem a hibás. [nevet] Az is biztos, hogy helyek se nagyon vannak: amellett, hogy szeretjük a Corvintetőt, azért is tettük oda a lemezbemutatónkat, mert máshová nem lehet este nyolctól másnap hajnali négyig tartó programot szervezni.

PL: Nem olyan régen gondoltam bele abba is, hogy azok a zenekarok, amelyekkel együtt indultunk, azok közül hányan szünetelnek éppen, vagy tetszhalott állapotban vannak, pedig fasza dolgokat csináltak egyébként. De aktívan egyik se koncertezik, vagy csinál lemezt. Nem arra akarom ezt kihegyezni, hogy mi vagyunk a nagy túlélők, de számomra ez is változás, hogy elmaradoztak mellőlünk az ismerős együttesek.

Van még olyan város Budapesten kívül, ahol esemény egy Hangmás-koncert?

PL: Van olyan, ahová érdemes visszajárni, és van, ahol nem sikerült közönséget kialakítani. Például múlt héten Pécsen játszottunk egy főpróbát a lemezbemutató előtt, oda mindig szívesen megyünk, és hálistennek várnak is minket. Nagyon elégedettek voltunk most is.

ME: Ez lesz egyébként az első olyan lemezbemutatónk, amin az új lemez összes számát eljátsszuk, köztük pár olyat, amit még senki nem hallhatott élőben. Ez lesz a koncert első része, és a másodikban pedig a bestof műsor, most hosszabb is lesz a megszokottnál.

Ha jól láttam, Erdélybe és Bécsbe is mentek majd.

PL: Igen, Bécsbe valamikor tavasszal megyünk majd, ott már jó párszor megfordultunk, és a gitárosunk, Paul osztrák lévén tud is segíteni abban, hogy hol érdemes fellépni. Erdélybe ősszel megyünk.

ME: Tavaly nyáron voltunk Aradon és Temesváron, nagyon jó élmény volt. Most Nagyváradra megyünk, de Arad is tervbe van véve. Egyébként ilyen külföldi koncertezős élményből Belgrád volt még emlékezetes úgy másfél éve, mert egy kisebb homályzónának bizonyult: első nap valami színházteremben játszottunk, ülős közönség, kicsit fura volt. Másnap aztán egy ilyen helyi Corvintető-szerű helyen játszottunk, ott egy régi nyomdából csináltak egy többszintes szórakozóhelyet, az meg nagyon jól sikerült. Odafelé még a határon is volt némi kellemetlenségünk, mert papírt kértek a hangszerekhez, szériaszámmal, mindennel, mi pedig nem készültünk ezzel, mert elfelejtettük, hogy Szerbia nem EU-tagállam. Végül be kellett vetnem a szerbtudásomat, hogy átengedjenek.

Említettétek, hogy magatokra maradtatok az egyszerre induló zenekarok közül, a fiatalabb zenekarok közül melyik áll hozzátok közel?

PL: Én a Fran Palermót mondanám kapásból, mint ami nagyon megtetszett, de sajnos pár hónapja megszűntek, miután az énekes srác kiment Londonba. Viszont az tetszik, hogy végre eljutott oda a magyar pop, hogy vannak már húsz éven aluli zenekarok, amelyek már nagyobb közönséget meg tudnak mozgatni, és több lehetőséget kapnak. Ezt mindig hiányoltam, mert rendszeresen harmincöt-negyvenéves korukra jutnak a zenészek oda itthon, hogy országosan ismertek legyenek. Például a Mary Popkidset mondanám, vagy az Ivan & The Parazol, és a Cloud 9+ is ilyen. És ez úgy is igaz, hogy nem feltétlenül az én zenéim ezek, a tendenciának mindenképpen örülök.

Szerepelni fog a zenekar az MR2 Akusztikban is az idén. Biztos, hogy ez jól áll pont a Hangmásnak?

ME: Éveken keresztül elzárkóztunk ettől, mert úgy gondoltuk nem nagyon működne, de aztán rájöttünk, hogyha az ember nem gyáva, akkor ilyen lehetőségeket elvállal.

PL: El is kezdtünk már dolgozni rajta, és azt előre is üzenjük, hogy akusztikus gitár nem lesz, csak torzító nélküli elektromos gitáron fogunk játszani. Szóval nem ezt a Nirvana-féle unplugged-akusztikus irányba visszük majd a zenénket, hanem próbálunk kicsit más hangszereléssel, más hangulatba áttenni dalokat. Ezt a megközelítést tartjuk izgalmasabbnak.

A Hangmás a Hangmás című albumát október 11-én, péntek este mutatja be a Corvintetőn.