Hurrá, mehetek a pokolba vonaglani!

The Pretty Reckless: Going To Hell videoklip
Vágólapra másolva!
Taylor Momsent 14 évesen, A pletykafészek (Gossip Girl) című sorozatban ismerte meg a világ. Azóta azonban szexi rockistennővé alakította át magát, és ez marad a pokolban is, sőt.
Vágólapra másolva!

Még 17 éves volt, amikor a Revolver magazin először címlapra tette A hard rock legdögösebb csajai című tematikus számában, nem volt rajta túl sok ruha, lett is belőle felzúdulás. Taylor Momsen most már húszéves, úgyhogy mindenki nyugodtan legeltetheti rajta a szemét, amint a Going To Hell klipjében mélyen kivágott bőrszerkóban rockol, vagy egy kígyón kívül alig valami takarja a testét, esetleg fehér hálóruhában meggyónja (de láthatóan meg nem bánja) bűneit. A lendületes és - nemcsak szándékai szerint, hanem tényleg - dögös és Rockos videóban látható egy nagy orgia is, sok meztelen test takarja ki egymás kényes részeit. Csak az nem világos, hogy ez maga a pokol-e, vagy az majd csak ennek következménye lesz. A rendező Tim Mattia; amúgy nem Taylor Momsen az előadó, hanem The Pretty Reckless nevű zenekara, aminek biztos vannak rajta kívül más tagjai is.