Nine Inch Nails-koncert lesz Budapesten

Vágólapra másolva!
Trent Reznor négy év pihenő után idén felélesztett zenekara jövő júniusban játszik a BudapestArénában.
Vágólapra másolva!

A NIN 2014. június 19-én érkezik majd Budapestre, ez lesz a harmadik koncertje a zenekarnak Magyarországon. A turné az idén ősszel megjelent új lemez, a Hesitation Marks apropóján indul, az albumról itt olvasható kritikánk. Az együttes először 2007-ben játszott Budapesten, akkor a Sziget Fesztiválon lépett fel, majd két évvel később a SYMA Csarnokban koncertezett.

Forrás: AFP/Getty Images/Theo Wargo

A budapesti koncertre belépők november 26-án 10 órától kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül. Előzetes jegyvásárlásra a regisztrált rajongói klubtagoknak már most lehetőségük van, egészen november 26-án reggel 9 óráig a tour.nin.com oldalon keresztül.