Szétrobbantom a virágot - hat magyar videoklip

KARANYI - CELEBRATE LIFE w/ BigJohn Whitfield (Official)
Vágólapra másolva!
A karácsony közeledtével számos magyar zenekar érzi úgy, hogy gyorsan ki kell tenni még egy klipet az év végi hajrá előtt, úgyhogy egy-két hét alatt számos új videó született. Most hat olyan következik, melyek közös ismertetőjele, hogy egyik előadó sem magyarul énekel: Karányi videójában modellcsajok rombolnak, a Blahalouisiana az óvatos erotikára szavaz, az Amber Smith énekese nőnek öltözik, aztán még Carbovaris, Challenger In Pieces és a klipjét egy szimpatikus versenyen megnyerő Le Hjärta.
Vágólapra másolva!

Karányi: Celebrate Life

A hosszabb szünet után idén visszatérő Karányi Dani (interjúnk itt olvasható vele) második új számában egy amerikai gospelénekes, Big John Whitfield énekhangját hallhatjuk, a klip pedig ugyancsak nemzetközi együttműködés eredménye. A rendező a Barcelonában élő Kostil Danila, hagyományosan jó videókat csinál, és ebben most helyi stáb és egy dán modell volt a segítségére, de látható a klipben például a sminkes Kovalik Natasa is. A klip nem sztoriközpontú, hanem a látványra és azon belül is a szuperlassításokra koncentrál, és abszolút illik rá a magyarra nehezen átültethető eye-candy kifejezés.

Blahalouisiana: Tonight I'll Dress in Blue

A Jacked utódzenekarának első klipje nem akárhol, hanem mindjárt New Yorkban játszódik, ám a zenekar nem utazott ki, csak a vágóképeket rögzítette odakint Horváth Viktor rendező stábja. A klip főszereplője az énekesnő, Schlobocher Barbara, és az alig burkolt erotika, de nem kell semmi rosszra gondolni. A Blahalouisiana játszik egyébként kedden a Morcheeba teltházas koncertje előtt a PeCsában.

Amber Smith: Another Way

Az Amber Smith videójában Poniklo Imre énekes nőnek öltözve vonul végig a Király utcán, és egy igen nyomasztó bárban összetalálkozik a mit sem sejtő barátnőjével. Hodosy Enikő és Bosco Shane klipjét további bizarr figurák népesítik be, de a végén minden jóra fordul. Kicsit talán túl hosszan bomlik ki a cselekmény.

Carbovaris: Sand and Dust

Az új Carbovaris-klip főszereplője egy tükör, amely egészen más képet mutat a tájról, mint amilyen az valójában. A Menzkie által rendezett látványcentrikus klipet a Szentendrei-szigeten forgatták, és természetesen szerepelnek az együttes tagjai is, azzal pedig talán nem árulunk el nagy titkot, ha kiderül, hogy a tükör a végén azért csak megkapja a magáét.

Le Hjärta: Tellement Un Star

A budapesti Le Hjärta egyszemélyes lo-fi projektből nőtt ki rendes zenekarrá, és a klipet egy versenynek köszönhetik: a World In Motion projekt keretében két tapasztalt, egymástól függetlenül működő filmes alkotócsoport működött együtt, és pályázaton 91 jelentkező közül egy zsűri segítségével választotta ki a legjobb dalt, amelyhez klipet forgatott. Ezt a verseny nyerte a Le Hjärta, a klip pedig egy szürreális-pszichedelikus, helyenként rémálomszerű autózást örökít meg. Verseny pedig elvileg lesz jövőre is, a klipért ácsingózó zenekarok figyeljenek jól.

The Challenger In Pieces: Sundown

Az angolszász indie popban utazó, ötéves szünet után idén visszatérő The Challenger In Pieces zenekar rockos új dalának klipjét az együttes régi barátja, Gömör Tamás rendezte. A zenekar itt fura maskarákban játszik, melyek közül nyilván a hatalmas busómaszk emelkedik ki.