35 évre ítélték a Lostprophets pedofil énekesét

Légy képben, Csaknem 30 évet kapott a pedofil énekes, Ian Watkins
Vágólapra másolva!
Ian Watkinst csak a büntetése kétharmadának letöltése után lehet szabadlábra helyezni.
Vágólapra másolva!

A 36 éves énekes még novemberben elismerte a tizenhárom rendbeli szexuális visszaélést, többek között egy 11 hónapos kislány megerőszakolásának kísérletét is. Watkins akkor azt mondta, nem emlékszik konkrétan egyik bűncselekményre sem, mert drogfüggő volt. Elítélték azt a két nőt is, akik felajánlották a saját gyerekeik Watkinsnak, hogy rajtuk élje ki szexuális fantáziáit: egyiküket tizennégy, a másikat pedig tizenhét év börtönre ítélték. A tárgyalást vezető bíró szerint Watkins komoly veszélyt jelent a nőkre és a gyerekekre, és semminemű bűntudatot nem mutatott. Mint azt korábban megírtuk, Watkins sikeres zenekara, a Lostprophets többi tagja az ügy kirobbanása után a feloszlás mellett döntött.