Elhunyt Yusef Lateef jazzlegenda

Vágólapra másolva!
18 évesen kezdett turnézni, és még 92 évesen is koncertezett. Azt szokták mondani róla: világzenét játszott már akkor, amikor ezt még ki sem találták.
Vágólapra másolva!

Yusef Lateef 1920-ban született William Emanuel Huddleston néven. Detroitban nevelkedett; már középiskolás korában szaxofonosként részt vett a város jazzéletében, érettségi után pedig turnézni kezdett. 1949-ben Dizzy Gillespie vette be zenekarába. 1955-ben adta ki első saját lemezét, és honlapja szerint zenekarvezetőként több mint 100 albumot adott ki. Különösen fontosak azok, amelyeken a keleti zene hatásait építette be a jazzbe, még John Coltrane előtt - a legismertebb ilyen az 1961-es Eastern Sounds. Mint az AllMusic írja, mindig fontos volt számára, hogy zenéje közérthető legyen: "nem azért, hogy sok lemezt adjon el, hanem hogy minél több embert érjen el." Ő maga az "autofiziopszichikus" jelzővel jelölte, mire törekszik; ez azt jelenti: "zene, ami az ember fizikai, gondolkodó és spirituális énjéből jön".

A szaxofon, fuvola mellett játszott olyan, a jazzben ritkán használt fúvósokon, mint az oboa, fagott; valamint számos más hangszeren: shanai, shofar, argol, sarewa, koto stb. 1969-től kezdve nagyzenekarokkal is dolgozott, szerte a világon. 1987-ben Grammy-díjat nyert Yusef Lateef’s Little Symphony című lemezével; ezen minden részletet ő játszott el; egyéb komoly elismeréseket is kapott.

Zenélt természetesen a jazz többi nagyságával (Charles Mingus, Cannonball Adderley, Donald Byrd, Miles Davis stb.). Tanított az Egyesült Államokban és Nigériában is. Több könyvet is írt, novellákat, önéletrajzot, kiadványokkal is segítette azokat, akik improvizatív zenét tanulnak. Még 2013 nyarán, 92 évesen is turnézott. Rákban hunyt el 93 évesen.